Parlamenti nem az ukrán kormány lemondatására

Az ukrán parlament nem támogatta azt a tervezetet, amely Viktor Juscsenko elnökjelölt, a Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés vezetője a Viktor Janukovics által vezetett kormány leváltására nyújtott be.




Faji feszültség állt a detroiti NBA-verekedés hátterében?

"Egy zömmel fehérekből álló nézőközönség, amely dühöng a magas jegyárak miatt, figyeli a pályán szórakozó fekete milliomosokat. Az egész olyan, mint egy tanulmány az amerikai társadalom faji feszültségeiről" - írta évekkel ezelőtt David Shields az amerikai kosárlabdáról szóló Black Planet (Fekete bolygó) című könyvében.



Újabb EU-segély a menekülteknek

51 millió euróval egészíti ki a szudáni konfliktus áldozatainak szánt támogatást Brüsszel, ebből mintegy 31 millió eurót a darfuri övezetnek szánnak.


Az első kihívás előtt az EU-alkotmány

Az Európai Unió alkotmányának az első próbatételt kell kiállnia szerdán: a francia szocialista párt arról dönt, hogy támogatja-e az alkotmány elfogadását. A végkifejlet kétséges, a szocialisták ugyanis megosztottak. A tét óriási, hiszen a döntés megpecsételheti az uniós alkotmány sorsát.


Variációk az ENSZ BT átalakítására

Husszonnégy tagú Biztonsági Tanácsot indítványoz az ENSZ-nek az a 16 tagú javaslattevő testület, amelyet Kofi Annan, a világszervezet főtitkára nevezett ki.


Afganisztán

A nyugati sajtó egy része szerint Afganisztánban a banditizmus és a szervezetlenség lett úrrá azt követően, hogy az Egyesült Államok háborút indított az országot korábban uraló tálib rezsim megdöntése érdekében, s azért, hogy elfogják Oszama bin Laden terroristavezért. Bin Ladent ugyan még nem sikerült kézre keríteni, de Afganisztánban 2004 októberében (először az ország történetében) elnökválasztásokat tartottak és egyes szakértők szerint - ellentétben a híradásokkal - az országban általában békésen zajlik az élet.




Török feltételek Ciprus elismeréséhez

Ankara csak azután ismeri el a Ciprusi Köztársaságot, ha az Európai Unió mind a 25 tagállama - köztük a ciprusi "görög állam" is - zöld jelzést ad a török csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez - jelentette ki Abdullah Gül török külügyminiszter.


Összeállt a magyarveréseket vizsgáló EP-bizottság

Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) és Hegyi Gyula (MSZP) is helyet kapott az Európai Parlament január végén a Vajdaságba és Belgrádba utazó tényfeltáró bizottságában – közölték az EP délszláv delegációjának hétfői ülését követően.



Újabb öngyilkos merénylet Irakban

Egy merénylő hétfőn az iraki Ramádiban az emberek közé hajtott, és felrobbantotta a gépkocsijába rejtett pokolgépet; az első jelentések 12 halálos áldozatról és tíz sebesültről szólnak.



Trichet: a Balkán még nem érett az euróra

„Hiába állt át a délkelet-európai országok gazdasága jelentős mértékben az euróra, az euróövezethez való csatlakozás szigorú feltételeit nekik is teljesíteniük kell” – fogalmazott elsősorban Bulgáriára és Romániára utalva az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.



Kolumbia

A csaknem fél évszázada tartó, több mint kétszázezer halottat követelő kolumbiai polgárháborúban a kormányerők küzdenek baloldali gerillákkal, jobboldali félkatonai alakulatokkal és kábítószer-kereskedőkkel. A 2002 óta hivatalban lévő, az amerikaiak által is támogatott Uribe elnök ugyan elődjeinél keményebb küzdelmet folytat a gerillamozgalmak és a drogbárók által pénzelt félkatonai szervezetek ellen, Kolumbia azonban továbbra is a világ egyik legveszélyesebb állama.


Lemondott az Ukrán Nemzeti Bank elnöke

Szerhij Tyihipko politikával akar foglalkozni, és egyszersmind felmondta együttműködését Janukovics miniszterelnökkel is, akinek az elnökválasztási kampányát szervezte.