Jaroslav Hascákot kedden vették őrizetbe a tulajdonában lévő Penta befektetési társaság pozsonyi székhelyén, a Digital Parkban. A rendőrök meglehetősen látványos akció során vitték el a bilincsbe vert üzletembert: bár a Penta korábban együttműködött a cégnél már jó ideje nyomozó hatóságokkal, az üzletembert géppisztolyokkal felfegyverkezett, álarcot viselő rendőrök vitték el, akik az akció során gyakorlatilag megszállták az egész székházat. És közben kapkodtak is: előbb elvitték Hascákot, majd visszavitték az irodaépületbe, mert a szabályok szerint jelen kellett lennie az irodájában végzett házkutatás során. Szlovák források szerint ha a bíróságok rábizonyítják a különösen nagy összegű vesztegetés vádját, akár húsz éves börtönbüntetést is kaphat.

2020. december 1-jén Pozsonyban készített képen Jaroslav Hascákot, a Penta Investments befektetőcsoport dollármilliárdos vezetőjét (b) kísérik rendőrök az őrizetbe vétele után
MTI/TASR/TASR/Jakub Kotian
Már csak azért is furcsa a színpadias fellépés, mert egy nappal az akció előtt Hascak a rendőrségen járt és vallomást tett az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban. Most az illetékes bíróság amiatt döntött az előzetes letartóztatás elrendeléséről, mert úgy vélte, ha Hascák szabadlábon védekezhetne, akkor eltüntetné a bizonyítékokat, befolyásolhatná a tanúkat és más módon is akadályozná a vizsgálatot.
Hascákot néhány nappal az után vették őrizetbe, hogy a hatóságok november 24-én lefogták a szlovák titkosszolgálat, a SIS kémelhárító részlegének volt vezetőjét Lubomír Arpást, valamint további négy személyt. A négyek egyike Frantisek Polak ügyvéd volt, aki többek között az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt maffiavezér, Mikulas Cernakot is védte.
A Gorilla-ügy visszatért
A komoly befolyással rendelkező Hascák őrizetbe vétele azt jelenti, hogy a szlovák hatóságok folytatják az egy évtizeddel ezelőtt kipattant „Gorilla-ügy” kivizsgálását. A botrány az után kezdődött, hogy 2011 decemberében máig ismeretlen személyek feltöltötték az internetre a Gorilla-iratokat, amelyek azt dokumentálják, hogy a Penta pénzügyi csoport tulajdonosa a 2005-2006-ban politikusokkal, miniszterekkel, állami hivatalnokokkal egyeztetett kenőpénzekről egy pozsonyi lakásban. Szlovák lapjelentések szerint többek között Robert Fico hangjához hasonló orgánum is hallható a felvételen. A mostani letartóztatási hullám előtt már korábban is voltak az ügyben őrizetbevételek: Tibor Gaspar korábbi rendőrfőnök pályafutásának is a „Gorilla-ügy” vetett véget.
A parameter.sk szlovákiai magyar hírportál szerint Hascák őrizetbe vétele és meggyanúsítása azzal függ össze, hogy a Gorilla-ügyben készült hangfelvételekért állítólag fizetett a SIS egykori magas beosztású tisztviselőjének, Lubomír Arpásnak. A nyomozók szerint Arpás – miután távozott a SIS-től – magával vitte a Gorilla-ügy hangfelvételeit majd az felkínálta Hascáknak. Hascák pedig azért volt hajlandó fizetni, mert a felvételek őt is kompromittálták.
Átállt ügyész
A Gorilla-ügyet évekig Dusan Kovácik speciális ügyész felügyelte, ám november közepén őt is letartóztatták. Az ügyészt bűnszervezetben való részvétellel és hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsították meg: állítólag különféle maffia-ügyeket segített elsüllyeszteni.
A Gorilla kódnév egy szlovákiai magyar rendőrtisztnek, Varga Zoltánnak köszönhető. A Penta vezetői ugyanis Varga pozsonyi lakásában tárgyaltak különféle vesztegetési ügyekről a magas rangú állami hivatalnokokkal, s mivel Varga magas és erős testalkatú férfi, így kapta a nyomozás a Gorilla kódnevet. A hatóságok egyébként teljesen véletlenül fogtak gyanút: a Varga lakásának is helyet adó házban lakott Peter Mravec, a SIS elemző osztályának a vezetője, és feltűnt neki, hogy a környéken gyakran jelennek meg egy időben a Penta, illetve az állami hivatalnokok gépkocsijai. Ezt követően kapott engedélyt a SIS a találkozóknak helyet adó lakás „bedrótozására”.
Tartós felháborodás
A mostani letartóztatási hullám mindenképpen kapcsolatban áll azzal, hogy két évvel ezelőtt országos felháborodást váltott ki – és végül elvezetett a kormány bukásához is – hogy barátnőjével együtt meggyilkolták a legismertebb szlovák oknyomozó újságírót, Jan Kuciakot.
A gyilkosságot a vádak szerint egy milliárdos szlovák üzletember, Marian Kocner rendelte meg. Kocnert idén februárban elítélték, ám másodfokon a bíróság felmentette az üzletembert, mert a bíró úgy ítélte meg, a közvetett bizonyítékok nem voltak elégségesek a bűnösség minden kétséget kizáró megerősítéséhez.
A z ügy egyik érdekessége, hogy az 51 éves Hascák korábban üzleti partneri kapcsolatban állt Kocnerrel, aki függetlenül attól, hogy megrendelte-e Kuciak meggyilkolását vagy sem, többször is megfenyegette a kétes ügyek után nyomozó újságírót. Kocner is szerepel egyébként a Gorilla-ügyben, a kiszivárogtatott felvételek szerint az üzletember adott utasítást barátjának – az akkori főügyésznek, Dobroslav Trnkának – arra, hogy hogyan tevékenykedjen posztján.
Az ügyben megszólalt már Igor Matovic miniszterelnök is, aki részben annak köszönhette választási győzelmét, hogy megígérte a korrupt elit megtisztítását. „A maffia csak annyira erős, amennyire gyenge az állam. Pont” – írta a politikus egy Facebook-üzenetben.
Vezetőkép: A gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner szlovák üzletember (k) a bazini jogi akadémia tárgyalótermében 2020. szeptember 3-án, amikor folytatódik a Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnírová meggyilkolásának ügyében indított per tárgyalása.