26 napot sugárzott a török kormánykritikus televízió: nem tudott ellenállni a kormányzati nyomásnak
Befejezte a műsorszórást az alig egy hónapot működő Olay TV kormánykritikus televízió Törökországban pénteken, mert főszerkesztője, Suleyman Sarilar szerint nem tudott többé ellenállni a tudósításai miatti masszív kormányzati nyomásnak.
MTI
"Tudatosult bennünk, hogy nem tudjuk többé fenntartani műsorunkat" - mondta Sarilar a tévé utolsó adásában. Sarilar az Olay TV tulajdonosára, Cavit Caglarra hivatkozva közölte, hogy nem tudják folytatni tevékenységüket.
A televíziót eredetileg 1994-ben alapította Caglar üzletember és korábbi miniszter, de az adó tavaly bezárni kényszerült. Az Olay TV idén november végén indult újra kormánykritikus álláspontjáról ismert újságírói gárdával.
Az Evrensel és a BirGün török napilapok feltételezései szerint az Olay TV azt követően került kormányzati össztűz alá, hogy közvetítette a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) parlamenti frakciójának ülését.
A török vezetés a HDP-t a nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) "politikai kirakataként" kezeli. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. A HDP tagadja a közvetlen kapcsolatot.
Sarilar ugyanakkor megfogadta, hogy 180 kollégájával "fenntartja a szabad újságírói mentalitást".
"Huszonhat napig sikerült sugároznunk, ami a legrövidebb műsorszórási idő a török televíziózás történetében" - hangsúlyozta Nevsin Mengu műsorvezetőnő a tévé utolsó programjában, tapsoló munkatársaival körülvéve, mielőtt elsötétült a képernyő.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.