HVG: A két évvel ezelőtti európai parlamenti választásokra a Fidesz tőről metszett föderalista Európa-stratégiát tett közzé. Hatalomra kerülve az Orbán-kormány euroszkeptikus kanyart vet. Március 15-én Brüsszelt az egykori kommunista Moszkvához hasonlította, és még tárgyalni sem hajlandó Magyarország csatlakozásáról az integráció következő fokát előirányzó Európlusz paktumhoz. Magyarország érdekeit szolgálja ez az éles fordulat?

Martonyi János: Nincs szó euroszkepticizmusról, nincs semmiféle éles fordulat. A paktum céljaival egy kivétellel egyetértünk: a versenyképesség növelésével, a termelékenység és munkabérek összekapcsolásával, a korkedvezményes nyugdíj visszaszorításával, továbbá az államháztartási hiánnyal kapcsolatos alkotmányos vagy más magas szintű törvényes korlátok bevezetésével. Egyes területeken a magyar kormány még messzebbre is megy ezen célok érvényesítésében, mint amit a paktum előírna. Ám Magyarország nem adóharmonizációban, hanem adóversenyben érdekelt. A társasági adó alapjának harmonizálása nem érdeke hazánknak, már ebben az esetben is jelentős adóbevételtől esnénk el, és sérülne versenyképes vállalati adórendszerünk. Ráadásul ez csak az első lépés az adókulcsok egységesítése irányában, ami szintén ellentétes a magyar érdekekkel. Egyébként pedig a paktumhoz később is lehet csatlakozni, ha megváltoznak a körülmények. Brüsszel és Moszkva együttes említése csak annak alátámasztására szolgált, hogy mindenki tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását. Az Európai Parlament négy frakciója márciusban határozatban ítélte el Magyarországot a médiatörvény miatt, noha az Európai Bizottság kérésnek megfelelően módosítottuk azt és a törvényt a Bizottság rendben lévőnek találta. A miniszterelnök arra utalt, hogy az Európai Parlament baloldali képviselői sem gyakorolhatnak nyomást hazánkra egy olyan ügyben, amelyről a magyar kormány és az Európai Bizottság már megállapodott.

HVG: A tények kedvéért: AZ EP baloldali, liberális és zöld frakciói hoztak – jogszerű, többségi, bíráló – határozatot a médiatörvényről. Nemrég egy budapesti konferencián az ír nagykövet fájlalta, hogy Magyarország kimarad az Európluszból és így nem tud segíteni a szintén alacsony adószintben érdekelt Dublinnak a paktum formálásában. Nem tart tőle, hogy ha rászorul, a magyar kormánnyal sem lesznek szolidárisak mások?

M.J.: Lehet persze belülről is „fúrni” egy intézményt, ám szerintem akkor vagyunk őszinték, ha előre megmondjuk, mivel nem értünk egyet. Valóban volt olyan tagállami kormány, amelynek képviselői nyíltan megmondták nekünk: csak azért csatlakoznak a paktumhoz, hogy megakadályozzák megvalósulását. Ennél sokkal nyíltabbnak tartom a mi hozzáállásunkat. A szolidaritásnak pedig ehhez semmi köze. A szolidaritás az Európai Unió egyik legfontosabb alapértéke és természetesen a magyar kormány is kiáll amellett, hogy ezt meg kell őrizni. A szolidaritásra épül fel az EU kohéziós politikájának egésze és ebből kiindulva fogadtattuk el egyébként a magyar elnökség alatt azokat a tanácsi következtetéseket, amelyek a kohéziós politika megőrzését és szükséges átalakítását teszik lehetővé a következő költségvetési ciklusban.

HVG: A paktummal kapcsolatos magyar álláspont mindenesetre úgy is értelmezhető, hogy kaparják ki mások nekünk a gesztenyét, aztán majd mi is odaülünk. A soros magyar EU-elnökség szlogenje az „Erős Európa”. A miniszterelnök azonban kijelentette, hogy a Fidesz „nem hisz” az EU-ban. Ön szerint egy ilyen kijelentés egy önként csatlakozott tagállam kormánypártjától nem gyengíti az uniót, és nem teszi hiteltelenné az elnökséget?

M.J.: Magyarország hisz az erős Európában, egész elnökségi tevékenységünk ennek a célnak a megvalósítása jegyében zajlik. Elnökségünk hiteles, és számos elismerést váltott ki már eddig is. Már most látszik, hogy Európa az elnökségünk végén vélhetően ténylegesen erősebb lesz, mint január 1-jén volt, s számunkra ez az elnökség sikerének mércéje. A gazdasági kormányzást megerősítő hatos jogszabálycsomag tanácsi elfogadása, a közös energiapolitika megteremtése, a közös agrárpolitika és a kohéziós politika megőrzéséről szóló elnökségi illetve (utóbbi esetében) tanácsi következtetések elfogadása, a roma stratégia vagy a Duna Régió Stratégia létrehozása mind komoly lépést jelent az EU megerősítése irányában. Az idei esztendő az európai integráció legnehezebb éve a kommunizmus összeomlása óta. Az Unió jól állta a sarat mind az arab átalakulások, mind a Japánt ért katasztrófák, mind az újra és újra előtörő pénzügyi válságok tekintetében. Az EU a kihívásokhoz képest összességében jó állapotban van, s ebben az elnökségnek is volt némi pozitív szerepe – ezt most már Brüsszelben is elismerik.

HVG: Ön arról tájékoztatta nemrég az Országgyűlést, hogy a magyar soros EU-elnökség idején nem készülnek a napirenden tárgyalt ügyekről magyar nemzeti álláspontok. Ez meglepő: a tanácsüléseken a semleges közvetítő szerepét betöltő soros elnök mellett valakinek ülnie kellene a „Magyarország” tábla mögött és valahogyan szavaznia. Akkor a magyar érdeket most nem képviseli senki és ez a hely üresen marad?

M.J.: Az elnökség időszaka nem a legalkalmasabb a sajátos tagállami érdekek érvényesítésére. A „Magyarország” feliratú tábla mögött azonban az elnökség idején is mindig ül valaki és képviseli a magyar érdekeket. Éppen a fent említett Európlusz paktum példája mutatja, hogy az elnökség alatt is folyik magyar érdekérvényesítés. Nem is várja tőlünk senki, hogy az elnökség alatt ne érvényesítsük a nemzeti érdekeinket. A tagállamok „csak” azt várják tőlünk, hogy az elnökség idején becsületes közvetítőként segítsük közös nevezőre hozni az eltérő álláspontokat. Ezt meg is tesszük, mert az elnökség idején ez a legfontosabb nemzeti érdekünk. Ha azonban emellett valamilyen kérdésben markáns különvéleményünk van, akkor senki nem tesz nekünk szemrehányást azért, hogy ennek hangot is adunk. Az éppen elnökséget adó ország saját névtáblája mögött ülő személy egyébként a Tanácsban a bevett gyakorlat szerint csak a legritkább esetekben, kiemelt jelentőségű nemzeti érdek esetén szólal fel. Van egy olyan lehetőség is, hogy más, az elnökséget adó ország különvéleményéhez hasonló álláspontot képviselő tagállamok felszólalásait használja fel a soros elnök előzetes informális egyeztetések alapján.

HVG: A magyar elnökség talán legnagyobb horderejű, de még lezáratlan témája az uniós gazdasági kormányzás reformjára vonatkozó törvénycsomag, amelyről a magyar elnökség júniusig szeretne megállapodni az Európai Parlamenttel. Győri Enikő EU-államtitkár a brüsszeli sajtóban burkoltan megfenyegette a lisszaboni szerződés adta jogaival élni kívánó uniós képviselőházat, hogy ha nem úgy táncolnak, ahogy a magyar elnökség fütyül, a parlamentet megkerülő jogi megoldást fognak szorgalmazni. Ön szerint demokratikus, jogállami és célravezető ez a zsarolás?

M.J.: Győri Enikő a brüsszeli European Voice 2011. április 14-ei számában fejtette ki véleményét a Lisszaboni Szerződés nyomán a Tanács és az Európai Parlament viszonyában kialakult helyzetről. Utalt rá, hogy korábban tagja volt az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának, és bízik a parlamenti partnerek szakértelmében és elkötelezettségében. A cikkben szó sincs zsarolásról. A Lisszaboni Szerződés értelmében, együttdöntési eljárás keretében a társ jogalkotó parlamenttel is meg kell egyezni a hat jogszabály közül négyről. Ez megnehezíti a soros elnök dolgát, mert nem elég egy ügyet a Tanácsban keresztülvinnie, utána még a parlamenttel is el kell fogadtatnia. Az EP képviselők eddig csaknem 2000 módosító indítványt tettek. A magyar elnökség részéről az álláspontunk az, hogy a piacok megnyugtatása érdekében a jogszabályok mielőbbi elfogadására lenne szükség, lehetőleg még ebben a félévben, és az Európai Parlamentnek tudatában kell lennie a saját felelősségének. Az eddigi tapasztalataink egyébként kedvezőek, úgy látjuk, az EP is tisztában van saját felelősségével és azzal, hogy ez összeurópai fontosságú ügy. Az EP (velünk együtt) abban is érdekelt, hogy a „közösségi módszer” sikerét bebizonyítsuk, tehát egyértelmű legyen: különösen fontos ügyek is megoldhatóak a hagyományos integrációs technikával, a kormányközi módszer alkalmazása nélkül.

HVG: Az EP rapportőrei a múlt héten közölték, még jobban meg kívánják szigorítani a tagállami államháztartások uniós ellenőrzését ahhoz képest, amiben a pénzügyminiszterek márciusban megegyeztek, és úgy tudni, több tagállam, a Bizottság és az Európai Központi Bank is pártolná ezt. Mi ezzel kapcsolatban a magyar nemzeti álláspont?

M.J.: A legfontosabb magyar érdek az, hogy létrejöjjön a megegyezés az Európai Parlament és a Tanács között. Nincs ellenünkre a szabályozás szigorítása, de ennél sokkal lényegesebb most az, hogy megszülessen a megállapodás. A piacoknak is erre van most leginkább igényük, ez sokkal lényegesebb üzenet számukra, mint egy csekély mértékű szigorítás.

HVG: Orbán Viktor a múlt héten egyes nagy tagállamokat ostorozott azért, mert szerinte akadályozzák a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását még a magyar elnökség idején. Csakhogy Horvátországban népszerűtlen az EU-csatlakozás, a hágai Gotovina-ítélet után még uniós zászlókat is égettek. Nem gondolja, hogy hibás helyzetmegítélés volt ezt az ügyet kiemelt elnökségi témává avatni?

M.J.: Alapvető érdekünk, hogy a csatlakozási tárgyalások lezárása mielőbb megtörténjen. Nem csak Horvátországról van itt szó, hanem az egész Nyugat-Balkánról, mert a térség többi országának pozitív üzenet, hogy az unió nyitott marad, figyeli az ottani változásokat, értékeli az előrehaladást a demokrácia, a reformok terén. Nem telt el még sok idő a Jugoszlávia szétesése utáni véres időszak óta. A lelkekben keletkezett sebek nem csak Horvátországban, hanem más utódállamokban sem gyógyultak még be. Annál inkább fontos mindent megtennünk, hogy a Nyugat-Balkán országai békés, demokratikus szomszédjai és a jövőben integráns részei legyenek az Európai Uniónak. A horvát csatlakozási tárgyalások legutóbbi, április 19-i fordulóján újabb két fontos témakörben sikerült megállapodni. A 35-ből ezzel már 30 tárgyalási fejezetet tudtunk lezárni, ami fontos lépést jelent a tárgyalások egészének lezárása felé. A magyar elnökség alapvető célkitűzése az, hogy a tárgyalásokat a lehető leggyorsabban sikeresen befejezzük, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez még a mi félévünk alatt megtörténjen. Mind Magyarországnak, mind Közép-Európának, mind pedig Európának alapvető érdeke, hogy a bővítés folytatódjon, és Európa újraegyesítése a maga egészében megtörténjék. Ebből kiindulva, hadd kérdezzek vissza: Amikor a magyar elnökség elkészítette a programját és meghatározta a prioritásait, az lett volna a helyes megoldás, hogy azt mondjuk, számunkra a horvát csatlakozás nem fontos? Az lett volna a helyes a magyar politika, a közép-európai és az európai politika szempontjából egyaránt, ha azt mondtuk volna, hogy mi a horvát csatlakozási tárgyalásokat a magyar elnökség alatt nem kívánjuk befejezni?

HVG: Talán reálisabb lett volna azt a szerényebb célt meghirdetni, hogy folytatjuk a csatlakozási tárgyalásokat, hiszen – mint ön is nyilvánosan rámutatott – Zágrábnak bőven van még „házi feladata”. Hasonló pályát futott be két másik kiemelt elnökségi programpont, a Keleti Partnerség csúcskonferencia, valamint Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának ügye is, mindkettőről már tavaly december közepén tudható volt, hogy nem sok remény van rá. Áll még az a magyar javaslat, hogy júniusig legalább a bukaresti és a szófiai reptér belépne a schengeni zónába?

M.J.: Itt is a magyar külpolitika elvi kérdéseiről van szó. Magyarországnak fontos a Keleti Partnerség programja. Az észak-afrikai térségben zajló változásokat látva most már világosan látszik, hogy jó döntést hoztunk, amikor Lengyelországgal és Herman Van Rompuy elnökkel közösen a partnerségi csúcstalálkozót őszre halasztottuk. Az EU egész szomszédságpolitikája átalakul ugyanis az észak-afrikai változások miatt, s most nem lehetett volna szakmailag sem megfelelően előkészíteni egy keleti partnerségi csúcsot – ráadásul az időpont-egyeztetési nehézségek miatt a kellően magas szintű részvétel sem lett volna garantálható minden tagállamból. Románia és Bulgária ügyében a magyar elnökség azt tűzte célul, hogy a Tanács mondja ki: a két állam megfelel a schengeni övezethez való csatlakozás technikai feltételeinek. A bel- és igazságügyi tanács júniusi ülésén ez meg is történhet. Nyilvánvaló lesz tehát, hogy mind a két ország technikailag képes arra, hogy ellássa az EU külső határainak védelmét. A csatlakozáshoz szükséges tanácsi döntés előkészítéséről még folyik az egyeztetés a két országgal, illetve egyeztetünk azon tagállamokkal, amelyek fenntartásokat fogalmaztak meg.

HVG: Minek tulajdonítja azt, hogy a magyar elnökség ugyancsak kiemelt témájának számító európai romastratégia tervezete gyengén sikerült? Az „Erős Európa” szlogen alatt futó magyar elnökség mit tesz azért, hogy a kormányközi megállapodás során erősödjenek a stratégia közösségi eszközei, például a romaintegrációs kötelezettségeiket komolytalanul vevő kormányokat szankcionálni lehessen?

M. J.: Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos „minden várakozást felülmúlónak” nevezte a tagállami romaintegrációs stratégiák európai keretrendszerét, amelyet  2011. április 5-én mutatott be a Bizottság. Azt is mondta, hogy a Bizottság által elfogadott keretstratégia „nagyon jó és nagyon erős” dokumentum.  A következő néhány hónapban az elnökség feladata az lesz, hogy a Tanácsban a 27 tagállam foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős minisztereivel, a pénzügyminiszterekkel, az oktatási és ifjúsági miniszterekkel és az európai ügyekért felelős miniszterekkel is megvitassák a Bizottság javaslatát biztosítsák támogatásukról és aztán az állam- és kormányfők júniusi ülése elé kerüljön. Célunk az, hogy a lehető legtöbb konkrétum maradjon meg a szövegben, és mind a 27 tagállam számára elfogadható legyen a tervezet. Az a tény, hogy a tanácsi következtetést minden tagállam elfogadja, új színt visz az európai romapolitikába, nem lehet utána csak úgy lesöpörni a témát az asztalról. Semmiféle gyengeségnek nincs tehát jele. Mind az Európai Bizottság tervezete, mind a tanácsi munka merít Járóka Lívia fideszes EP-képviselő remek munkájából.

HVG: Tavaly nyáron deklarált külpolitikai célja volt a kormánynak, hogy az egymást követő magyar és lengyel soros elnökséget felhasználják valamiféle Budapest-Varsó közép-európai „tengely” kiépítésére. Csakhogy a két ország inkább távolodik egymástól, a lengyelek például maguk követelték, hogy csatlakozhassanak az Euró plusz paktumhoz. Reális még a magyar-lengyel „különleges kapcsolat” ideája?

M.J.: A magyar-lengyel viszony évszázadok óta hagyományosan jó. Számos példát lehetne felhozni erre, az egyik legutóbbi talán az, hogy a magyar miniszterelnök első útja az új kormány felállása után Varsóba vezetett. A két kormány minden szinten folyamatosan egyeztet az elnökségi ügyekről, így is elősegítve azt, hogy 2011 valóban Közép-Európa elnöksége legyen. Az Európlusz Paktumhoz való lengyel csatlakozásnak nincsen köze a két ország viszonyához. Magyarország egyetlen pont, az adózás miatt, most nem csatlakozott a paktumhoz, ez azonban nem jelenti, hogy annak alapvető célkitűzéseivel ne értenénk egyet. Az általunk többször megemlített közép-európai év az EU-ban nem üres szólam: Lengyelországgal közösen rendezzük meg a Keleti Partnerség csúcstalálkozót, és lengyel barátaink fogják továbbvinni azokat a nagy horderejű ügyeket, amelyeket a magyar elnökség elkezdett, illetve a spanyol-belga-magyar trió tagjaként folytatott. Az együttműködés jelképeként pedig a lengyel elnökség alatt magyar borokat szolgálnak majd fel Varsó vendégeinek asztalán.

HVG: A médiatörvény és az alkotmányozás körüli negatív nemzetközi visszhang most már valószínűleg végig kíséri a magyar soros elnökséget. Óvta-e Ön az elnökség kezdete előtt a kormányfőt attól, hogy ilyan súlyú és természetű belpolitikai napirendet állítson be erre a félévre? Képes-e a kormány ilyen körülmények között elérni azt a kitűzött célját, hogy az elnökség által Magyarország nemzetközi tekintélye, befolyása erősödjön?

M.J.: Ebben a félévben a kormánynak egymással párhuzamosan kell ellátnia a soros elnöki tisztséget, az alkotmányozásból adódó feladatokat és a kormányzással járó egyéb tennivalókat. Ez nem lehetetlen. Egyre több olyan visszajelzést kapunk európai partnereinktől, hogy ismerik és elismerik a soros elnöki pozícióban végzett munkánkat. Úgy tapasztalom, máris érdemben nőtt Magyarország tekintélye annak köszönhetően, amit soros elnökként letett az asztalra.

Kocsis Györgyi