Obama mélyponton: 40 százalék alá zuhant a támogatottsága
Barack Obama amerikai elnök támogatottsága minden eddiginél alacsonyabb szintre, 40 százalék alá csökkent - derült ki a Gallup vasárnap nyilvánosságra hozott napi jelentéséből.
Barack Obama amerikai elnök támogatottsága minden eddiginél alacsonyabb szintre, 40 százalék alá csökkent - derült ki a Gallup vasárnap nyilvánosságra hozott napi jelentéséből.
MTI
Leszúrtak hat embert – köztük két kisgyereket – vasárnap a Nagy-Britanniához tartozó Jersey szigetén, majd a hatos gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek egy 30 éves férfit – közölte a brit rendőrség.
MTI
Tim Pawlenty, Minnesotai állam volt republikánus kormányzója vasárnap visszalépett a pártja hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől, miután egy nappal korábban csak a harmadik helyet tudta megszerezni az iowai próbaszavazáson.
MTI
Újabb menekülttábor nyitását készítik elő Etiópiában - MTI-riport.
unknown
A táplálkozástudomány szakorvosai, adószakértők, élelmiszeripari illetékesek és politikusok világszerte azon vitatkoznak, hogy befolyásolják-e adóintézkedésekkel az egészségtelen élelmiszerek fogyasztását, ezáltal küzdve az elhízás, a cukorbetegség és a helytelen táplálkozási szokások terjedése ellen. Az European Heart Journal szaklap szerkesztőségi közleményben foglalja össze a jelen helyzetet.
MTI
Ünnepi szentmisét mutatott be az egykori auschwitzi koncentrációs táborban Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros érsek vasárnap, Maximilan Kolbe lengyel ferences szerzetes vértanúságának 70. évfordulóján.
unknown
Beáztak a milánói Brera képtár termei, Raffaello egyik festményét az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. Mint kiderült, a múzeumnak még szerelőre sincsen pénze.
unknown
Kritikák érték David Cameron miniszterelnök tervét, amely szerint amerikai szakértők tanácsait kérnék ki a zavargások utáni helyzet rendezésében. Magyarországon a gyöngyöspatai események után indult hasonló képzés.
MTI
MTI
hvg.hu
Újabb hídvita robbant ki Velencében: a város vezetése a Canal Grande csatornáján az Akadémia fából készült hídját akarja modernebbre cserélni. Városvédők és építészek azonban feleslegesnek és károsnak tartják a 2008-ban felavatott másik új híd botrányára emlékeztetve.
MTI
Alkotmánybírósághoz fordult két osztrák anya az ötéves korú gyerekek kötelező óvodai nevelésének bevezetése miatt - számolt be róla vasárnap az osztrák rádió.
MTI
Nemcsak a múltat, de a jelent és a jövőt illetően is fellángoltak a viták Németországban a berlini fal építésének évfordulója kapcsán.
MTI
Általános sztrájkra készül a legnagyobb olasz szakszervezet a kormány legújabb válságcsomagja elleni tiltakozásul.
MTI
Nem egyértelmű, hogy a biztosítóknak vagy a rendőrségnek kell-e megtérítenie a múlt héten kezdődött zavargásokban keletkezett károkat; a kérdés már csak azért is komoly, mert 200 millió fontra rúgó összegről van szó.
MTI
Megbotránkoztatta Németországot ez egykori keletnémet kommunista utódpártot is magába foglaló Baloldal pártja a hírhedt berlini fallal kapcsolatos állásfoglalásával.
MTI
Ír katolikus rendbontók támadtak a rendőrökre egy protestáns felvonuláson Észak-Írországban, a zavargásban senki sem sérült meg súlyosan.
MTI
Legalább hat polgári személy vesztette életét, tizenöt pedig súlyosan megsebesült vasárnap reggel Latakia városban a szíriai hadsereg támadásában.
MTI
Öngyilkos merénylők és fegyveresek támadták meg vasárnap az afganisztáni Parvak tartomány kormányzójának hivatalát.
MTI
Kurd gerillák lesből rajtaütöttek egy katonai konvojon Törökország keleti részén szombat este, és három katonát megöltek.
MTI
Feltehetően lázadók rakétákat lőttek ki egy félkatonai támaszpontra Pakisztán északnyugati részén vasárnap reggel, és ennek következtében három katona életét vesztette, huszonhárom pedig megsebesült.
MTI
Három ember életét vesztette, huszonnégyen megsérültek szombaton az Egyesült Államokban, miután a viharban összedőlt egy szabadtéri színpad az Indiana állami vásárban - jelentette a helyi sajtó.
MTI