Blair: apokaliptikus katasztrófa fenyeget

Ha kell, a brit kormány új atomerőművek építését is fontolóra veszi a károsanyag-kibocsátás csökkentése céljából – közölte Tony Blair brit kormányfő.


Roma nőket sterilizálnak Csehországban?

A budapesti Európai Roma Jogok Központja (ERCC) egy kutatási eredmény alapján írt jelentésében azzal vádolja Csehországot, hogy a mai napig kényszer-sterilizálnak roma nőket a kórházakban. A cseh kormány elutasítja a vádakat.


Dánia: törvénysértő a külön roma osztály

Adán állami községfelügyelet állásfoglalása szerint a skandináv ország közoktatási törvényébe ütközik az a helsingöri iskolában folytatott gyakorlat, hogy a roma diákok a többségtől elkülönített osztályokban tanulnak.


Három lefejezett holttestet találtak Irakban

Az iraki rendőrség feltételezése szerint az áldozatok külföldiek. A Nemzeti Gárda katonái a fővárostól negyven kilométerre északra találtak rá a lefejezett holttestekre.




Kína: kivégzések gazdasági bűncselekmények miatt

Csalás és egyéb gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt végezték ki azt a négy férfit, akit nemrég ítéltek el Kínában. A kivégzések Peking szerint eszközül szolgálnak a csalás és a korrupció elleni küzdelemben.


Lefegyverezné Kaliforniát a Terminátor

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó aláírta azt a törvényt, amely megtiltja a nagy tűzerejű támadófegyverek lakossági forgalmazását. Az Egyesült Államok többi szövetségi államában viszont ismét forgalmazhatók az ilyen lőfegyverek.


Bush botrányos életrajza: kokain Camp Davidben?

A család: A Bush-dinasztia igaz története című könyvben a szerző, Kitty Kelley azzal az állításával kavarta a legnagyobb botrányt, hogy George Bush kokaint fogyasztott a Camp David-i elnöki üdülőben, amikor az apja állt az Egyesült Államok élén.



Csoportos öngyilkosság gyanúja Mauritiuson

Tíz áldozat bomló tetemére bukkant a mauritiusi rendőrség augusztus 27-én egy épületben, és kezdetben arra gyanakodott, hogy egy szekta tagjai követtek el csoportos öngyilkosságot.


Pető Tamás doppingtesztje pozitív lett

Pozitív lett a doppingtesztje Pető Tamásnak, a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő NAC Breda magyar válogatott középpályásának. A futballista tagadja vétkességét.


John Kerry népszerű(tlen)sége

A Washington Post és az ABC News közös felmérése szerint John F. Kerryről a regisztrált szavazóknak mindössze 36 százaléka alkot kedvező véleményt. Népszerűségi indexe 18 százalékkal esett az elmúlt hat hónapban.


Az EU hivatalos nyelve lesz a kínai is?

Tizenöt év múlva Algéria és Palesztina is az Európai Unió része lesz, nyolc év múlva a közösség hivatalos nyelve lesz a kínai is, hat év múlva pedig Európa termelékenysége utoléri az Egyesült Államokét – vizionálja egy brüsszeli kiállítás, amelyet az EU Bizottság és a holland elnökség támogat.







Markó: sok erdélyi azonnal kitelepülne, ha állampolgárságot kapna

Az erdélyi magyarság túlnyomó többsége a közvélemény-kutatások szerint helyeselné a kettős állampolgárságot, ugyanakkor sokan azt mondják, hogy kitelepülnek, ha megkapják a magyar állampolgárságot - hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.