Magyarországra is érkezett a dioxinnal szennyezett húsból

Magyarországra is érkezett dioxinnal szennyezett, ír sertéshús Lengyelországból, az összesen 70 tonna áru jelentős többségét azonban továbbszállították Romániába - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) illetékes szakállamtitkára.




40 millióval több a rosszul táplált

Az elmúlt évben 40 millióval nőtt azoknak az embereknek a száma a világon, akik nem jutnak elegendő élelemhez a magas élelmiszerárak miatt - jelentette be az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kedden Rómában.





Újból kirobbant a madárinfluenza-járvány Hongkongban

Hongkong északi részén, a kínai határ közelében 80 ezer baromfit semmisítenek meg a hatóságok, mivel az egyik farmon madárinfluenza fertőzés tört ki. A szárnyasokon a kevésbé fertőző H5 vírust mutatták ki, de a szakértők attól tartanak, hogy kialakulhat a sokkal veszélyesebb H5N1-es vírusváltozat, amely embereket is megfertőzhet és emberek körében is terjedhet.


Elhúzódhatnak a görögországi zavargások - képek a harcokról

Újabb zavargások és tüntetések voltak hétfőn Görögországban, tiltakozásul a rendőri erőszak ellen, miután egy rendőr lelőtt szombaton Athénban egy 15 éves fiút, aki társaival együtt rátámadt egy rendőrautóra. Ha elhúzódnak a tiltakozások, összemosódhatnak más megmozdulásokkal is. A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba látogató magyarok figyelmét, hogy kerüljék a tüntetések környékét.


Iránnak jövőre elég hasadóanyaga lehet egy bombához

Irán elvileg már jövőre képes lehet nukleáris töltet előállítására, ám egy esetleges katonai akció a várttal ellenkező hatással járhat, és a világnak inkább tárgyalnia kell Teheránnal - áll az egyik vezető londoni hadászati kutatóműhely hétfőn kiadott elemzésében.




Pakisztán nem ad ki Indiának gyanúsítottakat

Pakisztán nem adja ki Indiának azokat az embereket, akiket hatóságai őrizetbe vettek a mumbai terrortámadások miatt indított nyomozás során - jelentette ki kedden a pakisztáni külügyminiszter.


Elítélték Malina Hedvig egyik támadóját, állítólag

Néhány hónapos feltételes szabadságvesztésre ítélt négy fiatalembert hétfőn a szlovákiai Nyitrán a járási bíróság, mert tavaly októberben a városi Régi Színház előtt fiatalokat bántalmaztak - jelentette a TASR szlovák hírügynökség.



Tárgyal a kongói kormány és a harcoló ellenzék

Tárgyalásokat kezdtek hétfőn Nairobiban a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányának és az afrikai országban harcoló ellenzéki erőknek a képviselői. A Kongói Demokratikus Köztáraságban zajló véres események gyökerei a Ruandában a kilencvenes években zajlott népirtásig nyúlnak vissza.


Obama bezáratná a guantanamói fogolytábort

Azonnali vallomástételi lehetőséget kért öt iszlamista, akit fogva tartanak az Egyesült Államok guantánamói támaszpontján. Ellenük terrortevékenység a vád. A guantanamói perek során most először a 2001. szeptember 11-i al-Kaida-merényletek áldozatainak kilenc rokona is ott lehetett a hétfői meghallgatáson.




Román nagykoalíció, az RMDSZ kihagyásával?

A román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagykoalícióról akar tárgyalni a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), azzal a feltétellel, hogy a jövendő kormányban ne vegyen részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be hétfőn Bukarestben Mircea Geoana, a párt elnöke.