"Brutális beavatkozásnak" nevezte Kövér látogatását az RMDSZ

Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai választási kampányba való "beavatkozása" elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek az elmúlt huszonkét évben - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.


Orbánt szapulják egy cseh és egy lengyel lapban

A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap Orbán saját önteltségének áldozata lett címmel közölt kommentárt, amely szerint a "populista" magyar kormányfőnek is tudnia kellene önkritikusnak lennie önmagához a kormányzati időszak közepén. A lengyel Politykának adott interjújában Francis Fukuyama amerikai politológus kritizálja a magyar kormányfőt.



Megnézik az arab utasok e-mailjeit az izraeli reptéren

Szokatlan kéréssel fordultak a palesztin származású amerikai Sandra Tamarihoz, amikor az izraeli Ben Gurion nemzetközi repülőtérre érkezett: egy biztonsági ügynök számítógép-képernyőt tolt elé a gmail postára kapcsolva, és azt mondta neki, hogy lépjen be.


Állítólag bizonyítékot találtak Walesa ügynökmúltjára

Csehszlovák titkosszolgálati dokumentumot talált egy cseh történész Lech Walesáról; az irat azt mutatja, hogy a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője, a későbbi államfő a hetvenes évek elején valóban együttműködött a lengyel kommunista állambiztonsági szervekkel (SB) - írta a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap kedden.





Annan az ENSZ-ben és Clintonnal is egyeztet Szíriáról

Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja csütörtökön a világszervezet fórumaival, pénteken pedig Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel egyeztet a szíriai válság lehetséges megoldásáról - derült ki hétfőn Washingtonban amerikai hivatalos forrásból.


Az al-Kaida második emberét akarták megölni

Az al-Kaida terrorhálózat második számú embere volt a célpontja annak a rakétatámadásnak, amelyet egy pilóta nélküli amerikai repülőgép hajtott végre hétfő hajnalban Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, Mir Ali város környékén, de nem tudni, hogy Abu Jahia al-Líbi az áldozatok között van-e - közölték meg nem nevezett amerikai tisztségviselők.


II. Erzsébet férje felfázott a jubileumi ünnepségen

Kórházba szállították hétfő este Fülöp edinburghi herceget, a brit uralkodó 91 esztendős férjét, aki így nem tud részt venni hitvese gyémántjubileumi ünnepségeinek hátralévő rendezvényein, és már nem volt jelen a hétfő esti londoni szuperkoncerten sem.



Győri Enikő belga állami kitüntetést kapott

A Koronarend Parancsnoki Kitüntetést adományozta Győri Enikőnek, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkárának a belga kormány az Európai Unió Tanácsa spanyol-belga-magyar trió elnökségében való közreműködéséért és a soros magyar EU-elnökség idején nyújtott teljesítményéért - tájékoztatott a szaktárca.


Megvédi bevándorlási kvótáját Svájc

Védelmébe vette hétfőn a svájci elnök az Európai Unió közép- és kelet-európai tagállamaira vonatkozó bevándorlási kvótát, amelyről még áprilisban határozott a svájci kormány.



Szíria: nem tudott dűlőre jutni Putyinnal Rompuy

Nem sikerült közös nevezőre jutni a szíriai konfliktus ügyében – ezt közölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke hétfőn, miután Szentpéterváron, az Oroszország-Európai Unió csúcstalálkozó keretében tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.


Breivik szerint több sérelem érte őt muzulmánoktól

A tömeggyilkos norvég Anders Behring Breivik azt vallotta hétfőn a bíróságon, hogy gyerek- és fiatalkorában több megalázó élménye volt muzulmánokkal kapcsolatban, amivel azt sugallhatta, hogy ezek az incidensek közrejátszottak szélsőséges jobboldali, rasszista beállítottsága kialakulásában.