Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket. Szerbiában a megmozduló tömegeknek rég látott rendőri brutalitással kellett szembenézniük. Milyen különbségek vannak a két helyzet és a két rendszer között? Miért lenne szükségük az ellenzékieknek egy „Szerb Péterre”? Tóth Szilárd János politológussal beszélgettünk.
Magyarországon és Szerbiában is az utóbbi egy évben indultak meg az emberek az utcára és kezdtek el tüntetni, hol lehet megragadni a megmozdulások gyökerét?
Mindkét országban adott egy félig autokratikus rezsim, amely tíz év gazdasági bőség után a szűkösség éveibe lépett. Ez aláássa a vezérekbe vetett bizalmat, és az embereket érzékenyebbé teszi a korrupcióra. Mindkét országban egy botrány volt a tüntetések közvetlen előzménye: Magyarországon a kegyelmi ügy, Szerbiában meg az újvidéki katasztrófa, de ezek jelentőségét, azt hiszem, gyakran eltúlozzák. Mindkét botrány brutális a maga nemében, de egyik sem egyedi: az utóbbi 10-15 évben számtalan hasonló ügy volt, ám ezek nem kavartak ekkora vihart, mert az emberek a relatív jólét miatt nem törődtek velük.
Nem hiszem, hogy a politikai kultúra változott volna meg hirtelen. Magyarországon és Szerbiában a relatív többség több mint egy évtizede elfogadja a „félautokráciát”, most sem abból lett elege, hanem a bizonytalan megélhetésből.
Szerbiában hónapok óta tart az utcai tiltakozás – nem fáradtak el a szerbek? Mikor voltak csúcson a tüntetések, és hol tart most az ellenzéki mozgalom?
A tiltakozást egy kisebb egyetemista csoport kezdte, amelynek tagjai eleinte a gyengék eszközeihez nyúltak: blokád alá vontak néhány főutat – ehhez elég volt pár tucat ember – és a Belgrádi Egyetemet. A rezsim erőszakosan reagált, ezzel olajat öntve a tűzre, a represszió pedig tovább növelte a rendszerrel szembeni felháborodást, és tömegeket vonzott az utcára. A tiltakozás csúcspontja aztán a márciusi tüntetés volt, amit az újkori szerb történelem legnagyobb tömegrendezvényeként is emlegetnek. Azután egy darabig a mozgalom veszített a lendületéből, de most, a Vitus-napi tüntetés sikere után megint fordulni látszik a trend. Vucsics mostanában másfél évente előrehozott választásokat szokott kiírni, aminek eredménye mindig ugyanaz: győz az állampárt, az ellenzéki szavazók pedig demoralizálódnak. Most a választás kiírását nyilván elutasítja, tekintve hogy nem ő a kezdeményező.
Az teljesen szokványos, hogy az emberek fél év után kezdenek belefáradni az utcai politizálásba, pláne ha nem látják, lesz-e a tüntetés eredményeként rezsimváltás.
Kulcsfontosságú momentum, hogy a mozgalom nagy nehezen rászánta magát, hogy „politizáljon”, és követeli az előrehozott választást.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.
