Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket. Szerbiában a megmozduló tömegeknek rég látott rendőri brutalitással kellett szembenézniük. Milyen különbségek vannak a két helyzet és a két rendszer között? Miért lenne szükségük az ellenzékieknek egy „Szerb Péterre”? Tóth Szilárd János politológussal beszélgettünk.
Magyarországon és Szerbiában is az utóbbi egy évben indultak meg az emberek az utcára és kezdtek el tüntetni, hol lehet megragadni a megmozdulások gyökerét?
Mindkét országban adott egy félig autokratikus rezsim, amely tíz év gazdasági bőség után a szűkösség éveibe lépett. Ez aláássa a vezérekbe vetett bizalmat, és az embereket érzékenyebbé teszi a korrupcióra. Mindkét országban egy botrány volt a tüntetések közvetlen előzménye: Magyarországon a kegyelmi ügy, Szerbiában meg az újvidéki katasztrófa, de ezek jelentőségét, azt hiszem, gyakran eltúlozzák. Mindkét botrány brutális a maga nemében, de egyik sem egyedi: az utóbbi 10-15 évben számtalan hasonló ügy volt, ám ezek nem kavartak ekkora vihart, mert az emberek a relatív jólét miatt nem törődtek velük.
Nem hiszem, hogy a politikai kultúra változott volna meg hirtelen. Magyarországon és Szerbiában a relatív többség több mint egy évtizede elfogadja a „félautokráciát”, most sem abból lett elege, hanem a bizonytalan megélhetésből.
Szerbiában hónapok óta tart az utcai tiltakozás – nem fáradtak el a szerbek? Mikor voltak csúcson a tüntetések, és hol tart most az ellenzéki mozgalom?
A tiltakozást egy kisebb egyetemista csoport kezdte, amelynek tagjai eleinte a gyengék eszközeihez nyúltak: blokád alá vontak néhány főutat – ehhez elég volt pár tucat ember – és a Belgrádi Egyetemet. A rezsim erőszakosan reagált, ezzel olajat öntve a tűzre, a represszió pedig tovább növelte a rendszerrel szembeni felháborodást, és tömegeket vonzott az utcára. A tiltakozás csúcspontja aztán a márciusi tüntetés volt, amit az újkori szerb történelem legnagyobb tömegrendezvényeként is emlegetnek. Azután egy darabig a mozgalom veszített a lendületéből, de most, a Vitus-napi tüntetés sikere után megint fordulni látszik a trend. Vucsics mostanában másfél évente előrehozott választásokat szokott kiírni, aminek eredménye mindig ugyanaz: győz az állampárt, az ellenzéki szavazók pedig demoralizálódnak. Most a választás kiírását nyilván elutasítja, tekintve hogy nem ő a kezdeményező.
Az teljesen szokványos, hogy az emberek fél év után kezdenek belefáradni az utcai politizálásba, pláne ha nem látják, lesz-e a tüntetés eredményeként rezsimváltás.
Kulcsfontosságú momentum, hogy a mozgalom nagy nehezen rászánta magát, hogy „politizáljon”, és követeli az előrehozott választást.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Újabb fotót hozott a független országgyűlési képviselő.
Sokan rég elfeledett korok és távoli országok problémájának hiszik, de minap Európában is megjelent.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
A miniszterelnök név szerint említette a Harcosok órája című YouTube-csatornának adott interjúban, de az elemző szerint ezzel neki nincs dolga.
