Az iraki állami tévé közszolgálatilag mondta be, hogy mindjárt vége a háborúnak
Iraki állami tévében elhangzott: hamarosan megvan az Iszlám Állam feletti győzelem Moszulban.
Iraki állami tévében elhangzott: hamarosan megvan az Iszlám Állam feletti győzelem Moszulban.
MTI
Az elemzői előrejelzések azért egyáltalán nem ennyire optimisták.
MTI
A világ vezető hatalmai Hamburgban megállapodtak az egy közös nyilatkozat vázlatában, de a klímaváltozást illetően nincs még egyetértés.
MTI
Frank Tibor Amerika-szakértő szerint nem valószínű, hogy egy közös egyetértő zárónyilatkozatot fogadnak el majd az országok Hamburgban, ahol a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozóját tartották.
MTI
Két amerikai hadászati bombázó gyakorlatozott az észak-koreai határ közelében
MTI
Az ellenzéki jelölt, Kaltma Battulga győzött a mongol elnökválasztáson. Először volt második forduló a 3 milliós ország elnökválasztási történetében.
MTI
Tűz ütött ki a salvadori pénzügyminisztériumban, többen meghaltak
MTI
Négyszázmillió éves cápa maradványait találták meg Peruban.
MTI
Eszkalálódott a helyzet Hamburgban, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a G20 találkozó ellen tüntető és zavargást keltő szélsőbalos aktivisták ellen.
MTI
Donald Trump és Vlagyimir Putyin a Hamburgban zajló G20 csúcson találkozott először egymással. A találkozón feljött az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdés is. Hogy mi hangzott el, arra máshogy emlékszik a két fél.
hvg.hu
Háborús övezetre hasonlít továbbra is Hamburg egy része a rendőrök és a G20-csúcsra érkező tüntetők összecsapásai miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Először egyeztetett személyesen Donald Trump és Vlagyimir Putyin pénteken. A két elnök a hamburgi G20-csúcson találkozott, és a beszámolók szerint az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését is szóba hozták.
hvg.hu
Putyin szerint egy telefonbeszélgetés sosem elég. Trumpnak nagyon pozitív volt az első élmény.
MTI
MTI
hvg.hu
Véget értek az ínséges idők, nem kell többé órákig keresgélni, ha valakinek égetően szüksége lenne Donald Trump és Vlagyimir Putyin közös fotójára. A hamburgi G20-csúcson elkészültek az első közös elnöki képek, és az egyik alapján úgy tűnik, hogy Trump az orosz elnöknél is megpróbálkozhatott a korábbról ismert kézfogós trollkodással.
hvg.hu
Alekszej Navalnij nem egészen egy hónapot ült a tüntetései miatt, de bizakodó, és jövőre indulni szeretne az elnökválasztáson.
hvg.hu
Ötre emelkedett a Putyin támogatását élvező keletukrán szakadárok által elpusztított beregszászi katonák száma. A polgármester szerint 40 beregszászi harcol a fronton – sokakat a rossz gazdasági helyzet kényszerít rá arra, hogy szerződéses katonák legyenek. Az EU-s részleges vízummentesség könnyítés helyett pokoli állapotokat eredményezett a határon.
Dercsényi Dávid
Megvolt a nagy találkozás: Hamburgban kezet rázott az Egyesült Államok és Oroszország vezetője.
hvg.hu
Hét embert, köztük két gyereket keresnek a mentők, miután Dél-Olaszországban összedőlt egy lakóház.
hvg.hu
Heves tüntetések közepette elkezdődött a németországi Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója.
MTI
MTI
hvg.hu
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek – közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
MTI