Ukrajna sokallja az orosz gáz árát

Ukrajna nem akar 250 dollárnál többet fizetni az orosz földgázért ezer köbméterenként - jelentette be Viktor Janukovics ukrán államfő szerdán.


Putyin-közeli elnöke lesz a dumának

Az elnöki adminisztráció egykori vezetőjét, a Vlagyimir Putyin miniszterelnökhöz közel álló Szergej Nariskint választotta házelnökké szerdai alakuló ülésén az új orosz duma.


Utcai harcok Kairóban

A Tahrír téren péntek óta véres zavargások folynak. A tüntetők a Legfelsőbb Katonai Tanács (LKT) távozását követelik.



"Létezik olyasmi, hogy Orbán-fék" - szétszedik Magyarországot a német lapok

A médiaszabályozásra vonatkozó alkotmánybírósági döntésekről közölt írásokat szerdán a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Berliner Zeitung és a Tagesspiegel című német és a Der Standard című osztrák lap, míg a Der Spiegel című német hetilap online kiadásában a Klubrádióval kapcsolatos hatósági döntésről írt.




Percenként 3472-en búcsúztak el a Kedves Vezetőtől

Az észak-koreai főváros ötmillió lakosa tisztelgett 24 óra alatt az elhunyt Kim Dzsongil emléke előtt - jelentette szerdán a hivatalos KCNA hírügynökség. Ez a számításaink szerint azt jelenti, hogy percenként 3472 észak-koreai búcsúzott el a Kedves Vezetőtől.


A Hradzsinba szállítják Havel koporsóját

Csehország szerdától háromnapos gyásszal búcsúzik Václav Haveltől, a vasárnap elhunyt volt csehszlovák, majd cseh köztársasági elnöktől, drámaírótól és emberjogi harcostól.


Így bontják el a fukusimai atomerőművet

Japán 30-40 éven belül felszámolja a fukusimai atomerőművet - derül ki abból a tervből, amely a márciusban súlyosan megrongálódott erőmű dekontaminációjának következő lépéseit tartalmazza.




Magyar Nemzet: újabb fejcserék jönnek a nagykövetségeken

Újabb hat nagykövetet cserélnek le a jövő év folyamán - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint Lengyelországban, Belgiumban, Törökországban, Bulgáriában, Fehéroroszországban és Dél-Koreában kerül új vezető Magyarország képviseletének élére.





Gyilkos évek

- 1937: A spanyol polgárháborúban győztes Francisco Franco tábornok csapatai elfoglalják Baszkföldet, eltörlik a...



Dicstelen főszereplők

Növekvőben van a szervezett bűnözői csoportok közötti együttműködés, ám az európai maffiák jó részének még megvannak a...


Ma lesz a holnap tegnapja

Elveszít egy napot az év végén Szamoa, mivel – követve a térség néhány más államának példáját – a dátumválasztó vonal keleti oldaláról a nyugatira kerül át.