Rálőttek a grúz védelmi miniszter gépére Bagdadban
Bagdadban felszálláskor rálőttek David Tevzadze grúz védelmi minisztert szállító repülőgépre.
Bagdadban felszálláskor rálőttek David Tevzadze grúz védelmi minisztert szállító repülőgépre.
unknown
A finn kormány által csütörtökön elfogadott törvénytervezet csak Málta és Ciprus polgáraira nem vonatkozik.
unknown
Legördült a leszállóegység háromméteres rámpáján, s így közvetlenül elérte a Mars-felszínt a Spirit amerikai önjáró laboratórium.
unknown
Az Egyesült Államok a következő évtized második felében emberlakta bázist létesít a Holdon, s ez később ugródeszkaként szolgál majd a Mars és a Naprendszer kutatásához - jelentette be szerdán George Bush amerikai elnök. Oroszországban eközben egy űrberendezéseket gyártó társaság szóvivője bejelentette, az ország 2014-re készen áll arra, hogy embert küldjön a Marsra.
unknown
Egy nappal azután, hogy az államfő bírálta a külügyi tárca egyes vezetőit, és jelentős személyi változásokat helyezett kilátásba, lemondott a dél-koreai külügyminiszter. Az államfő korábban az erősen Washington-barát külpolitikai kiegyensúlyozását ígérte.
unknown
A palesztin önrendelkezésű Gázai övezetet Izrael lezárta, miután annak határán előző nap felrobbantotta magát egy palesztin öngyilkos merénylő, megölve öt izraeli személyt.
unknown
Kisebbségi kormány megalakítására tett szerdán javaslatot a demokraták tömbjéhez sorolt legnagyobb szerbiai politikai szervezet, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS).
unknown
Ratifikálta az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról szóló nemzetközi szerződést Líbia, február elején pedig csatlakozik a vegyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi egyezményhez is.
unknown
A belügyminisztérium információi szerint "bizonyos erők" terrorakciókat készíthetnek elő Mihail Szaakasvili ellen, ezért a maximális szintre emelték a biztonsági intézkedéseket.
unknown
Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szerdán felszólította a konzervatív Őrök Tanácsát, hogy vizsgálja felül a februári iráni választások több ezer képviselőjelöltjének eltiltásáról hozott korábbi döntését.
unknown
Egy kétgyermekes anya, a Hamász radikális palesztin szervezet tagja robbantotta fel magát szerdán az Izrael és a Gázai övezet közötti erezi átkelőnél. A merényletben palesztinok is megsebesültek.
unknown
Az Európai Bizottság bíróság elé viszi a miniszterek tanácsának tavaly novemberi döntését, amellyel a stabilitási paktum megszegésének következményei alól gyakorlatilag felmentette a túlzott államháztartási hiányt produkáló Franciaországot és Németországot.
unknown
Bajban van a szlovák kormány; nagyszabású reformjai a közvélemény ellenállásával találkoztak. A szakszervezetek népszavazást akarnak, amely kikényszerítheti az előrehozott választásokat. Vladimir Meciar készülődik.
unknown
Az amerikaiak szerdán jelentették be, hogy elfogták a Baasz Párt egyik volt vezetőjét, Al-Anbár tartományban pedig rátaláltak az eddigi legnagyobb fegyverraktárra. Ugyancsak szerdán erős robbanás rázta meg a bagdadi amerikai főhadiszállás környékét.
unknown
Minden eddiginél súlyosabb összecsapás zajlott le szerdán a londoni alsóházban a munkáspárti kormányfő és a konzervatív ellenzék vezére között a Kelly-ügyben, amelyben nemsokára várható a kormányra sokak szerint veszélyes független vizsgálati jelentés.
unknown
Az iráni elnök sem a konzervatív Őrök Tanácsának döntését, sem a döntés ellen tiltakozó képviselők ülősztrájkját nem helyeselte.
unknown
Az amerikai kormány kanadai, illetve - korábbi bejelentéseivel szemben – német és francia cégeket is pályáztatna az iraki újjáépítési megbízások második fordulójában.
unknown
Az utóbbi években újjáéledő olasz szélsőbaloldali terrorszervezet nevéhez több merénylet, gyilkosság és rablás fűződik.
unknown
Az orosz csapatok grúziai kivonulása időigényes és pénzigényes folyamat lesz – nyilatkozta Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok bejelentette, kész hozzájárulni az orosz egységek evakuációjához.
unknown
Korunkban a vallási intolerancia és a gyűlölet legkártékonyabb megnyilvánulásai az iszlámgyűlölet és az antiszemitizmus – mondta Kofi Annan New Yorkban.
unknown