A berlini Heimholtz-intézet kutatói az egypólusú mágneseket egy ritka vegyületben, diszprózium-titanátban állították elő (a 66-os rendszámú diszpróziumot többek között hibridautók villanymotorjában használják fel). A különleges anyagot annak belső szerkezete miatt választották, annak kristályszerkezete ugyanis a kutatók szerint spagettitésztához hasonlító mágneses fonalakból áll.

© HZB / D.J.P. Morris & A. Tennant

A kísérlet során neutronok szóródását figyelték meg az anyagban és azt figyelték meg, hogy nagyon alacsony hőmérsékleten (0.6 és 2 kelvin között) és külső mágneses mező hatása alatt a mágneses fonalak végén "szétesnek" a pólusok és vagy csak északi vagy csak déli pólusokat figyelhetünk meg.

Jonathan Morris, Alan Tennant és társaik kísérlete egy korábbi elméleten alapul: Paul A.M. Dirac elméleti fizikus 1931-es elméletéből következik, hogy létezhet egymástól függetlenül pozitív vagy negatív töltés, erre viszont mindeddig nem akadtak rá: sokan úgy vélték, a kozmoszból érkező monopólusok csapdába esnek a bolygón, viszont sem a Holdról hozott vagy aszteroidákból vett mintákban sem sikerült egypólusú mágneses töltéseket érzékelni. A remények szerint a genfi CERN részecskegyorsítójában, a Nagy Hadron Ütköztetőben (LHC) történő kísérletek is fényt deríthetnek a mágnesesség alapjaira.