Irán leállíthatja az európai olajexportot
Szankciók ellen szankciókkal akar küzdeni Irán, amely a Nyugattal folyó erőpróba újabb lépéseként pénteken azzal fenyegetőzött, hogy a jövő héttől leállíthatja az Európába irányuló olajexportját.
Szankciók ellen szankciókkal akar küzdeni Irán, amely a Nyugattal folyó erőpróba újabb lépéseként pénteken azzal fenyegetőzött, hogy a jövő héttől leállíthatja az Európába irányuló olajexportját.
MTI
Az Egyesült Államok és Kanada egy részét érintő 2003-as hatalmas áramszünet mintegy száz ember halálát okozta - állapította meg egy most elkészült amerikai tanulmány, amely a hivatalos becsléseknél magasabb áldozatszámot úgy kapta, hogy nemcsak az áramkimaradás miatti baleseteket vette számításba, hanem a meglévő betegségekhez köthető többlet haláleseteket is.
MTI
Legalább 40 magyar munkást csapott be egy németországi cég, amely alvállalkozóként működött közre az új berlini repülőtér építésénél - közölte pénteken a német országos szakszervezeti szövetség (DGB). Az összesen több mint 200 ezer euró elmaradt bért peres úton kívánják behajtani.
MTI
Tüntetések kísérték egy részben szélsőjobboldalinak tartott diákegyletekből álló szervezet péntek esti bálját Bécsben. A tiltakozók szerint a holokauszt áldozatainak kigúnyolásával ér fel, hogy január 27-én, az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján tartják a rendezvényt.
MTI
A politikai foglyok szabadok engedését követeli Azerbajdzsántól, az Eurovíziós Dalfesztivál idei házigazdájától Markus Löning, a német kormány emberi jogokkal foglalkozó megbízottja.
MTI
Ezrek gyűltek össze Pozsonyban azon a tüntetésen, amit a Gorilla-botrány miatt hirdettek meg - olvasható a bumm.sk oldalán.
hvg.hu
A szíriai rendfenntartó erők nem végleges adat szerint 23 civilt öltek meg pénteken, a karhatalmisták közül pedig tizenketten haltak meg a közel-keleti országban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet.
MTI
Még nem érte el a célját a nemzetközi beavatkozás Afganisztánban, jóval több időre lenne szükség ahhoz, hogy valódi változás menjen végbe az országban, és működő demokrácia jöjjön létre - hangzott el egy Afganisztánról tartott nemzetközi konferencián pénteken Budapesten.
MTI
Közös különszámot ad ki hat európai vezető napilap annak érdekében, hogy az eurózónát sújtó adósságválság idején közelebb hozzák az olvasókhoz az Európai Uniót - adta hírül a The Guardian című brit napilap hírportálja. A szerzők között Umberto Eco is helyet kapott.
MTI
A francia harci egységek kivonása Afganisztánból a tervezettnél egy évvel korábban, 2013 végéig befejeződik - jelentette be pénteken Nicolas Sarkozy államfő Hamid Karzai afgán elnökkel folytatott párizsi megbeszélését követően.
MTI
Az orosz szövetségi űrhivatal, a Roszkoszmosz elhalaszt egy március végére és egy május végére beütemezett űrhajóindítást a Nemzetközi Űrállomásra, mert az egyik Szojuz típusú űrhajón a műszaki vizsgálatok során rendellenességeket találtak - jelentette az Interfax orosz hírügynökség egy űripari illetékesre hivatkozva.
MTI
A holland kormány pénteken a burka betiltása mellett döntött, a parlamenti eljárás azonban még hónapokat vesz igénybe.
MTI
Az iraki háború befejezése és az afganisztáni kivonulás után Mexikóban néznek új lehetőségek után az amerikai biztonsági magánvállalatok, ahol a terjedő erőszak egyre növekvő keresletet támaszt a tettre kész szakértők iránt - adta hírül pénteken a The Washington Post című amerikai napilap hírportálja.
MTI
A Benelux államok kérésének eleget téve az uniós külügyminiszterek ülésén is beszámolt az Európai Bizottság a magyar ügyekről pénteken Brüsszelben. Az Európai Tanács külügyminisztereinek részvételével zajló általános ügyek tanácsának pénteki brüsszeli ülésén az egyéb napirendi pontok alatt számolt be Maros Sefcovic adminisztrációs és intézményközi ügyekért felelős uniós biztos a Magyarországgal szemben indított három kötelezettségszegési eljárásról - mondta az ülés után Martonyi János külügyminiszter.
Folk György / Brüsszel
Természetvédők beperelték az amerikai kormányt, mert indoklásuk szerint az ország nyugati partjainál tartott haditengerészeti gyakorlatozás komoly fenyegetést jelent a Csendes-óceánban élő veszélyeztetett tengeri fajokra, köztük a kardszárnyú delfinekre.
MTI
Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének ellenzői pénteken megrohamozták Szíria kairói nagykövetségét - jelentette a francia hírügynökség a helyszínről.
MTI
A norvég kormányfő - elsőként hazája miniszterelnökei közül - bocsánatot kért a holokauszt emléknapon a zsidók megsemmisítésében játszott norvég szerep miatt. Jens Stoltenberg pénteki megemlékezésében utalt arra, hogy norvég rendőrök és mások segítették a német megszállókat a zsidók deportálásában.
MTI
Egyiptomiak ezrei követelték a pénteki nagyima után a kairói Tahrír téren, a tavaly januári-februári tüntetések színhelyén a Hoszni Mubarak elnök bukása óta hatalmon lévő katonai tanács távozását.
MTI
Oroszország nem tartja elfogadhatónak azt a Szíriával kapcsolatos újabb határozattervezetet, amelyet európai és arab országok előterjesztésére pénteken vitatnak meg a ENSZ New York-i székhelyén - jelentette ki Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes.
MTI
Megemlékezést tartottak a Bundestagban a holokauszt áldozatairól pénteken, az auschwitz-birkenaui náci haláltábor felszabadításának 67. évfordulóján. A német törvényhozás alsóházában a tekintélyes irodalomkritikus Marcel Reich-Ranicki tartott előadást a varsói gettóból származó emlékei alapján, beszédét a német politikai elit döbbent csenddel fogadta.
MTI