Magyarországon és Szerbiában is az utóbbi egy évben indultak meg az emberek az utcára és kezdtek el tüntetni, hol lehet megragadni a megmozdulások gyökerét?
Mindkét országban adott egy félig autokratikus rezsim, amely tíz év gazdasági bőség után a szűkösség éveibe lépett. Ez aláássa a vezérekbe vetett bizalmat, és az embereket érzékenyebbé teszi a korrupcióra. Mindkét országban egy botrány volt a tüntetések közvetlen előzménye: Magyarországon a kegyelmi ügy, Szerbiában meg az újvidéki katasztrófa, de ezek jelentőségét, azt hiszem, gyakran eltúlozzák. Mindkét botrány brutális a maga nemében, de egyik sem egyedi: az utóbbi 10-15 évben számtalan hasonló ügy volt, ám ezek nem kavartak ekkora vihart, mert az emberek a relatív jólét miatt nem törődtek velük.
Nem hiszem, hogy a politikai kultúra változott volna meg hirtelen. Magyarországon és Szerbiában a relatív többség több mint egy évtizede elfogadja a „félautokráciát”, most sem abból lett elege, hanem a bizonytalan megélhetésből.
Tóth Szilárd János: Teljesen szokványos, hogy az emberek fél év után kezdenek belefáradni az utcai politizálásba
Lakos Gábor
Szerbiában hónapok óta tart az utcai tiltakozás – nem fáradtak el a szerbek? Mikor voltak csúcson a tüntetések, és hol tart most az ellenzéki mozgalom?
A tiltakozást egy kisebb egyetemista csoport kezdte, amelynek tagjai eleinte a gyengék eszközeihez nyúltak: blokád alá vontak néhány főutat – ehhez elég volt pár tucat ember – és a Belgrádi Egyetemet. A rezsim erőszakosan reagált, ezzel olajat öntve a tűzre, a represszió pedig tovább növelte a rendszerrel szembeni felháborodást, és tömegeket vonzott az utcára. A tiltakozás csúcspontja aztán a márciusi tüntetés volt, amit az újkori szerb történelem legnagyobb tömegrendezvényeként is emlegetnek. Azután egy darabig a mozgalom veszített a lendületéből, de most, a Vitus-napi tüntetés sikere után megint fordulni látszik a trend. Vucsics mostanában másfél évente előrehozott választásokat szokott kiírni, aminek eredménye mindig ugyanaz: győz az állampárt, az ellenzéki szavazók pedig demoralizálódnak. Most a választás kiírását nyilván elutasítja, tekintve hogy nem ő a kezdeményező.
Az teljesen szokványos, hogy az emberek fél év után kezdenek belefáradni az utcai politizálásba, pláne ha nem látják, lesz-e a tüntetés eredményeként rezsimváltás.
Kulcsfontosságú momentum, hogy a mozgalom nagy nehezen rászánta magát, hogy „politizáljon”, és követeli az előrehozott választást.
