Kanada terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát
Kanada az országban tartózkodó, hivatalban lévő, illetve volt iráni tisztségviselőkkel szemben eljárást indíthat, illetve ki is toloncolhatja őket, emellett a hatóságok befagyaszthatják a Forradalmi Gárda vagyonát, illetve eljárást indíthatnak támogatóikkal szemben.
MTI
Kanada terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát és vizsgálatot is indíthat az észak-amerikai ország területén tartózkodó iráni magas rangú tisztségviselőkkel szemben – közölte szerdán a kanadai közbiztonsági miniszter.
“Kormányunk arról döntött, hogy felveszi az iráni Forradalmi Gárdát a terrorszervezet-lajstromára összhangban az ország büntetőtörvénykönyvével” – ismertette Dominic LeBlanc.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Ottawa ilyen módon “világos jelzést küld, hogy minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál az iráni Forradalmi Gárda terrorista cselekményeivel szembeni küzdelemben”. Kiemelte azt is, hogy a mostani döntést “nagyon erős és meggyőző bizonyítékok” alapján hozták meg összhangban a kanadai törvényekkel és a helyi biztonsági szolgálatok javaslatára, de semmiképpen sem politikai nyomásra.
LeBlanc beszélt arról is, hogy a Kanadában tartózkodó, hivatalban lévő, illetve volt iráni tisztségviselőkkel szemben eljárást indíthatnak, illetve ki is toloncolhatják őket. A miniszter ugyanakkor nem közölt arra vonatkozó részleteket, hogy ez pontosan kiket, illetve hány embert érinthet.
A kanadai törvények szerint amint egy csoport a terrorista szervezetek listájára kerül, a hatóságok befagyaszthatják az érintett szervezetek vagyonát, illetve eljárást indíthatnak támogatóikkal szemben.
Kanada már korábban terrorszervezetnek nyilvánította az iráni Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott Kudsz alakulatát. Ottawa 2012-ben szakította meg diplomáciai viszonyát Teheránnal. 2022 októberében pedig bejelentette, hogy megtiltja az iráni Forradalmi Gárda vezetőinek a belépést az ország területére, s célzott szankciókat is ígért.
Az Egyesült Államok már 2019-ben terrorszervezetnek minősítette az iráni elitalakulatot.
Két svéd állampolgár – egyikük diplomata – szabadult ki Iránból, cserébe hazatérhetett egy korábban, Svédországban háborús bűnökért életfogytiglanra ítélt iráni férfi.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.