Mire elég ötvenezer halott?

Semmit sem tanult a nemzetközi közösség a ruandai népirtásból. Tétlenül nézi, hogy a szudáni Darfúrban havonta tízezrek halnak meg járványok, éhínség, de legfőképpen az iszlamista kormány vezérelte módszeres népirtás miatt.








Észak-Korea: megvezették a diplomatákat

Nyugati diplomaták, akiket az észak-koreai robbanás okaként megjelölt vízi erőmű építkezéséhez vittek el, hangoztatták: az általuk látott nem azonos a múlt héten történt hatalmas robbanás helyszínével.



Álbomba a parlamentben

Súlyos biztonsági fiaskó kavart ismét botrányt a londoni parlamentben, ahová a The Sun egyik riportere akadály nélkül be tudott csempészni egy álpokolgépet.


Bászájev magára vállalta a beszláni vérfürdőt

Samil Bászájev szélsőséges csecsen lázadóvezér bejelentette, hogy az általa vezetett Rijadusz-Szalihijn öngyilkos merénylőbrigád hajtotta végre az elmúlt időszak oroszországi terrorakciónak sorozatát, köztük több száz gyerekáldozattal járó beszláni túszejtést.



Három kamionsofőrt fejeztek le Irakban

"Mindenkinek meg kell bánnia, hogy együttműködött a keresztes hadak erőivel, mert ha nem, harcosaink a sarkukban lesznek és megölik őket" - fenyegetőzött az Anszár asz-Szunna Hadsereg nevű csoport.


Kolumbiai kokainpénzek kalandjai

A kolumbiai központi bank megelégelte, hogy a hazai bankrendszerben kokainkereskedelemből származó pénzek áramlanak, és októbertől az ország összes pénzintézetében megtiltja a dolláralapú bankszámla nyitását.


Az EP tényfeltáró bizottságot küld a Vajdaságba

Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi határozata szerint tényfeltáró bizottságot küld a Vajdaságba az ottani magyarok elleni atrocitások miatt. Az EP a helyi hatóságokat sürgeti, hogy intézkedjenek az újabb esetek megakadályozására, illetve a már megtörténtek kivizsgálására.


Irán bombázását fontolgatja az Egyesült Államok

A Bush-kormányzat figyelmeztette Iránt, nem tűri el a közel-keleti ország atombombát fejlesszen ki. A lehetséges megoldások között az iráni atomlétesítmények lebombázása is felmerült – írja a Financial Times.


Janics Natasa bátyja is állampolgárságot vált

A magyar színekben kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa testvére, Stjepan Janics szerb válogatott kajakozó úgy döntött, a jövőben Horvátországban folytatja pályafutását - írja a belgrádi Sport című lap. A sportoló magyar ajánlatot is kapott.



Csecsen menekültek árasztják el Európát

Ausztria, Észtország, Lettország és Litvánia azt javasolja az EU-nak, hogy Ukrajnában hozzanak létre befogadótáborokat az egyre növekvő számú csecsen menekült részére. Lengyelország szintén pénzt kér az uniótól, hogy a beáramló csecsenek ügyét kezelni tudja.


Rakétatámadás az afgán elnök ellen

Valószínűleg a volt tálib rezsim hívei lőttek ki rakétát a délkelet-afganisztáni Gardéz repülőtérre, ahol Hamid Karzai elnök helikoptere éppen leszálláshoz készült.