Viszályt szülhet a kettős állampolgárságról szóló népszavazás

Magyar-magyar viszályt vetít előre a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye, mivel a Magyarok Világszövetsége minden hatástanulmány nélkül kikényszerítette a népszavazást egy olyan kérdésben, amelyben a magyar állampolgárok tájékozatlanok és megosztottak - olvasható az Erdélyi Riport legújabb számának vezércikkében.





Ukránok adtak el fegyvereket az iraki lázadóknak?

Az ukrán főügyészség büntetőeljárást indítottak egy ukrán cég ellen, mert azzal gyanúsítják, hogy föld-levegő rakétákat és más fegyvereket adott el az Egyesült Államok vezette koalíció ellen harcoló felkelőknek.


Már legalább negyven ország képes atomfegyvert gyártani

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerint szigorítani kellene az atomtechnológia felhasználásának az ellenőrzését, mivel a nemzetközi felügyelet mindeddig főképpen az egyes országok önkéntes információnyújtására támaszkodott.



Bezárták a terroristák internetes „faliújságát”

A litván hatóságok hétfőn bezárták a csecsen szakadárokhoz közel álló Kavkaz-center internetes honlapot, amelyen Samil Bászájev csecsen hadúr vállalta a beszlani iskola túszszedés céljából történt elfoglalását.


Életveszélyesek az iraki egyetemek

A nem is olyan régen még az arab világ legtekintélyesebb intézményei között emlegetett iraki egyetemek jövője kétségessé vált. Az egyre erőszakosabbá váló emberrablások és terrormerényletek arra kényszerítik a Szaddám-utáni értelmiséget, hogy tömegesen meneküljenek külföldre.


Magyar elnököt választottak a NAÜ élére

Rónaky Józsefet, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatóját választotta elnökévé a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn Bécsben megkezdődött éves közgyűlése.


Szaddám Huszein kegyelemért könyörög

Depresszióban szenved és kegyelemért könyörög Szaddám Huszein - mondta Ijád Allávi iraki ideiglenes kormányfő egy arab lapban hétfőn megjelent interjúban.


Berlin betiltott egy arab-iszlám konferenciát

A szervezők az interneten egyebek között "az amerikai és cionista terrorizmussal" szembeni ellenállásra buzdítottak, illetve "az amerikai-cionista hegemónia és megszállás ellen harcoló összes terület és ország felszabadítására" szólítottak fel.


A leggyakoribb halálok az egészségügy

Évente több tízezer beteg halálát okozza orvosi műhiba és szervezési probléma az olasz kórházakban. Emiatt több ember hal meg így, mint autóbaleset, szívinfarktus és daganatos megbetegedések következtében.




Sikertelen lenne a megelőző csapás Irán ellen

Megelőző csapásokat szimuláltak az amerikai titkosszolgálatok iráni nukleáris létesítmények ellen, de arra a következtetésre jutottak, hogy nem oldanák meg az iráni atomprogram okozta válságot - közölte a Newsweek című hetilap.



Párttársai is bírálják Bush iraki politikáját

Saját pátjának soraiból bírálták George Bush amerikai elnököt iraki politikáját és arra buzdították, hogy legyen őszinte az amerikai választópolgárokkal a nem túl derűs helyzet megítélésében.


Középpártok gyengülése Brandenburgban és Szászországban

Súlyos szavazatveszteséget könyvelt el a tartományi választáson a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Brandenburgban és a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Szászországban, de a két párt megtartotta eddigi első helyét a két keletnémet tartományban.