Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Huszonkét csecsen állampolgárt vett őrizetbe péntek este az osztrák rendőrség Bécs Floridsdorf nevű városrészében.
Az akcióban egy gépfegyvert, egy pisztolyt és lőszereket is lefoglaltak. A Floridsdorfban összegyűlt csoportról helyi lakosok értesítették a rendőrséget. A gyanúsítottak azt mondták, hogy "csak sétálnak", illetve azt is említették, hogy esküvőt ünnepelnek. A pisztolyt és a gépfegyvert a rendőrök a hóban találták meg. A helyszínre azonnal kihívták a bécsi rendőrség kommandósait.
A rendőrség közölte, hogy mind a huszonkettő, 25 és 55 év közötti férfit őrizetbe vették a helyszínen. Az osztrák belügyminisztérium közleménye szerint az őrizetbe vételek nem terrorcselekmény, hanem más bűncselekmény miatt történtek, a háttérben pedig csecsen bűnszervezetek rivalizálása állhat.
Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter elmondta: büszke azokra az állampolgárokra, akik a bejelentést tették. Úgy fogalmazott, hogy a lakosok követték a hatóságok felszólítását, miszerint olyan társadalomra van szükség, amely nem félrenéz, hanem odafigyel. "A bejelentés alapján őrizetbe tudtunk venni 22 csecsent, akiknél több fegyver, köztük egy gépfegyver is volt. Kiválóan működött a végrehajtó hatalom és a civiltársadalom együttműködése" - jelentette ki Sobotka.
A rendőrség kutyákkal átkutatta a gyanúsítottak által használt több gépkocsit. Az ügyben megindult a nyomozás, jelenleg az előállítottak kihallgatása folyik. A bécsi rendőrség szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy az osztrák büntető törvénykönyv 246. paragrafusa értelmében államellenes összeesküvés gyanújával indult eljárás.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.