A nyugati szövetségesek árulása, majd a náci megszállás törést okozott a csehekben, de mára, főleg a gazdaságnak köszönhetően, jó a viszonyuk a németekkel. A szlovákok jelentős része pedig semmilyen közösséget nem vállal a Tiso-féle fasiszta bábállammal.
A kollektív cseh történelmi tudat második legsötétebb napja volt 1939. március 15., Csehország náci megszállásának kezdete. Azért a második, ha egyáltalán felállítható egy ilyen sorrend, mert március idusa a közvélekedés szerint is következménye volt a legsötétebb napnak, 1938. szeptember 30-ának, a müncheni egyezmény aláírásának.
A nyugati hatalmak bedőltek Hitlernek
Münchenben Nagy-Britannia és Franciaország, Olaszország segédletével, meghajolt Adolf Hitler követelései előtt. Beleegyezett abba, hogy Csehszlovákia átadja Németországnak a Szudéta-vidéket, Csehország többségében németek lakta határvidékét. Lengyelország még aznap bejelentette területi igényeit, és megkapta Szilézia addig Csehszlovákiához tartozó részének egy darabját. November 2-án pedig az első bécsi döntéssel Magyarország megkapta/visszavehette Szlovákia magyarok lakta déli övezetét és Kárpátalja nagy részét.
Mindezekért cserébe a végletesen legyengült Csehszlovákia nemzetközi garanciákat kapott arra, hogy tovább létezhet új határain belül. Hitler arról győzködte Neville Chamberlain brit és Édouard Daladier francia miniszterelnököt, hogy ezzel minden követelése teljesült, nem áhítozik további területekre. Ám hamarosan kiderült, hogy Hitler szavai és a nemzetközi garanciák semmit sem értek.
„Csak idő kérdése volt, mikor teremti meg a német politika Csehország megszállásával annak a feltételeit, hogy uralhassa Közép-Európát”
– mondja Pavel Zeman történész.
Hitler megosztott és uralkodott
Hitler a szlovák nacionalistákat használta fel arra, hogy leszámoljon az általa gyűlölt első Csehszlovák Köztársasággal. Még a bécsi éveiből hozta magával ellenszenvét a csehek iránt, akik fontos szerepet játszottak a császárváros életében. Csehszlovákiát a versailles-i békerendszer „zabigyerekeként” emlegette, elutasította, hogy több mint hárommillió német éljen az általa alsóbbrendűnek tartott szlávok uralma alatt. Gyűlölte Csehszlovákiát mint demokráciát is, és egyben meg akarta szerezni az ország ipari kapacitásait.
Hitler 1939. március 13-án Berlinben meggyőzte az autonóm szlovák kormány elnökét, Jozef Tisót, hogy másnap Pozsonyban kiáltsák ki az önálló szlovák államot. Megfenyegette a szlovákokat: különben szabad kezet ad Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy felosszák egymás között az országot.
Március 14-én Emil Hácha csehszlovák elnököt hívta Berlinbe egy éjszakai tárgyalásra. Éjfél után kertelés nélkül közölte vele, hogy a német csapatok még aznap megkezdik a maradék Csehország megszállását. Azt akarta elérni, hogy Hácha működjön együtt, és legitimálja a megszállást, ő azonban megpróbált ellenszegülni. De miután Berlinben infarktuson is átesett, és Hitler megfenyegette, hogy ha ellenáll, elpusztítja az országát, végül aláírta azt az okmányt, amit a németek eléje tettek. Ebben arról próbálták meggyőzni a világot, hogy a megszállás kétoldalú megegyezés alapján történik. Háchának nem volt sok választása, a határvidék és Szlovákia elvesztése után Csehország védhetetlenné vált. A németek szinte ellenállás nélkül elfoglalták az országot, komoly összetűzésekre csak Kárpátalján került sor, ahol egy csehszlovák hadosztály felvette a harcot az alkalmat kihasználó és a területet egészében elfoglalni igyekvő magyar hadsereggel.
Kihirdették a Cseh–Morva Protektorátust, amelynek formálisan saját kormánya és államfője volt, valójában azonban egy magas rangú német irányította birodalmi protektorként. Hitler számára a fejlett Csehország a háború alatt fontos ipari bázisként működött, ezért ott az emberek valamivel jobb körülmények között is élhettek, mint más megszállt területeken. De Csehországot sem kerülte el a náci terror, amelynek több mint 120 ezren estek áldozatul, közöttük 80 ezer zsidó és roma.
Franciaország és Nagy-Britannia hamar megbánták, hogy Münchenben elárulták csehszlovák szövetségesüket, majd a maradék országot is hagyták megszállni. Csehszlovákia ipari és különösen hadiipari kapacitásainak megszerzése ugyanis a további német terjeszkedés egyik fontos feltétele volt. A Csehország lerohanásával megszerzett fegyverzet, főleg a modern harckocsik, komoly szerepet játszottak a Franciaország elleni német támadásban is 1940 májusában.
Lassan, de konszolidálódott a cseh-német viszony
A náci megszállás hatása máig nem múlt el. A nyugati szövetségesek kettős „árulása” komoly törést okozott a csehek gondolkodásában, és nagymértékben segítette a háború utáni kommunista hatalomátvételt. A németekhez való viszony, a velük való versengés mindig is a cseh történelem egyik meghatározó és egyben neuralgikus pontja volt, amit a kommunista propaganda sikeresen felhasznált.
A szudétanémetek háború utáni kitelepítése, vagyonuk elkobzása a csehek szerint nemcsak a háborús szenvedések megbosszulása volt, hanem ennek a több mint ezer éves sikertelen viszonynak az ő javukra történt lezárása is. Csakhogy mindez új sebeket okozott a németekben, és új félelmeket váltott ki a csehekből.
Csehországban szinte minden második családnak van hétvégi házikója az egykori Szudéta-vidéken, a kommunizmus idején ugyanis nagyon olcsón lehetett megvásárolni a németek által hátrahagyott, omladozó épületeket. Ha ma a csehek attól tartanak, hogy a szudétanémetek visszatérhetnek és visszakövetelhetik elkobzott vagyonukat, a legtöbben nem a gyárakat féltik, hanem a saját kis ingatlanjukat.
A 2013-as elnökválasztáson Karel Schwarzenberg egyebek közt azért is veszített Milos Zeman jelenlegi államfővel szemben, mert az ismert arisztokrata család tagja sokak szemében túlságosan is németbarát volt. Ráadásul a választási kampány során Schwarzenberg közvetve háborús bűnténynek nevezte a szudétanémetek kitelepítését.
Mindezek ellenére a cseh–német viszony ma már jónak mondható. Részben azért, mert változóban van a cseh történelemszemlélet, és a régi, fekete-fehér látásmód jobbára idősebb korú hívei kihalóban vannak, de komoly szerepet játszott ebben a gazdaság is.
Óriási felháborodással fogadták ugyan, amikor 1990 decemberében az akkori cseh kormány úgy döntött, hogy a német Volkswagennek adja el a Skoda autógyárat, főleg a vevő „nemzetisége” miatt. De ma már szinte mindenki elismeri, hogy ez jó döntés volt. Csehország – egy közkeletű mondás szerint – ma gazdaságilag Németország egyik tartománya, és különösen érvényes rá a Közép-Európában ismert bonmot: ha a német gazdaság tüsszent, az egész régió tüdőgyulladást kap.
A szlovák nemzet szégyene
Míg a csehek számára 1939 márciusának közepe történelmük talán legsötétebb korszakának kezdete, a szlovák közvélemény a mai napig megosztott abban, hogyan tekintsen erre az időszakra, a háborús szlovák állam létrejöttére. A szélsőjobb rendszeresen igyekszik megünnepelni az általa csodált fasiszta állam megszületését. De a mérsékeltebb nemzetiek és a konzervatívok közül is sokan úgy utasítják el az állam formáját és politikáját, hogy továbbra is tisztelik benne az önálló szlovák államiság kezdeteit. Egyszersmind igyekszenek mentegetni a képviselőit, elsősorban a későbbi államfőt, a katolikus pap Tisót.
A legneuralgikusabb pont itt is a zsidóság sorsa. Szlovákia még 1942-ben deportálta az ország zsidó lakosságának többségét a mai Lengyelország területén lévő megsemmisítőtáborokba. Sőt, egyedülálló módon, hajlandó volt 500 birodalmi márkát fizetni a németeknek minden egyes, faji alapon meghatározott zsidó személy átvételéért. Az akkori szlovák állam és Tiso védelmezői szerint a németek nyomására tették ezt, és Tiso maga elnöki menlevelek adományozásával sok zsidó életét megmentette.
„A kutatás jelenlegi állása szerint a szlovák kormány az 1942-es deportálások idején nem volt semmiféle nyomás alatt, hogy kiadja a szlovákiai zsidókat”
– mondja Martina Fiamová történész. Az állam addigra elrabolta a zsidók vagyonát, megfosztotta őket a megélhetés összes lehetőségétől, és nem tudott gondoskodni a magukat eltartani képtelen emberek tömegéről. Ezért akart megszabadulni tőlük, és még fizetni is hajlandó volt a németeknek, hogy ezt magukra vállalják. A háború után perbe fogott, majd 1947 áprilisában kivégzett Tiso pedig csak azokat védte meg ideiglenesen, akikre szüksége volt a szlovák gazdaságnak.
A legtöbb történész és a közvélemény nagy része ma a szlovák nemzet szégyenének tartja a háborús államot, és semmiféle közösséget nem vállal vele.
MORVAY PÉTER / POZSONY
Mázsaszám pakolta, porciózta, leltározta a drogot, miközben a megfelelő légcserélő nélküli helyiségekben marta a szemét, bőrét a sokféle vegyi anyag – így nézett ki B.I. átlagos munkanapja a magyar rendőrség központi kábítószer-raktárában.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG.
Új helyzet van.
Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra csavartak még egyet az amúgy is abszurd alapanyagon.
A több mint másfél millió gyorshajtónak mintegy hatoda nem fizetett.
Az izraeli-iráni konfliktus miatt.
