Szíriai lázadók lőttek ki rakétával egy orosz gépet – durva fotók 18+
A pilótát állítólag agyonlőtték, amikor földet érés után tüzet nyitott a felkelőkre.
A pilótát állítólag agyonlőtték, amikor földet érés után tüzet nyitott a felkelőkre.
MTI
Név nélkül nyilatkozott az az egykori állami alkalmazott, aki január 13-án téves rakétariasztást adott ki Hawaiion. Pánik tört ki, a hatóságok végül 38 perccel később egy másik üzenettel korrigálták az előzőt és lefújták a riadót.
hvg.hu
A támadásban hat ember sérült meg. Egy 28 éves férfi lövöldözhetett, aki korábban az Északi Liga önkormányzati képviselőjelöltje volt, de nem választották meg.
MTI
Volt a tavalyi fogásban gránát meg egy láda bomba is.
MTI
Nem nukleáris támadásra válaszul is bevethetik az atomot. Korea és Kína pedig húzza meg magát.
MTI
Kenya három legnagyobb tévécsatornája azért sötétült el, mert élőben közvetítették egy ellenzéki vezető jelképes elnöki esküjét. A legfelsőbb bíróság elrendelte ugyan a média zárlatának feloldását, de a kormányt ez a jelek szerint nem érdekelte.
MTI
A dokumentumban vannak olyan információk, amelyek titkosak voltak korábban, és állítólag arról szóltak, hogy az FBI az elnökválasztási kampány idején lehallgatta Trump kampánycsapatát az állítólag orosz beavatkozás miatt.
MTI
A dán királyi palota tavaly szeptemberben jelentette be, hogy Henrik herceg demenciában szenved. Egyiptomi útjuk alatt ráadásul megfertőződött, tüdőgyulladást kapott, és a kórházban derült ki, hogy nagyobb a baj, mint hitték.
MTI
Világszerte több száz szerződést kötöttek, pedig semmi közük nem volt a bankhoz.
MTI
Szlovénia egyes részein kötelező a hólánc, az egész országban havazik. Horvátország nagy részén is esik a hó, és kitiltják a forgalomból azokat az autókat, amelyeknek nincs megfelelő téli felszerelésük.
MTI
A 48 éves merénylő a tárgyaláson azt mondta, hogy eredtileg Munkáspárt vezetőjét, Jeremy Corbynt akarta megölni, de remélte, Sadiq Khan, London muszlim polgármestere is a helyszínen lesz, mert ő lett volna számára az igazi főnyeremény.
MTI
Elsüllyedt az őket szállító embercsempészek bárkája – közölte pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet (OIM).
MTI
Összesen hat rakéta csapódott be pénteken a török Reyhanli és Kilis városokba. A támadás során egy ember meghalt, nyolc pedig megsebesült.
MTI
Többeket megsebesített egy Los Angeles-i középiskolában történt lövöldözés során egy 12 esztendős diáklány. Rendőrségi jelentések szerint nem előre eltervezett támadásról van szó, de a részletek egyelőre nem ismertek.
hvg.hu
A hírek szerint katonai gyakorlat során történt a baleset.
MTI
MTI
hvg.hu
Afgán és eritreai migránsok közötti, egymást követő összetűzésekben 17-en megsérültek csütörtökön az észak-franciaországi Calais környékén, több helyszínen. Négy ember súlyos lövési sérülésekkel került kórházba, életveszélyes állapotban vannak – közölték rendőrségi források.
MTI
Ötven ember még jöhet, de azután már nem vesznek részt az Európai Unió áthelyezési programjában.
MTI
Minden munkást sikerült kimenteni egy dél-afrikai aranybánya mélyéről, ahol azért rekedtek, mert a Free State tartomány térségében tomboló vihar miatt előző nap megszakadt az áramellátás.
MTI
A nyilatkozók szerint arra utaló jel nincs, hogy Szíria új vegyi fegyvereket fejlesztett volna ki, de valószínűleg korszerűsítette a célba juttató eszközöket.
MTI