Szó, párbaj

Kísértet járja be az amerikai egyetemeket, a politikai korrektség (pc) kísértete. Nem új jelenségről van szó, a pc elvégre már jó negyedszázada elterjedt az USA akadémiai életében, a politikai közbeszédben és a médiában, ám mostanra már olyan szélsőséges formákat öltött, hogy még a mozgalom progresszív támogatói is rémülten kapkodják a fejüket, mi is történt az utóbbi időszakban az amerikai egyetemeken.

Európában is számos példa akad az eltúlzott polkorrektségre, nagy vihart kavart például az amszterdami Rijksmuseum döntése, amely szerint átírják a kiállított remekművek ma már „rasszistának” vagy „kolonialistának” tartott címeit. És folyik a küzdelem az Oxfordi Egyetemen Cecil Rhodes szobra körül, amit egy harcos kisebbség ledöntene, mondván, ő volt a dél-afrikai faji megkülönböztetés atyja. A küzdelmet Ntokozo Qwabe személyében olyan dél-afrikai diák vezeti, aki maga is Rhodes-ösztöndíjjal került Oxfordba. Ám sehol sem dúl olyan elszántan a harc a helyes szóhasználatért, a megfelelő identitásért és a konfrontációmentesség „jogáért”, mint az Egyesült Államokban. Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns nyilván túloz, amikor ezt nevezi „Amerika legfőbb problémájának”, ám a Rasmussen közvélemény-kutató tavaly augusztusi felmérése szerint ezt az amerikaiak 71 százaléka is így látja, szemben a négy évvel azelőtti 58 százalékkal.

Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a pc számos határt átlépett tavaly. A Yale-ről elüldözték Erika Christakist, azt az oktatót, aki körbeküldött e-mailben ellenezte azt a kezdeményezést, hogy a halloween ünneplésére mindenki csakis olyan jelmezt vegyen fel, amivel még véletlenül sem sért meg senkit. A kizárni kívántak között volt a feketére festett arc, a turbán és az indián fejdísz. A Missouri Egyetemen heteken át tartó protestmozgalom nyomán lemondásra kényszerült az elnök, Timothy M. Wolfe, amiért állítólag érzéketlen volt a „rasszista” és „szexista” megnyilvánulások iránt. Ha volt is ilyen, az máig bizonyítatlan, ám olyannyira forrongott a légkör, hogy a főként fekete radikális diákok el is üldözték a tévéstábokat a campusról, azt követelve, hogy legyen „biztonságos terük” (safe space), és olyan tananyaguk, amit nem „fehér férfiak” írtak számukra. A kisebbségekkel szembeni rejtett „mikroagresszió” már akkor megtörténik az Illinois-i Egyetem szerint, ha egy kisebbségi diák olyan tanterembe lép be, ahol kizárólag fehér hallgatók tartózkodnak.

A politikai korrektség túlzásai a nemi identitás témájában is megjelennek. Az LGBT közösség egyre tágítja a nemi azonosságok körét, és azonnali toleranciát követel a már lefordíthatatlan identitásoknak („Neutrois, Gender Non-Binary, Demiromantic”). A massachusettsi Smith College diplomaosztóján azért nem mondhatott beszédet a nők egyenlő jogai mellett mindig kiálló francia Christine Lagarde, mert egy hangos diákszervezet szerint az általa vezetett IMF olyan „imperialista és patriarchális rendszereket” támogat, amelyek elnyomják a nőket. De 2014-ben a Brandeis Egyetem is visszavonult, és nem adományozott tiszteletbeli diplomát a szomáliai születésű Ayaan Hirsi Alinak, mert a nőjogok védelmezője korábban az iszlámot „pusztító, nihilista halálkultusznak” bélyegezte, amivel a pc-kampányolók szerint semmibe vette intézményük alapértékeit.

A walesi Cardiffi Egyetemen a feminista Germaine Greer csak a hangos tiltakozásokkal dacolva tudta megtartani előadását, mert a radikálisokhoz képest mást gondol a nővé operált férfiakról, mondván, szerinte a nők többek, mint „farok nélküli férfiak”. A pc nevében lehurrogják és meghurcolják azt a diákot, aki az iszlámhoz köti az iszlamista merényleteket, ha pedig valaki a palesztinok helyett nyíltan Izraellel szolidáris, sok helyen atrocitásokra is számíthat – az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) adatai szerint tavaly drámaian nőtt az antiszemitizmus a campusokon. A zsidó állam mellett kiálló harvardi professzor, Alan Dershowitz a Fox News hírtévének adott januári tévéinterjújában azt mondta, hogy a campusokon előadást már csak fegyveres őrök kíséretében tart.

A politikai korrektségnek a nyolcvanas évek végén kezdődött első időszaka még jó szándékú elvárást fogalmazott meg: semmilyen etnikai, nembeli vagy vallási kisebbséget ne sértsünk meg érzéketlen, bántó, degradáló nyelvezettel. A növekvő progresszív egyetemi mozgalom azonban magáévá tette, alaposan kibővítette, majd merev rendszerré fejlesztette a polkorrektséget, azt remélve, hogy az új nyelvi normák „haladó” gondolati változásokat érhetnek el. Számos túlzás már korábban is ismert volt, így például több campus már évekkel ezelőtt is azt javasolta, hogy karácsonykor mindenki kerülje a keresztény szimbolikát, nehogy megbántsák velük a nem keresztény (főként muszlim) hallgatók érzékenységét.

Elemzők a diákgenerációk változása mellett a közösségi média térnyerésével magyarázzák a történteket. A Twitter mikroblogon nemcsak azonnali nyilvánosságot lehet ugyanis teremteni a legszélsőségesebb ügyeknek – voltak diákok, akik „kulturális kisajátításnak” nevezték a nem ázsiaiak által készített ázsiai ételeket –, de kampányokkal egzisztenciákat is meg lehet semmisíteni. Azokét is például, akik szerint nem az egyetem feladata a „biztonságos” szellemi tér létrehozása, épp ellenkezőleg, a felsőoktatásnak az eszmék, érvek szabad összecsapását kell garantálnia. A sors iróniája, hogy a Wisconsin–Milwaukee Egyetemen már magát a „politikai korrektség” kifejezést is politikailag inkorrektnek minősítették, mondván: sértő feltételezés, hogy valaki túl érzékeny lehet.

SERES LÁSZLÓ