Az elhíresült Biszku-filmben, a Bűn és büntetlenségben a volt belügyminiszter kifejti, hogy az erősebb kutya él nemi életet – nem pontosan ezekkel a szavakkal. Ezzel részben a szovjetekre hárította a felelősséget, másrészt pedig folyamatosan tagadta, hogy ő valaha is beleszólt volna bírósági ítéletekbe a kádári megtorlás idején, az 1956-os forradalom – Biszku számára: ellenforradalom - leverése után.

A Mandiner.hu újságírói, Skrabski Fruzsina és Novák Tamás ügyes trükkel jutottak el Biszku Bélához, a kádári megtorlások idején kulcsfontosságú tisztségeket betöltő politikushoz, egykori belügyminiszterhez. Úgymond a Márokpapi Almanach számára szerették volna megszólaltatni Biszkut, aki egy ideig „be is ugrott”: nyilatkozott nekik mindenféléről, majd amikor a filmesek leleplezték magukat, nyíltan is kimondta véleményét számos politikai ügyről.

Biszku hajthatatlanul ismételgette, hogy ő nem felelős a szigorú és sokszor halálos ítéletekért, azokat a független bíróság hozta meg, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni akkori tetteiért. Tagadta azt is, hogy Nagy Imre kivégzése előtt ő tárgyalt volna Moszkvában a per előkészítéséről.

A mozi végén Skrabskiék bevágtak egy részletet abból a jelentésből, amit Biszku maga írt, és amelyben arról van szó, hogy „kevés a fizikai megsemmisítések száma”. A filmben ugyanakkor leginkább Biszku tagadó nyilatkozatai szerepelnek, hiába vitatkoznak vele a mozi készítői. Éppen ezért a hvg.hu most igyekezett minél több forrást és adatot felkutatni Biszku tevékenységéről, amelyek megvilágítják az 1957-61 közötti belügyminiszter tetteit.

Biszku karrierje felível

Biszku az újjászervezett állampárt, az MSZMP tíztagú csúcsszervének, az Intéző Bizottságnak 1957. február 26-ától lett a tagja. Belügyminiszterré két nap múlva, február 28-án nevezték ki a forradalmi munkás-paraszt kormányban. A minisztérium irányítását ténylegesen március első napjaiban vette át Münnich Ferenctől, aki a kormányfő – Kádár János – első helyettesévé lépett elő időközben. (Münnich és Kádár is tagja volt egyébként az MSZMP Intéző Bizottságának, Apró Antal iparügyi miniszterrel együtt.)

Biszku Béla és Kádár János

A pártlap, a Népszabadság az MSZMP intéző bizottságának megválasztásáról, Biszku előrelépéséről címoldalán beszámolva közli azt a határozatot is, amelynek harmadik fejezete az államhatalmi szervekről szól. 1957. február 28-án, a második oldalon ez olvasható az MSZMP ideiglenes Központi Bizottságának döntéséről: „A határozott megtorló rendszabályok alkalmazása az ellenforradalmárokkal szemben s ezzel egyidejűleg az állam bürokratikus kinövéseinek lefaragása erősíti a diktatúrát az osztályellenséggel szemben.” Az is olvasható később: „Habár az ellenforradalom döntő vereséget szenvedett és kudarcra van ítélve minden provokációs kísérlete, a jövőben is szükség van az állami szervek és a dolgozó nép éberségére és elszántságára az ellenforradalom minden mozgolódásával szemben.”

Biszku előállíttatja az összes magyar állampolgárt

Mindez a frissen kinevezett belügyminiszter számára komoly elvárás, amelynek igyekszik is megfelelni. 1957. március 24-én, vasárnap tűnik fel a Népszabadság 4. oldalán egy semlegesnek tűnő cím: „Érvényesítik a személyi igazolványokat”. Mindez még nem keltene gyanút, de nem nehéz átlátni azon a szándékon, ami az intézkedést indokolhatta. Gyakorlatilag arról volt szó, hogy minden magyar állampolgárnak személyesen jelentkeznie kellett a következő fél év során a helyi rendőrkapitányságokon, vagy az azok által számára kijelölt helyszínen, és érvényesíttetnie kellett a személyi okmányait.

Biszku Béla

Ez voltaképpen azt jelentette, hogy az egész országot „előállították” a belügyi hatóságok. De nézzük, mit írt erről a Népszabadság, amely ki sem írta Biszku nevét: „A belügyminiszter rendeletet adott ki, amely szerint valamennyi magyar állampolgár állandó vagy ideiglenes személyi igazolványát – tekintet nélkül kiállítása időpontjára – érvényesíteni kell. Az érvényesítés az igazolvány tulajdonosának állandó lakhelye szerinti (…) rendőrkapitányság feladata. Az igazolvány tulajdonosa a rendőrkapitányság által meghatározott időpontban köteles – városokban és járási székhelyeken a rendőrkapitányságon, községekben a járási rendőrkapitányság által meghatározott helyen – megjelenni és személyi igazolványát érvényesítés végett bemutatni.”

Egy másik rendelet

Szintén ezen a napon jelent meg, ugyancsak a Népszabadság negyedik oldalán egy másik rendelet a kitiltásról és a rendőrhatósági felügyelet alá helyezésről. Ez is a belügyminiszter rendelete volt, méghozzá az 1. számú, amint az a cikkből kiderül: 1/1957. (III. 19.). E szerint a két intézkedést a megyei (budapesti) főkapitányságok rendelhetik el. Ekkoriban még az országos állambiztonsági szervek nem működtek, a megyei rendőrkapitányságoknál dolgoztak a többnyire volt ÁVH-sokból összeszedett állambiztonságiak, akik megítélték, hogy büntetőeljárás alá vonják-e az ellenforradalmárokat vagy elég lesz, ha más településre küldik őket a kitiltás révén.

Hogy mennyire volt folyamatos a volt ávósok, a Rákosi-rendszer embereinek jelenléte az állambiztonságban, azt jól mutatja Varga László adata a Világ besúgói, egyesüljetek című könyvében. Eszerint „1957. január 8-áig 4986 ávóst ’vizsgáltak felül’, közülük mindössze tizenötöt ítéltek az állambiztonsági munkára alkalmatlannak.”

Biszku megszervezi a központi állambiztonságot

Az országos állambiztonsági szolgálat újjászervezése Biszku Bélára marad, február végi kinevezése, március eleji munkába lépése után 1957 májusában alakulnak meg az országos szervek. Elhallgatott múlt - A pártállam és a belügy című munkájukban Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián azt írják: Biszku 1957. május 3-ai keltezésű parancsa szól a „korai Kádár-korszak politikai rendőrsége országos szervezetének” felállításáról. A 15 új országos állambiztonsági vezető közül mindössze kettő, Hollós Ervin és Hazai Jenő nem tevékenykedett korábban állambiztonsági területen – írja Ungváry és Tabajdi. Mindez szintén a hivatalosan elítélt Rákosi-rendszerrel való folyamatosságot mutatta.  

Ami pedig Biszku kijelentéseit illeti, a róla szóló filmben azt magyarázza, hogy a megtorlás során ő nem szólt bele a bírósági ítéletekbe, és a független bíróságok hozták a döntéseket. Mindez azonban igencsak kétséges, hiszen Horváth Miklós egy tanulmányában, amelyet egy 2007-es konferencián adott elő, és amely a Kádár János és a hatalom ára címet viseli, ezt írja: „a politikai vezetés instrukciói alapján és szovjet ’szakemberek’ felügyeletével és hathatós támogatásával kialakították azokat a szervezeti kereteket, amelyek között a tömeges megtorlás gyorsan és eredményesen végrehajtható. A megtorlást a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság vonatkozó határozatai alapján a belügyminiszterből (Biszku Béla), az igazságügy-miniszterből (Nezvál Ferenc), a legfőbb ügyészből (dr. Szénási Géza) és a Legfelsőbb Bíróság elnökéből (dr. Domokos József) álló operatív bizottság irányította.