Trump és Észak-Korea - mikor egy d betű politikai botrányt kavar

Az elnök az interjú szerint egy elég értelmetlen mondatot mondott Kim Dzsong Unról, a Fehér Ház szerint az álhírgyárosok ármányáról van szó, a kijelentő helyett feltételes mód a valóság. A különbség egy d betű. A lap szerint nincs szó semmiféle feltételes módról.


Hawaii: téves riasztás rakétatámadás miatt

Valószínűleg sokan a szívükhöz kaptak, amikor elolvasták a hatóságok szöveges üzenetét Hawaiion. Később kiderült, hogy rakétaveszélyről szó sem volt, és egyelőre nem tudni, ki vagy kik hibáztak az ügyben.




Még egyszer, utoljára aláírja Trump az atomalkut

Az elnök pénteki közleménye szerint "ez az utolsó alkalom", hogy – igazolva a többhatalmi nukleáris megállapodásban foglaltak Irán általi betartását – kiterjeszti a szankciók felfüggesztését további 120 napra.


"Elnök úr, maga rasszista?"

Ezt a kérdést kiáltotta többször is egy újságíró Donald Trump után, aki éppen távozóban volt egy sajtónyilvános eseményről. Az elnök a füle botját sem mozdította.