Mementó-sorozatunk mostani részeiben azt vizsgáljuk meg, milyen körülmények között érte az 1929-es világgazdasági válság Magyarországot. Térségünkben már mutatkoztak jelek a gazdasági problémákra 1930-ban is, de az igazi „krach” csak egy évvel később ütött be. Ekkor bukott el az osztrák Creditanstalt pénzintézet, amely addig a Rothschildokhoz tartozott, és amelyet osztrák állami segítséggel kellett életben tartani a válság miatt.

Egy optimista pesti lap - és a szomorú valóság

A Pesti Hírlap 1931. május 12-ei számában még optimistán arról írt, hogy „az Osztrák Nemzeti Bank, az osztrák állam és a Rothschild-házak egyesült erejével elhárították a vezető intézet válságát”. A cikk azonban már ekkor kitért arra, hogy a Creditanstalt megmentéséhez az osztrák állam segítsége kellett, márpedig az osztrákoknak elég bajuk lesz az Ausztria iparának kétharmadát ellenőrző hitelintézet ottani tevékenységének koordinálásával.

1929-es felvétel a nagy gazdasági világválság idejéből

Így várhatóan aligha fognak foglalkozni a Creditanstalt más országokban – így Magyarországon is – birtokolt részesedéseivel – vélte a jó üzleti kapcsolatokkal rendelkező magyar újság. Ez így is lett. Amint azt Romsics Ignác írja a Magyarország története a XX. században című kötetében, „az európai csődök nyomán a külföldi hitelezők minden felmondható hitelt visszavontak”, a Magyar Nemzeti Bank 200 millió pengő értékű aranyat és devizát fizetett ki néhány hónap alatt. Emiatt az érc- és devizakészletek kimerültek, ezért 1931. július 13-án háromnapos bankzárlatot rendelt el a Bethlen-kormány, maga a miniszterelnök pedig augusztus 18-án benyújtotta a lemondását.

Százmilliós veszteséget becsültek, egymilliárd lett a végszámla

A Creditanstalt egyébként 1931. május 11-én volt kénytelen fizetésképtelenségét bejelenteni, ami példátlan hitelválsághoz vezetett térségünkben. (Erről sorozatunk második részében részletesen szó esik majd.) Az osztrák állam ugyanakkor a Rothschild családdal összefogva megmentette a bankot, amely köztulajdonba került, és később, 1934-ben egyesítették egy másik pénzintézettel, Creditanstalt-Bankverein néven.

Bethlen István

Az osztrák állam százmillió schillinget költött 1931 májusában a bank feltőkésítésére, a Rothschildok pedig 30 milliót adtak, annyit, amennyit az Osztrák Nemzeti Bank is beletett a bukott pénzintézetbe. Végül azonban csaknem egymilliárd schillingjébe került Ausztriának a Creditanstalt szanálása 1933-ig, ami miatt adókat emeltek és megkurtították a köztisztviselők bérét.

A Pesti Hírlap magyarázata a bukásra

A Pest Hírlap ezt május 12-ei számában másképp világította meg: „A legnagyobb és legtekintélyesebb bécsi pénzintézet nehézségeiről és elhárított válságáról számolnak be alábbi híreink, melyek szenzációt fognak kelteni a világ minden tájékán. Nem kisebb szenzációt, mint aminőt keltett néhány héttel ezelőtt az osztrák-német vámuniós terv. Nem sejtették a nagyhatalmak, hogy Ausztria oly kétségbeejtőnek érezte a maga gazdasági helyzetét, hogy menekvést kellett keresni mostani helyzetéből, ha nem lehet más irányban, hát Németország felé. A Creditanstalt nehézségei némi illusztrációval szolgálnak azok számára, akik a világpolitikát csinálják. Mert ez az intézet nem afféle konjunkturális alakulás volt, amelyet az első szélvész elsodort, hanem a legnagyobb óvatossággal, a legősibb tradícióval vezetett hatalmas intézménye volt a Habsburg-birodalmaknak, amely mindent kibírt volna, ha a békeszerződések lehetetlen helyzet elé nem állítják.”

A Pesti Hírlap tehát Trianonra, illetve az osztrákokkal és németekkel kötött más első világháború utáni Párizs környéki békékre hárítja a felelősséget az 1931-es válságért. A lap nem foglalkozott azzal, hogy a nagy gazdasági világválság (1929-33) a világháború győztes államaiban, így az Egyesült Államokban már csaknem két éve pusztított ekkor.

Kire sújtott le valójában a válság?

Gazdaságtörténészek véleménye szerint a válság a leggyorsabban fejlődő országokat, az USA-t és Németországot sújtották a leginkább. Ezzel szemben a hagyományos ipari és kereskedelmi hatalmak, Anglia és Franciaország valamivel kisebb veszteségeket szenvedtek el. Tehát nem aszerint sújtott le a válság, hogy ki nyert és ki veszített a háborúban.

Az is megfontolandó, hogy az 1931 elején világszerte hevesen vitatott, és a Pesti Hírlap által a Creditanstalt bukása kapcsán sokat emlegetett német-osztrák vámuniós terv megkönnyítette volna-e az osztrák ipar talpraállítását. Mármint hogy így a Creditanstalt iparvállalatokban „bennragadt” befektetései megmenthetők lettek volna-e. (Az USA sokkal nagyobb és egységesebb piacán is cégek, bankok tömegei mentek ekkoriban tönkre, ez tehát nem feltétlenül függött össze a kisebb-nagyobb országhatárokkal.)

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az első világháború utáni békék valóban szétzilálták a gazdasági kapcsolatokat Kelet-Közép-Európában (is). Az új határok egyben új akadályokat jelentettek a kereskedelem és az ipar fejlődése előtt. A békeszerződések hátrányos gazdasági következményeire olyan neves közgazdászok is felhívták a figyelmet, mint az angol John Maynard Keynes, aki egyébként a nagy gazdasági világválság megoldására tett javaslatairól vált világhírűvé.

Áprilisban még Bethlen kormányfő tízéves jubileumát ünnepelték

Mindazonáltal 1931 elején még nem sok jel utalt arra, hogy Magyarországot meg fogja rázni a gazdasági világválság. 1931. április 14-én éppen tíz éve volt hatalmon gróf Bethlen István miniszterelnök (s ezzel Európában az adott korban a legrégebben hatalmon lévő miniszterelnöke volt Bethlen), amivel még a német Berliner Börsenzeitung is vezércikkben foglalkozott.

„Alig van Európának olyan kis zuga, amelyben a felforgatás szelleme oly kevéssé volna érezhető, mint a piros-fehér-zöld lobogó országában. Az országban bent abszolút stabilitás uralkodik. A gazdasági ínség nem csábítja a magyar nemzetet forradalmi kísérletekre” – írta a német lap. Ebben igaza volt a Börsenzeitungnak, Magyarország viszonylag csendesen tűrte a válságot, de érdekes módon 1931-ben mégis statáriumot hirdet majd a válságba belebukó Bethlen-kormány utódja, a Károlyi Gyula vezette kabinet.

Későn jött az egységes Európa ötlete

Mindeközben Európában hónapokig folyt a vita a németek és osztrákok által bejelentett vámunió megtorpedózásáról. Ebben Franciaország járt az élen, 1931. május 9-én – egy nappal a Creditanstalt csődje előtt - a Pesti Hírlap például második oldalán ezeket a címeket adta a francia külügyminiszter beszédének: „Briand beszéde a német-osztrák vámunió-tervezet ellen”, illetve „Ausztria függetlensége sérthetetlen, csak a Népszövetség hozzájárulásával lehetne hozzányúlni. – Franciaország a béke katonája a világon!”

A francia külügyminiszter, Aristide Briand ezt mondta a nagy bankcsőd előtt: „Németország és Ausztria azt állították, hogy joguk volt a vámunió tervét előkészíteni. Mi azt állítjuk, hogy erre nem volt joguk, Ausztriához ezt a kérdést intézem: Merte volna-e Ausztria beismerni az 1922-iki egyezmény aláírásakor, hogy titokban ilyen egyezmény megkötésére gondol? Bizonyára nem. Ez azt bizonyítja, hogy Ausztriának nem volt erre joga. Franciaország 1921-ben előre látta Ausztria gazdasági nehézségeit és közbelépett, hogy lehetővé tegye ennek az országnak a megélhetést. Franciaország azóta is szüntelenül törődik a kérdéssel. Amit tegnap nem sikerült megvalósítani, azt holnap fogjuk megvalósítani. Az európai szolidaritás érdekében nagy erőfeszítéseket fogunk tenni.”

Briand egyébként már 1929-30-ban előállt az egységes Európára vonatkozó bizonyos terveivel, amelyek nem a mai nemzetek feletti, hanem egy nemzetek közötti együttműködést irányzott elő. Ezt a Briand-tervet – amely nem a mai Európai Unióhoz, hanem inkább egy a mai ENSZ-hez hasonló szervezetet célzott meg kontinensünkön – Berlin elutasította, inkább a német-osztrák gazdasági uniót szorgalmazta. A német-osztrák gazdasági Anschluss viszont az első világháború győzteseinek az ellenállásába ütközött. Briand 1922-re való osztrák célzása pedig arra vonatkozott, hogy Bécs már abban az évben a Népszövetségtől (az ENSZ elődjétől) kapott hitelsegélyt, és kineveztek egy az osztrák pénzügyek ellenőrzésére hivatott népszövetségi biztost is.

Meghátráltak az osztrákok, visszafogottan reagáltak a magyarok

Ugyanakkor Briand megjegyezte Németország kapcsán: „Franciaországnak türelmesnek és óvatosnak kell lennie, hogy elkerülje a háborút a 70 millió lelket számláló szomszéd néppel. S háború jóvátehetetlen katasztrófa volna.” Briand hangoztatta, hogy a német-osztrák tervezet ellenzésében Franciaország nem áll egyedül. „Az együttes föllépéssel szemben Ausztria a Népszövetség iránti tiszteletből beszüntette a tárgyalást” – derül ki a Pesti Hírlap cikkéből.

Aristide Briand egységes európai tervei nem valósulhattak meg

Wikipedia

A magyar miniszterelnök ugyanekkor a francia Le Matin című lapnak óvatosan nyilatkozott a német-osztrák tervekről. Bethlen István kijelentette, hogy „a tervhez való csatlakozásról semmiféle nyilatkozatot nem tett, ilyenre a magyar kormányt nem is szólították föl”. Bethlen tájékoztatott arról, hogy „Ausztriával érdekes megegyezésünk van kilátásban készülőben, melynek alapján mezőgazdasági terményeinket, főképpen két millió métermázsa gabonát kicserélünk osztrák ipari cikkekért. A vámunió tervének közvetlen következménye, hogy a kereskedelmi szerződés Ausztriával csak egy évre köthető meg” – jegyezte meg a magyar miniszterelnök.

Mindebből látható, hogy az első világháború után korlátozott szuverenitású kisállamok jöttek létre Közép-Kelet-Európában. A békeszerződések értelmében Magyarországra 1921-ben nem térhetett például vissza a Habsburg uralkodó, Károly király (amikor ezt megpróbálta, hatalmas politikai válság keletkezett, és az ekkori feszült helyzetben lett Bethlen a miniszterelnök), Ausztriát pedig az Anschluss, vagyis a Németországhoz való csatlakozás tilalma érintette (az esetleges egyesülést csak a Népszövetség hagyhatta volna jóvá). A német-osztrák vámunió terve ezt a tilalmat sértette volna, ezért volt kénytelen visszakozni Bécs 1931-ben.

Briand komolyan gondolta a közös Európát

A Creditanstalt csődjének napján megjelent hír szerint egyébként Briand valóban komolyan gondolta az európai szolidaritást. A Pesti Hírlap 1931. május 10-én közölte a londoni Evening Standard párizsi levelezőjére hivatkozva, hogy Briand európai gazdasági tervvel állt elő. Eszerint az ipari államok: Németország, Franciaország, Belgium, Ausztria, Csehszlovákia, Olaszország és esetleg Anglia átveszik az agrárállamok, vagyis: „Magyarország, Lengyelország, Románia, Jugoszlávia és Bulgária termésfeleslegét preferenciális vámrendszer alapján. Ez a termésfelesleg nem olyan nagy, hogy nagyobb mértékben károsítaná a tengerentúli gabonaexportáló államokat. Az agrárállamok viszont mérsékelnék bizonyos iparcikkek vámtarifáit. Az európai ipari államok megegyeznének a termelés korlátozásában és a piacok felosztásában; munkanapjukat nyolc óra alá szállítanák le és egyben mérsékelnék és egységesítenék vámtarifájukat. Az ipari és mezőgazdasági hitelekről nemzetközi egyezmények gondoskodnának.”

Briand terve azonban elkésett – vagy más nézőpontból: túl korán állt elő ezekkel –, ugyanis ezekben a napokban derült fény arra, hogy Ausztria legnagyobb bankja csak állami szanálással tud tovább működni. A Creditanstalt csődjének részleteiről, annak nemzetközi és magyar politikai következményeiről sorozatunk második részében esik majd szó.