szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint 20 éve merült fel először, hogy az intézményben a gyógyszerezésükbe halnak bele a betegek, de eddig senkit nem ítéltek el az ügyben.

Új nyomozást indít a rendőrség egy dél-angliai város egyik kórházában történt halálesetek ügyében, a gyanú szerint több mint 400 idős beteg halhatott bele a fájdalomcsillapítók túladagolásába – írja a BBC.

A Gosport War Memorial Hospitalban 1987 és 2001 között történt több gyanús haláleset is, egy vizsgálat tavaly pedig arra jutott, hogy 456 beteg halt meg az intézményben a veszélyes mértékben adagolt gyógyszerek miatt.

Mindeddig senkit nem ítéltek el az ügyben, de a rendőrség most átfogó és független vizsgálatot ígér, beleértve a gyilkosság gyanúját is.

Először 1998-ban merült fel, hogy valami gond lehet a kórházban, amikor egy idős asszony a csípőműtétje után rehabilitációra érkezve az intézménybe belehalt a kezelésbe, a családja pedig feljelentést tett a rendőrségen. Ezután több család is jelezte a rendőrségen, hogy kétségeik vannak a kórházban alkalmazott gyógyszerezéssel kapcsolatban. 2009-ben egy vizsgálat öt ember esetében arra jutott, hogy a nekik beadott gyógyszerek hozzájárultak a halálukhoz.

Az intézmény vezetőjét, Jane Bartont 2010-ben egy orvosszakmai vizsgálat súlyos szakmai visszaélés miatt bűnösnek mondta ki, de kellő bizonyíték hiányában vádat nem emeltek ellene. Barton nem sokkal később nyugdíjba vonult.

Végül 2013-ban állapította meg egy halottkémi vizsgálat egy betegről, hogy a gyógyszerezése hozzájárult a halálához, majd 90 haláleset ügyében az egészségügyi miniszter is vizsgálatot indított. Ezután egy tavaly nyáron közzétett jelentés jutott arra, hogy 456 beteg esetében lehet szó arról, hogy a nekik adott fájdalomcsillapítók miatt haltak meg.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!