Hivatalosan is bűncselekménynek számít, ha orosz gépek repülnek Nagy-Britannia légterébe
Nagy-Britannia már korábban kitiltotta az orosz gépeket légteréből, mostantól a berepülés is bűncselekménynek számít.
Nagy-Britannia már korábban kitiltotta az orosz gépeket légteréből, mostantól a berepülés is bűncselekménynek számít.
A hvg.hu stábja két településen járt Ukrajna és Románia határán, Halmiban és Máramarosszigeten a menekülteknek segítő helyi vezetőkkel, politikusokkal, illetve Ukrajnából menekülő civilekkel beszélgettünk.
A civilek így humanitárius folyosókon keresztül menekülhetnek a front közeléből.
Áprilisra félmillió hordóval csökkenhet az amerikai energiaügyi hivatal szerint az orosz olajtermelés.
A történész szerint Ukrajna minden belpolitikai problémája mellett soha nem volt fasiszta állam.
Nem támadó hadműveletről van szó, meg kell erősíteni a lengyel légvédelmet – ezzel indokolta az amerikai hadsereg szóvivője a Patriot rakéták Lengyelországba küldését.
Már többen hagyták el Ukrajnát, mint ahányan Szíriából az ottani háború első három évében elmenekültek.
Nem járható út az, hogy olyan vadászrepülőket küldjön az USA Ukrajna fölé, amelyeket a lengyel kormány átad nekik - mondta a Pentagon szóvivője. Hajnalban újra lőni kezdték Kijevet az oroszok, eközben a nyugati cégek sorra jelentik be, hogy elhagyják Oroszországot, az amerikaiak pedig azon dolgoznak, hogy nagyobb bajok nélkül ússzák meg az orosz energiaimport leállítását. Percről percre követjük az orosz-ukrán háború eseményeit.
A csernobili erőmű 210 dolgozója két hete folyamatosan szolgálatban van, amióta átvették az oroszok az irányítást, és egyre kevesebbet lehet tudni arról, mi történik ott - figyelmeztetett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
Tárgyal az USA és Lengyelország arról, hogy mit lehetne tenni még Ukrajna megsegítéséért, de az, hogy a lengyel kormány vadászrepülőket adjon, amelyek átrepülnének Ukrajnába, nem tűnik járható útnak a Pentagon szóvivője szerint.
Ukrajna is azon államok között van, amelyeket a NATO és az USA segített abban, hogy hatékony helyi ellenállási rendszert alakítson ki egy esetleges megszállóval szemben. Az ellenálló műveleti koncepció lényege, hogy az ezt alkalmazó országok képesek legyenek kemény katonai és polgári ellenállást kifejteni ellenséges megszállás esetén. Ukrajnában dőlhet el, mennyire működőképes a módszer.
A skót kormány nevében Nicola Sturgeon miniszterelnök kedden hivatalosan is bocsánatot kért mindazoktól, akiket boszorkányság címén ítéltek el vagy öltek meg a 16-18. században Skóciában, "sokukat pusztán azért, mert nők voltak".
Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy Putyin az ukrajnai konfliktust olyan "háborúnak tekinti, amelyet nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen", ami arra utal, hogy valószínűleg a konfliktus eszkalálására törekszik, nem törődve a megölt civilek számával - közölték a kongresszusban az amerikai hírszerzés vezetői.
Cserébe szintén vadászgépeket kérnek a lengyelek az USA-tól.
Przemyśl polgármestere emlékeztette a pólóval arra az olasz politikust, hogy nem is olyan rég még Putyint támogatta.
Dmitro Kuleba szerint az ukrán hadseregnek folyamatos fegyverellátásra, vadászrepülőgépekre, hatékony légvédelemre és rakétaelhárítási rendszerekre van szüksége és a világnak segítenie kell ebben.
Kedden Londonban találkoztak a V4-es országok vezetői Boris Johnson brit miniszterelnökkel, ahol további Oroszország elleni gazdasági szankciókról és Ukrajna fegyveres és anyagi támogatásáról egyeztek meg. A találkozó után Johnson a visegrádi országok újságíróinak, köztük a hvg.hu felelős szerkesztőjének a kérdéseire is válaszolt, és elmondta, a NATO sziklaszilárdan áll, és Orbán Viktor is Vlagyimir Putyin bukásáért dolgozik.
Több mint ötven Kárpátalján élőt kérdeztünk meg arról, hogy hogyan rendeződött át az életük, amióta az ország keleti megyéiben harcok dúlnak. Arról számoltak be, hogy alkoholtilalom van, korlátozzák az üzemanyag-vásárlását, a polcokon viszont van minden, csak éppen dupla áron.
A német szövetségi legfőbb ügyész eljárást indított az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére – jelentette be a német szövetségi igazságügyi miniszter egy keddi lapinterjúban.
Az ukrán államfő szerint Vlagyimir Putyin egy oxigén nélküli információs buborékban él.