Nem lesznek új választások Németországban

Valahogy fel kell állnia egy kormánynak, erre utalt Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hétfői sajtótájékoztatójában. Azzal kezdte, hogy elismerte, a kormányalakítás mindig is nehéz feladat volt, talán a legnehezebb, amit a választó a politikusoknak adhat.




Bauer: A Merkel-dráma

Merkel asszony, akárcsak tizenöt éve Gerhard Schröder, azt tette, amit egy adott helyzetben egy felelős kormányfőnek tennie kellett akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár.





Mugabe beleegyezett a lemondásba, védettséget kap

Robert Mugabe zimbabwei elnök beleegyezett abba, hogy lemond, és megfogalmazta a lemondásáról szóló levelet – közölte a CNN egy forrást idézve, amely előtt ismert a politikus és a hatalmat a múlt héten átvevő hadsereg tábornokaival folytatott tárgyalások állása.







Rendszerváltó lázban Zimbabwe, de Mugabe mégsem mondott le

Ellene fordultak a szövetségesei, így nem maradt más választása a 93 éves Robert Mugabe zimbabwei elnöknek, mint az önkéntes lemondás. A veterán politikus azonban dacol a történelemmel, és mégsem mondott le. A pártja éléről elmozdított, egykori függetlenségi harcos regnálásának mégis csúfos véget ért, távozásával Afrika egyik utolsó veterán diktátora tűnik el a színről.