Irán: indulhatnak a választásokon a kizárt reformisták

Miután a reformista Hatami elnök pártja a választások bojkottját helyezte kilátásba, az iszlám törvények felett őrködő konzervatív Őrök Tanácsa kétszáz, korábban általa kizárt reformista jelöltnek mégis lehetővé reszi, hogy induljon a választásokon - jelentette a BBC.


Izraeli harci gépek libanoni célpontokat támadtak

Az izraeli hadsereg harci gépei a Hezbollah libanoni célpontjait bombázták, miután a terrorszervezet Libanonból kilőtt tankelhárító rakétája tegnap eltalált egy D9 típusú izraeli bulldózert, amely útmenti aknákat szedett fel.


Górcső alatt Bush és az Unió helyzete

Kedden este, helyi idő szerint este 9-kor, közép európai idő szerint hajnali 3-kor Bush amerikai elnök elmondta az Unió (vagyis az Egyesült Államok) helyzetéről szóló, szokásos év eleji elnöki beszédet a kongresszusban. Legalább ennyire a saját helyzetéről is szólt az üzenet: novemberi újraválasztása a tét.


Kell-e tartania a romáktól az Európai Uniónak?

A brit sajtó szerint az uniós csatlakozást követően százezres nagyságrendben vándorolnak majd romák Nagy-Britanniába. A romaszervezetek szerint pusztán rémhírterjesztésről van szó. Brüsszelnek azonban biztosan szembe kell néznie azzal, hogy a romák ügye nemcsak a kelet-európaiakra tartozik.


Europol: nincs terrorhálózat Európában

Európában nincs egységes terrorista struktúra, de az Európai Unió legtöbb országában gyanús csoportosulások léteznek, amelyek bármikor aktivizálódhatnak - véli az Europol terrorellenes részlegének vezetője.




Felborult egy norvég teherhajó

Másodpercek leforgása alatt felborult hétfőn egy norvég teherhajó Bergen partjainál, huszonkilenc főnyi legénységgel a fedélzetén. Ketten életüket vesztették, kilenc matrózt élve sikerült kimenteni, a legénység tizennyolc tagja eltűntnek számít.


Japán másfél milliárd dollárt ad Iraknak

A japán külügyminisztérium egy milliárd dollárt utal át Iraknak hőerőművek, csatornahálózatok és kórházak rekonstrukciójára; a távol-keleti ország idén összesen 1,5 milliárd dollárt ad Iraknak újjáépítésre.


Irak: tüntetés a szabad választásokért

Több tízezer síita vallású tüntető vonult fel hétfőn Bagdad utcáin szabad választásokat és egy önálló iraki kormány megalakulását követelve. A tüntetésekkel szinte egy időben kérte az Egyesült Államok az ENSZ jóváhagyását saját hatalomátadási terveire.









Irak: 25 halottja van a bagdadi robbantásnak

A legújabb mérleg szerint 25 személy - köztük az amerikai védelmi minisztérium két munkatársa - vesztette életét vasárnap reggel Bagdadban az amerikai vezetésű szövetséges erők főhadiszállása előtti öngyilkos merényletben.


A lengyel kormány hajthatatlan az EU-alkotmány ügyében

Lengyelországnak az EU-ban alkalmazandó szavazási rendszerrel kapcsolatos álláspontja "alapvetően változatlan", ami azonban nem jelenti azt, hogy érzéketlen lenne partnereinek várakozásaira – magyarázza országa álláspontját a lengyel külügyminiszter.