szerző:
hvg.hu

Az utasokat sikerült kimenteni.

Kényszerleszálláskor túlfutott a leszállópályán, és egy épületnek ütközött egy utasszállító repülőgép a délkelet-oroszországi Burjátföldön, a balesetben a pilóta és a gép fedélzeti mérnöke életét vesztette, de a gép mind a 42 utasa túlélte a balesetet, heten közülük megsérültek.

Az Angara légitársaság An–24 típusú utasszállító repülőgépe Burjátföld székvárosából, Ulan-Udéből repült Nyizsnyeangarszkba. A felszállás után az egyik hajtóműve felmondta a szolgálatot, a gép visszafordult, hogy kényszerleszállást hajtson végre az ulan-udei reptéren. Mivel azonban egyik hajtómű nem működött, a gép fékezni sem tudott, körülbelül száz méterrel túlment a leszállópályán, és orrával a reptér egyik kiszolgáló létesítményének ütközött, majd lángra lobbant.

Minden utast sikerült kimenteni a gépből, de a pilóta és a fedélzeti mérnök nem élte túl a balesetet.

(Címlapképünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alvó utast fosztottak ki, keresi őket a rendőrség – videó

Alvó utast fosztottak ki, keresi őket a rendőrség – videó

Vizsgálják, miért a Coca Cola szponzorálta a román EU-elnökséget

Vizsgálják, miért a Coca Cola szponzorálta a román EU-elnökséget

Nincs már akkora érdeklődés a babaváró hitel iránt

Nincs már akkora érdeklődés a babaváró hitel iránt

Visszatért a Föld légkörébe, majd megsemmisült Kína űrlaboratóriuma

Visszatért a Föld légkörébe, majd megsemmisült Kína űrlaboratóriuma

Turistaosztályon fotóztuk, pedig 22 évig volt az Arsenal ura

Turistaosztályon fotóztuk, pedig 22 évig volt az Arsenal ura

Nem állnak le, a 24. embert éheztették a tranzitzónában

Nem állnak le, a 24. embert éheztették a tranzitzónában