Kevesebb sertéshúst kellene fogyasztaniuk a dánoknak, mert így is a világátlag kétszeresét fogyasztják sertésből, marhából és tejtermékekből. Csak így teljesülhet a dán klímavédelmi stratégia.
Az erőmű 9 év szünet után kezd újra energiatermelésbe, és mindent összevetve több mint ezer embernek adhat munkát az üzemeltetése és a tüzelőanyaggal való ellátása.
Mi a szerepünk abban, hogy a város, ahol élünk, nemcsak a miénk, de a jövőé is legyen? Fenntarthatósági podcastunk új adásában annak jártunk utána, milyen rendszerszintű akadályokkal küzd a főváros, és hogyan lehet ezeken kis lépésekkel, akár személyesen is javítani.
Európában egyre többen vesznek biotermékeket, és Magyarországon is egyre elterjedtebb a bio, de lesz elég termék? Erről kérdeztük a Biofach, a világ legnagyobb, ökológiai termékeket bemutató nemzetközi vására után Drexler Dórát, az ÖMKi ügyvezetőjét, az IFOAM Organics Europe alelnökét.
A világ elektromos hálózatai csak akkor lehetnek képesek fennakadások nélkül kezelni az elektromobilitás látványos térnyerését, ha az elektromos járműveket intelligens megoldásokkal töltik. A holland vezetésű SCALE projekt célja éppen az, hogy lehetővé tegye és megkönnyítse az elektromos járművek, illetve a hozzájuk tartozó intelligens töltőinfrastruktúra tömeges elterjedését. A SCALE projektben kilenc állam vesz részt, s az együttműködésbe Budapest és Debrecen révén Magyarország is bekapcsolódott.
Szalámitaktika az engedélyezésnél, elmulasztott hatásvizsgálatok, elégtelen jogszabályi környezet, nem végiggondolt stratégia, az egyeztetés hiánya – sorolja a WWF a legfőbb problémákat a kormány akkumulátorgyáras törekvéseivel kapcsolatban. A környezetvédők szerint nem lenne baj a gyárakkal, ha kormányzat jobban odafigyelne, hova és hogyan telepítik őket, és számolna a hatásaival. Tíz pontban össze is szedték, hogyan kellene csinálni.
Hatalmas távolságra vándorolt az a fiatal farkas, ami Svájc déli részéből indult még tavaly. M237 az elmúlt hetekben egészen a vértesi erdőkig jutott. A farkasokról tudott, hogy messzire képesek elkóborolni, de a mostani kivételes eset, mert nyomkövetője elárulja, merre járt.
A jelenlegi életmódunk nem fenntartható, mégis sokan nyűgként tekintenek arra, hogy változtatni kellene az életmódjukon. Egy szervezet viszont azt mondja: létezik egy módszer, amely egyszerre jó a környezetnek, de az életminőségünket is növeli. Az idén 17 éves GreenDependent segítségével utánajártunk annak, mi a különbség a kislábnyomos és a másfélfokos életmód között, és egyáltalán miért éri meg változtatni?
A Monsson 2024-től kezdődően két másik napelempark építését tervezi további 600 millió eurós beruházással az Arad megyei Kisjenő (Chisineu-Cris), illetve Mácsa (Macea) területén, amelyek együttesen további 800 megawatt teljesítményre lesznek képesek.
A hetvenes években sokan összerezzentek arra a gondolatra, hogy nyers halat egyenek, ma pedig az egész világ a szusiért rajong. Most ugyanígy idegenkedünk a rovaroktól, a magyar kormány meg egyenesen félti tőle az embereket – de vajon így lesz-e ez tíz év múlva is? A hvg.hu-nál a bátrak útjára léptünk: nyers és szárított rovarokkal felfegyverkezve főztünk egyet, aztán meg is kóstoltuk a végeredményt.
A humorista a NER-es "sikermellényben" mutatja be, milyen pusztítás ment végbe a tónál addig, amíg végül a gazdasági helyzetre hivatkozva leállították a beruházást.
A 2010-es években könnyedén teljesítette kibocsátáscsökkentési céljait Magyarország, az akkori hozzáállás azonban nem elég a 2030-as vállalások eléréséhez. Szakpolitikai váltásra, és a folyamat szoros nyomon követésére van szükség. Ezért készítették el az első klímasemlegességi jelentést.
Újraindul a hvg.hu fenntarthatósági podcastja: műsorunk nyitórészében Litkai Gergely humoristával beszéltünk arról, hogyan lehet a zöldkérdés mindenkié.
Március végétól megszűnik páriának lenni itthon a szélenergia, ezt, bár a részletek taglalása nélkül, de már a kormányinfón is bejelentették. Az viszont még kérdéses, milyen gyorsan fogják a szélerőművek tiszta és olcsó energiával ellátni Magyarországot, amely meglehetősen lemaradt ezen a területen az elmúlt évek tiltása nyomán. Pedig az új fejlesztésű turbinák képesek lennének szinte az ország egész területén hatékonyan energiát termelni, és úgy egészíthetnék ki a naperőműveket, hogy közben kiváltják a szenes és gázos erőművek jó részét. Ehhez a tiltásuk feloldásán kívül egy sor más jogszabályt is át kell írni, a szakembereknek van is pár ötletük arra, hogyan.