Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A polgári védelem arra szólította fel a közelben élőket, hogy elővigyázatosságból ne nyissanak ablakot, és ne tartózkodjanak a szabad levegőn.
Felrobbant egy petrolkémiai üzem a kelet-spanyolországi Tarragona városa közelében kedden. A hatóságok közlése szerint egy halálos áldozata és legkevesebb négy sérültje van a robbanásnak. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltóktól származó első információk szerint az egyik sérült állapota súlyos. Egy eltűnt személyt még keresnek.
A halálos áldozatra nem a gyár területén, hanem egy közeli házban bukkantak, amely részben beomlott, feltételezhetően a robbanás erejétől.
A külterületen található gyárat kora este óriási robbanás rázta meg, ezt követően lángok csaptak fel az épületből és feketén gomolygó füst, amit kilométerekről is látni lehet. Az oltási munkálatok továbbra is tartanak.
A polgári védelem arra szólította fel a közelben, La Canonge és Vila-Seca településen élőket, hogy elővigyázatosságból ne nyissanak ablakot, és ne tartózkodjanak a szabad levegőn. Később azt közölték: a levegőbe került anyagok nem mérgezők, viszont irritálhatják a nyálkahártyát és hányingert okozhatnak.
A robbanás okát egyelőre nem tudni pontosan. Az üzemben nagy mennyiségben állítanak elő etilén-oxidot, amelyet egyebek mellett fagyállókban, oldószerekben, festékekben, műanyag termékekben alkalmazott propilén-glikol készítésénél használnak.
A környéken időközben helyreállt az átmenetileg felfüggesztett vasúti közlekedés és korlátozott autóforgalom is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.