Samsung
Samsung

Egy magyar kutatócsoport a Samsunggal együttműködve egyedülálló dolgot hozott létre, amelynek segítségével a színtévesztők is úgy láthatják a színeket, mint a hétköznapi emberek, legalábbis a képernyőn.

A színtévesztés – ami nem összetévesztendő a színvaksággal – viszonylag sok embert érint: csak Európában a férfiak 8 százaléka, míg a nők 0,4 százaléka színtévesztő. Ez azt jelenti, hogy hazánkban körülbelül 400.000-en vannak, akik nem látják rendesen a világ színeit.

A Samsung SeeColors nevű kezdeményezése a dél-koreai vállalat 2013-ban indított Launching People nevű kampányába illeszkedik. Utóbbi célkitűzése, hogy az emberek a technológia segítségével kiteljesedhessenek és megvalósíthassák álmaikat, illetve az is, hogy valós társadalmi változásokat idézzen elő.

Mi a különbség színvakság és színtévesztés között?

A témával kapcsolatban a világ egyik legelismertebb szakértőjét, a Samsung kutatásában közreműködő Wenzel Klára professzort kerestük meg, hogy segítsen eligazodni az efféle látászavarok világában.

„Ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni színvakság és színtévesztés között, először néhány alapfogalmat kell tisztáznunk” – mondta Wenzel Klára. „A vörös-zöld színtévesztés nemhez kötött öröklődő látási rendellenesség, amely anyai ágon öröklődik, de többnyire a férfiaknál jelentkezik. A probléma akkor jön elő, ha a szemünk színérzékelő »rendszereiben« zavar támad.

A nappali látásunkat a szemfenéken, a retinán található 6,8 millió receptor, úgynevezett »csap« biztosítja. Ezek egy része a vörös (protos), másik része a zöld (deuteros), és egy harmadik része a kék (tritos) színre érzékeny. A háromféle receptor együttes működésének köszönhető színes látást trikromatikus látásnak nevezzük. Amit a köznyelv színtévesztésnek nevez, az az úgynevezett rendellenes színlátás (anomális trikromázia), ami akkor alakul ki, ha zavar támad valamelyik szín érzékelésében. Ennek megfelelően a protanomália a vörös, a deuteranomália a zöld, a tritanomália pedig a kék szín érzékelési zavarát jelöli. Ez a látászavar a férfiak 6 százalékát érinti.

Minden más esetet színvakságnak nevezünk. Ide tartozik, amikor a zöld- és vörös-érzékeny receptorok között nincs elegendő különbség, valamint a részleges színvakság, amikor a receptorok közül egy vagy több nem működik. A teljes színvakság (a csapok teljes hiánya) esetén pedig csak a szemben lévő pálcikák által biztosított, úgynevezett éjszakai látás segítségével tud az érintett tájékozódni. A színvaksággal összefüggő esetek a férfiak 2 százalékát érintik, a nőknél ez elenyészően ritka.”

Wenzel professzor 1980 óta foglalkozik a színtévesztés kutatásával. Eredetileg a BME mai Mechatronika tanszékének elődjén kezdtek egy színmérő műszer tervezésébe, amelynek lényege az volt, hogy a műszer ugyanúgy legyen képes érzékelni a színeket, mint az emberi szem.

„Ekkor jött az ötlet, hogy ha egy műszer fénydetektorát színszűrőkkel olyanná tudjuk tenni, mint a jó színlátású emberi szem, akkor talán egy színtévesztő színlátását is megjavíthatjuk hasonló módon” – magyarázta a szakember. „Igaz, hogy ezzel a színtévesztést nem lehet meggyógyítani, de jelentősen javítani lehet. Ez nagyon sok ember életét, karrierjét jobbá teheti, hiszen minden 12. férfi színtévesztő, és emiatt több mint 100 szakmában hátrányos helyzetben vannak. A színtévesztők nagy része fogyatékosnak érzi magát a színtévesztése miatt, és ez kisebbségi érzést vált ki belőlük.”

Képernyő által színesen

A kezdeti nehézségeket követően Wenzel Kláráéknak sikerült kifejlesztenie egy speciális, színlátást javító szemüveget, amely világszerte újdonságnak számított. Ennek eredményeként létrejött Colorlite nevű cégük, amelyen keresztül tovább finomították a színlátást felmérő teszteket és a színlátást javító szemüvegek technológiáját. Előbbi, az úgynevezett Colorlite-teszt képezi a Samsung okostelefonokon valamint QLED és SUHD televíziókon elérhető SeeColors applikáció alapját.

„Maga a teszt egy, a szemvizsgálatoknál ismert, úgynevezett Landolt-teszt ábráját mutatja meg” – fejtette ki Wenzel professzor. „Ez egy C-betű, amelynek »nyílása« minden lapon eltérő irányban áll, és amelyet az úgynevezett Ishihara-teszthez hasonló színes pöttyökből állítottunk össze. A jó színlátók az alig felismerhető ábrát is megfelelően látják, a színtévesztők viszont hamar megbuknak a teszten, a színvakok pedig már a legkönnyebb ábrát sem képesek érzékelni. A teszt elvégzése után a SeeColors applikáció áthangolja az okostévé színbeállításait olyanra, hogy tulajdonosának színtévesztését a lehető legjobban kompenzálja. Ettől kezdve a felhasználó a televízióján a színeket olyannak látja, mintha jó színlátó lenne.”

Így a színtévesztők is tökéletesen élvezhetik a filmek, sorozatok vagy akár egy természetfilm „eredeti” színeit – ahogy az az alábbi videón is látható. Wenzel Klára szerint az egészséges szemű, „jó” színlátók eleinte furcsának találhatják az ilyen módon áthangolt tévé színeit, de ez rövid időn belül elmúlhat, mivel az emberi szemnek igen fejlett az úgynevezett színadaptációs képessége.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Samsung megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.