A svéd külügyminiszter ma is felvenne minket az EU-ba

A svéd külügyminiszter a jelenlegi magyar kormánypolitika ismeretében is felvenné hazánkat az EU-ba, ha most jelentkeznénk oda. Minderről Carl Bildt azután nyilatkozott - többek között a hvg.hu-nak is -, miután előadást tartott az emberi jogokról és Raoul Wallenberg vészkorszakbeli budapesti embermentő szerepéről a Közép-európai Egyetemen (CEU).



Az Orbánt bíráló Martin Schulz lett az EP elnöke

Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoport vezetőjét, Martin Schulzot választották meg az Európai Parlament új elnökének kedden. A baloldali, a magyar kormányt sokat bíráló politikusnak már az első EP-elnöki sajtótájékoztatóján szóba került Orbán Viktor.


Felmérés: Mitt Romney lesz a republikánusok elnökjelöltje

Mitt Romney-nak kétszer akkora támogatottsága van országos viszonylatban a Republikánus Párt elnökjelöltségéért folyó előválasztási küzdelemben, mint az őt legjobban megszorongató vetélytársainak a The Washington Post és az ABC News közös, kedden nyilvánosságra hozott, legfrissebb felmérése szerint.


Újabb tüntetések Romániában

Bukarestben és Románia mintegy tizenöt városában több mint tízezren tüntettek hétfőn - közölte kedden Marius Militaru, a belügyminisztérium szóvivője.


Egyre durvább dolgok derülnek ki az óceánjáró kapitányáról

Nem először csinált őrültséget a pénteken éjjel zátonyra futott Costa Concordia üdülőhajó olasz kapitánya - írja a Repubblica.it. Egy hónapja például beosztottjai szerint viharos szélben adott parancsot az indulásra. Pénteken a mentés során a parti őrséggel tartotta a kapcsolatot, akik ordítva küldték vissza a kapitányt a hajóra, amit előzőleg elhagyott. A hajótársaság szerint viszont mindenki hősként viselkedett.




Orbán megkapta a lehetőséget: felszólal szerdán az EP-ben

Szerda délután felszólalási lehetőséget kapott a magyar kormányfő Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. Martin Schulz, az EP frissen megválasztott elnöke “rendkívül bátor” húzásnak véli, hogy egy európai miniszterelnök azelőtt viszi a média elé strasbourgi szereplését, hogy meghívatását formálisan visszaigazolta volna az EP.


Csillogó folt jelent meg a hajótragédia helyszínén

Az olasz parti őrség közölte kedden, hogy kiemelte a Costa Concordia óceánjáróból az egyik adatrögzítő fekete dobozt, a CNN hírtelevízió pedig arról számolt be, hogy ismeretlen eredetű szennyezést találtak. A baleset helyszínén "csillogó foltra" figyeltek fel, amit azonnal a szennyezést felfogó tömlőkkel vettek körül.




Nem pótolják a hiányzó 81 magyar helységnévtáblát Szlovákiában

Júliusig feltehetően nem kerülnek fel a dél-szlovákiai települések határait jelző oszlopokra azok a magyar nyelvű helységnévtáblák, amelyeknek a hatályos törvény értelmében minden olyan település határában kint kell lenniük, ahol a kisebbséghez tartozó lakosság aránya eléri a 20 százalékot - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.



"Orbán Viktor holnap leteheti a fegyvert"

Herczog Edit szocialista EP-képviselő szerint Orbán Magyarországon látványos "szabadságharcot" vív, miközben pontosan tudja, hogy a gazdasági válságból kivezető forrásokhoz Brüsszelen keresztül vezet az út.




Navracsics: háromból két ügyben közel a megállapodás az EB-vel

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint várhatóan három esetben kötelességszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság kedden: a jegybank ügyében, a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége kérdésében. Most úgy látja, a jegybanktörvény és az adatvédelem ügyében közel állnak ahhoz, hogy megoldást találjanak, ugyanakkor az igazságszolgáltatást érintő kérdésben „érdemi szakmai vita van”.


A super PAC-ek vádjai miatt van balhé az amerikai kampányban

A republikánus népszerűségi listákat vezető Mitt Romneynak magánszektorban és massachusettsi kormányzóként felmutatott munkahely-teremtő teljesítménye került vetélytársainak kereszttüzébe az elnökaspiránsok 17. televíziós vitáján a dél-karolinai Myrtle Beachben, hétfőn. Romney vetélytársai azon akadtak ki, hogy a Romneyt támogató, úgynevezett super PAC-ek (politikai szuper-akcióbizottságok) televíziós hirdetéseikben valótlanságokat állítottak róluk.


Martonyi telefonon köszönte meg a lengyeleknek

Martonyi János külügyminiszter hétfői telefonbeszélgetésében megköszönte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszternek, hogy Lengyelország kiegyensúlyozottan kezeli a magyarországi helyzetet - olvasható a lengyel tárca szóvivőjének közleményében a minisztérium honlapján.