CIB Bank
CIB Bank
Tetszett a cikk?

Stabilitás, megbízhatóság, elégedett vevők – minden cég erre vágyik, de hogyan érhető ez el? És mi köze van ehhez a digitalizációnak? Az, hogy utóbbi nélkül az elsők is nehezebben érhetők el. Tippeket adunk, hogyan kezdje el az átállást.

Tízből mindössze egyetlen cég tekinti magát digitálisan érettnek, és 7 egyáltalán nem lépett még semmit a modern kor felé, legfeljebb tervezi az átállást – derül ki a CIB Bank és a TNS Hoffmann reprezentatív kutatásából. Sok kkv azt gondolja, hogy digitalizáció csak komoly ráfordítás árán érhető el, pedig az első lépések minimális befektetéssel járnak, sőt legtöbbször ingyenesek. Jól látszik, hogy van nyitottság a cégekben, de a sokadik el nem készült, ráadásul drága weboldal projekt miatt félnek újabb fejlesztésbe belevágni. Pedig digitális átállás nélkül hosszú távon szinte lehetetlen lesz a felszínen maradni.

Legyünk jól láthatók!

Egy rosszul beállított, a keresőmotorok számára láthatatlan honlap olyan, mintha nem is lenne. Az organikus elérés (így nevezzük, amikor a látogató konkrétan a honlap címét írja be a böngészősávba) mára gyakorlatilag megszűnt, senki sem fogja bepötyögni a teljes címünket. Rákeres a kulcsszavakra és kiválaszt egyet a találati listából. Ha nem mi vagyunk az élen, akkor bizony a konkurenciát. Ezért fontos az úgynevezett SEO optimalizálás. Ez mára egy külön szakmává nőtte ki magát – a SEO-sok azok a guruk, akik legtöbbször az egyszerű halandók számára érthetetlen nyelven beszélnek a keresőalgoritmusok aktuális változásairól – ám a belépő szint bárkinek könnyen mehet.

Tipp: Nézzük meg, mit lát rólunk a Google! A honlapunk „meta leírását” ezen a linken ellenőrizhetjük. Ha nincs ilyen online cégérünk, akkor gyakorlatilag nincs karaktere az oldalunknak, nem tud beazonosítani minket a keresőmotor.

Fogalmazzunk meg egy rövid leírást a cégünkről, mely csak a leglényegesebb információkat tartalmazza, és kérjük meg a honlapunk programozóját, hogy állítsa be. Ha nincs webfejlesztőnk, akkor kicsit bonyolultabb lesz, de nem lehetetlen. Sajnos minden keresőmotornál máshol tudjuk beállítani a leírást, nincs generális módszer, de erre vannak a tutorial videók, akár a YouTube-on is. Írjuk be a „meta description” kifejezést és a honlap-motorunk nevét (pl. Wordpress) és biztosan találunk olyan oktatóvideót, mely lépésről-lépésre elmagyarázza, mit kell tennünk.

Elemezzük az adatokat!

Néha meglepődünk, hogy milyen pontosan tudnak célozni a nagyok, a Youtube, a Facebook vagy Google, mennyire ismernek minket az online viselkedésünk alapján. Pedig a Big data korában ez már nem varázslat, a digitalizációs folyamat egyik nélkülözhetetlen pontja az adatok gyűjtése és elemzése. „Van honlapom, de onnan egyetlen megrendelést sem kaptam még” hangzik a jól ismert mondat: ha nincs konverzió, talán mégsem olyan jó a honlap.

Figyelni kell az ügyfelek viselkedését, hogyan találtak ránk, mit néztek meg, mire kerestek rá, miért lépnek ki a weboldalról. Erre ma már ingyenes elemző szoftverek is elérhetők, aminek segítságável hatékonyságban nagyot léphetünk előre.

Tipp: A legnagyobb keresőmotor ingyenes elemző szoftvere a Google Analytics. A legfontosabb adatokat könnyen megtalálhatjuk rajta: oldalletöltések és egyedi látogatók számát, hogy melyek voltak a legnépszerűbb cikkek, vagy mely oldalon töltötték a legtöbb időt. Az Analytics egészen bonyolult folyamatokra is képes, de a legfontosabb információkat egy laikus is könnyen megtalálja: honnan érkeztek a látogatóink (Google, Facebook stb.), milyen eszközön és mikor nézik a honlapunkat, mit kerestek stb.

Ne várjunk az ügyfélmegkeresésekkel, azonnal válaszoljunk!

Van egy építőipari cégünk és a szolgáltatásunkat kínáljuk a honlapunkon. Szerencsésen ránk talált a potenciális ügyfél, de nem találja a referenciáinkról készült képeket. Azonnal kilép. Vagy megtalálja a képeket, de nincs elég információ a látottakról, ráadásul a Kapcsolat fülön sem talál felületet, ahol megkérdezheti, csupán cégadatokat. Kicsit keresgél még, de a böngészés vége megint a távozás lesz. Ez a két menüpont tehát a legfontosabb a honlapunkon belül. Az ajánlatkérésre pedig azonnal reagálni kell, különben holnap már mást fog megkeresni az ügyfél. Az értékesítés és marketing ma hatékony online jelenlét nélkül értelmezhetetlen.

Tipp: A nem mobilbarát weblapokat a kereső algoritmusa hátrébb sorolja, ráadásul rengeteg lehetséges ügyfelet zárunk ki, ha nem jelenik meg rendesen az oldalunk okostelefonon. Triviális dolognak tűnik, de a kkv honlapoknak csak elenyésző hányada optimalizált. Mobilra optimalizált a weboldala? Itt ellenőrizheti.

Figyeljünk arra, hol vagyunk jelen és mit osztunk meg!

Sokszor emlegetett frázis, de „aki nincs rajta a Facebookon, az nem is létezik”. Ezzel már a legtöbb cég tisztában van, létre is hoznak saját céges profilt. A közösségi média kommunikációval ingyen is lehetünk hatékonyak, de már minimális hirdetéssel nagyszerű célzást lehet elérni, és minél több vásárlót bevonzani. Érdemes a marketingbüdzsénkből egy-egy posztot minimális összeggel (akár már néhány ezer forinttal) meghirdetni, és elemezni a hatékonyságát.

Tipp: Ne csináljunk viccportált a céges profilból! Törekedjünk arra, hogy releváns tartalmat, cégünkhöz, iparágunkhoz szorosan kötődő információkat osszunk meg, és csak nagyon ritkán humorizáljunk. A hasznos tartalmakkal márkahűséget és bizalmat alakítunk ki a vásárlóban, és szívesen tér vissza hozzánk.

Használjunk minél több online eszközt a vállalakozás üzemeltetéséhez!

A CIB kutatásából kiderül, hogy a digitalizációt leginkább a pénzügyi területen alkalmazzák a kisvállalkozások: tízből kilenc vállalat használja a netes lehetőségeket. A pénzügyi terület hangsúlyos szerepe is azt mutatja, hogy a cégvezetők szerint az online bankolásnak nem kifelé van jelentősége: hanem a belső folyamatokat tekintve, a belső rend eszköze. A pénzügyi online digitalizáció azonban sokszor csak a netes utalásokban merül ki, nem használják a bank által nyújtott egyéb lehetőségeket, például a mobilapplikációt, mely gyorsítaná a folyamatot, a dokumentumok tárolását, befektetések kezelését

Tipp: Mit kínál a netbankunk? Kérjünk tájékoztatást, mire használhatnánk az eddigieken kívül. Használjunk online számlázóprogramot, melyet kössünk össze a netbankunkkal, hogy minél kevesebb papír alapú dokumentumot kelljen tárolnunk és átlássuk a működést!

Az idei évben vezette be a CIB Bank az új mobilalkalmazását, mellyel mindennapi pénzügyeit teheti egyszerűbbé, bárhol, bármikor. A könnyen használható alapfunkciók, mint például az egyenleglekérdezés, átutalás és kártyaaktiválás mellett az alkalmazás lehetővé teszi, hogy átutalásainkat widget segítségével gyorsan lebonyolítsuk ill. aláírás nélkül is elvégezhessünk bizonyos tranzakciókat. Az app használatával akár költséget is megtakaríthatunk, hiszen az alkalmazáson keresztül a tranzakciós díjak is kedvezőbbek, mint egyéb banki csatornákon.

Stabil működés, aztán majd meglátjuk…

A CIB Bank  kutatása rámutat arra is, hogy a kkv-k döntő többsége – 92 százaléka – végez stratégiai tervezést, és ez az arány folyamatosan emelkedik: tavaly még 89, 2014-ben pedig 84 százalékuk mondhatta el magáról, hogy készít tervet. A kkv-k több mint harmada készít stratégiai tervet az adott évre, de 7 százalékuk 5 évnél hosszabb időre is próbál meghatározni fejlődési irányokat. A hosszú távú stratégiával rendelkező kkv-knál jóval nagyobb hangsúlyt kap a digitalizáció, túlnyomó többségük ugyanis számol vele az üzleti terveiben.

Érdekes tény, hogy a megbízható működés, pénzügyi stabilitás elsőbbséget élvez a digitalizációval szemben. Pedig éppen a digitalizáció hozhatná azt a versenyelőnyt, amely hosszú távon megteremtené az anyagi biztonságot és átláthatóságot. Ha nem tartunk lépést az digitalizáció nyújtotta előnyökkel, mire megtehetnénk, már nem tudjuk behozni a lemaradást. Erre érdemes odafigyelni.

Az oldalon elhelyezett tartalom a CIB Bank közreműködésével jött létre, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

"Esténként még beszélgetni is szoktam vele" – Kútvölgyi Erzsébet a férje elvesztéséről vallott

"Esténként még beszélgetni is szoktam vele" – Kútvölgyi Erzsébet a férje elvesztéséről vallott

Szabadlábon a szexuális kényszerítéssel vádolt újbudai óvodai dolgozó

Szabadlábon a szexuális kényszerítéssel vádolt újbudai óvodai dolgozó

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

Miért küzd a liberalizmus a demokrácia ellen?

Miért küzd a liberalizmus a demokrácia ellen?