Emberi testrészeket küldtek két vancouveri iskolába

Emberi testrészeket tartalmazó csomagot kapott kedden két vancouveri iskola: az egyik küldeményben egy láb, a másikban egy kéz volt. A városi rendőrfőkapitány-helyettes közölte: egyelőre nem tudja megerősíteni, hogy a testrészeknek közük van-e a montreali darabolós gyilkossághoz.


Kövér éjjel visszaszólt Pontának

Kövér László keddi, éjszakába nyúló marosvásárhelyi sajtóértekezletén azt mondta: nem sértette meg a román törvényeket és ezután sem áll szándékában megsérteni azokat. A házelnök, aki a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, a párt marosvásárhelyi választási kampányzárója után tartott sajtóértekezletén, újságírói kérdésre reagált így.


Szentségtörés

Hatalmi vetélkedés állhat annak a kiszivárogtatási botránynak a hátterében, amely az utóbbi hetekben megrázta a pápai államot.


Hova tovább?

A szíriai konfliktus eszkalálódása várható, miután a nemzetközi diplomácia lebénult, a harcoló felek nem bírnak egymással, az ellenzék vezetése pedig döntésképtelen.



Felkészülés élesben

Pénz, hatalom és az őszi parlamenti választás stratégiájának megalapozása a fő tétje a vasárnapi romániai helyhatósági voksolásnak, amelyből a három magyar párt összefogásának híján az erdélyi magyarság vesztesen kerülhet ki.


Mubarak többször összeesett

Gyorsan romlik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök egészségi állapota - árulta el kedden annak a kairói börtönnek az egyik illetékese, ahol az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt politikust fogva tartják.


Drón pusztította el az al-Kaida egyik vezetőjét

Egy amerikai dróncsapás végzett Pakisztánban az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetőjével, a líbiai születésű Abu Jahja al-Líbivel - közölte kedden Washingtonban egy amerikai hivatalos személy.


Még több halottja van a nigériai légikatasztrófának

Mintegy kétszázra emelkedett a vasárnapi nigériai légi szerencsétlenség halálos áldozatainak száma: a dpa német hírügynökségnek kedden nyilatkozó orvosok és a mentési munkálatban részt vevő személyek elmondták, hogy az utasokon kívül legalább további negyven ember vesztette életét a repülőgép becsapódásának helyszínén.







Bhutánban minden kedden gyalogosnapot tartanak

Gyalogosnappal védik ezentúl keddenként a környezetet Bhutánban, a Himalája-hegység eldugott királyságában, amely a bruttó nemzeti boldogság fogalmának bevezetésével hallatott magáról legutóbb.


Beengedték Kövért Romániába

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyre érkezett, hogy részt vegyen a Magyar Polgári Párt (MPP) erdélyi választási kampánykörútján a párt tiszteletbeli elnökeként.


Elindult Krakkóból a motoros gyászkonvoj

Kedden kora délután indult el Krakkóból a lengyelországi motorbaleset három magyar áldozatát hazakísérő gyászkonvoj, amelyben a halottszállító gépkocsikat Lengyelországba kikísérő magyarok mellett csaknem száz lengyel motoros is részt vesz.