Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ügyfél című filmjében Aszhar Farhadi visszanyúl Arthur Miller Az ügynök halála című klasszikusához, hogy azt napjaink iráni közegébe helyezve társadalmi mondanivalójú thrillert készítsen belőle. Visszatérő témáiról, munkamódszereiről és alkotásai fogadtatásáról beszélgetett a HVG Extra Business az iráni rendezővel tavaly Abu-Dzabiban és Cannes-ban – ezt az interjút elevenítjük most fel Az ügyfél friss Oscar sikere apropóján.

HVG Extra Business: Mi a közös nevező a filmjeiben?

Aszhar Farhadi: Mindegyikben egymásra fűzöm a történeteket, az emberi históriákat, csak éppen mindegyikben másra helyezem a fő hangsúlyt. A férfi-nő kapcsolat az egyik legősibb a mai világunkban, de a problematikája viszonylag modern dolog. Maga a forgatási stílus is hasonló: nagyon szeretem például a vállon hordott kamerával készült jeleneteket, amelyeknek egyrészt dokumentarista jellegük van, másrészt fokozzák a feszültséget.

HVG Extra Business: A színészekkel hogyan tud ilyen intim, meggyőző módon együttműködni?

Aszhar Farhadi: A színházból érkeztem a filmhez: már ott megtanultam, hogyan kell a megfelelő színészeket megtalálni, és kidolgoztam a színészvezetési módszeremet is. Nagyon fontos, hogy a filmjeim realisztikusak legyenek: így – noha sokat próbálunk az egyes felvételek előtt – azok elsősorban nem a forgatókönyv felolvasásából állnak, hanem utcai jelenetekből, valós élethelyzetekből építkeznek, és így aztán a színészeim is közelebb kerülhetnek a témához. Bár én teremtem meg a filmjeim karaktereit, a színészek építik fel azokat. Ezért nagyon fontos, hogy ők is szinte nulláról induljanak: velük együtt visszatérek az alapokhoz, a lecsupaszított figurákhoz, hogy ugyanazzal a megértéssel, gondolati háttérrel tudják eljátszani a szerepeiket, mint amellyel én megalkottam a karaktereket.

HVG Extra Business: Mennyire lennének mások a filmjeinek a történetei, ha a nyugati világban játszódnának, és nem a Közel-Keleten?

Aszhar Farhadi: A sztorik fele más lenne, másik fele meg ugyanolyan. Maguk az alapszituációk egyáltalán nem olyanok, hogy azok Nyugaton ne történhetnének meg. A tengerentúli közönségtől gyakran hallom azt a visszajelzést, hogy ezek a problémák akár az övéik is lehetnének, nem is különbözünk egymástól. Ugyanakkor a filmjeim néhány aspektusa tényleg helyhez kötött: a társadalmi kategóriák és a viszonyrendszerek természetesen a legjobb példák az iráni jellegzetességekre.

Az ügyfél

Az ifjú pár, Emad és Rana (szerepükben Shahab Hosseini és Taraneh Alidoosti) lakóháza egyik pillanatról a másikra omlani kezd, így kénytelenek új albérletet keresni. Az új hely elsőre nagyon szépnek bizonyul, csak éppen kiderül, hogy korábban egy prostituált lakott ott, akinek egyik „rajongója” visszatér, és az ifjú feleség erőszak áldozata lesz.

HVG Extra Business: Az ügyfél című film alapja az egyik leghíresebb Arthur Miller-darab, Az ügynök halála

Aszhar Farhadi: Igen, ezt a darabot már a főiskolás éveim alatt is nagyon szerettem. Ugyanakkor nem akartam filmes adaptációt készíteni belőle, sokkal inkább azt szerettem volna, hogy a színházi és a mozgóképes alkotás egymás tükörképei legyenek. A filmem fő karakterei a színházban is pont ezt az előadást játsszák, ahogy a férfi főszereplő, Emad is pontosan úgy omlik össze fokozatosan, mint az épület, ahol korábban laktak, és mint a darabban Miller hőse, Willy Loman is.

HVG Extra Business: Emadnak az a külön tragédiája, hogy túlzottan foglalkoztatja, mit gondolnak róla a többiek.

Aszhar Farhadi: Igen, és ez meghatározza azt is, hogy ő miként vélekedik magáról. A társadalmi státusa – tehát hogy tanár – elvárásokat támaszt vele szemben, erről a magaslatról zuhan le lépésről lépésre.

HVG Extra Business: A filmben Emad feleségének, Ranának sincs könnyű dolga: nekem az volt a legkülönösebb, hogy ő szégyelli magát amiatt, hogy megerőszakolták.

Aszhar Farhadi: Iránban az intim szféra gyakorlatilag szent, egy nőt meztelenül látni nagy esemény már önmagában is. A nők – ahogy a filmjeim is mutatják – még egymás előtt is szégyenlősek. Mintha láthatatlan buborék venné körül az emberi, női testet, amihez senki sem érhet hozzá. És ebben a világban az erőszak olyan szélsőséges jelenség, amellyel a hősnőnk sem tud mit kezdeni.

©

HVG Extra Business: Európai szemmel nézve meglepő, hogy még csak rendőrségi feljelentést sem tesznek.

Aszhar Farhadi: Ez praktikus megfontolás: Iránban rendkívül bonyolult és hosszadalmas egy feljelentés, a rendőrségi ügy és az azt követő per, ráadásul még az sem biztos, hogy eredménnyel jár. Ez a film főhőseinek nem érné meg, nem érdekük, hiszen ők nem csupán megtalálni, hanem megbüntetni akarják az elkövetőt.

HVG Extra Business: A prostituálttal, aki az újonnan bérelt lakásban korábban lakott, viszont egyszer sem találkozunk a filmben.

Aszhar Farhadi: Ott van viszont Miller darabjában, és így a színházi jelenetekben látjuk az alteregóját. Bár lehet, hogy nehéz felismerni: nálunk a prostituált karaktere nem olyan, mint a nyugati világban, öltözékével, sminkjével nem tűnhet ki, csak a rendezés vagy éppen a viselkedése, a játéka által. Az iráni közönség egyébként is azonnal felismeri a figuráját, hiszen szinte minden színházlátogató tisztában van Miller műveivel. Ő nagyon népszerű a teheráni kultúrában, talán még híresebb is nálunk, mint Európában.

©

HVG Extra Business: Ezek szerint a New York-i és a teheráni közönség ugyanúgy tud a darabhoz viszonyulni?

Aszhar Farhadi: Igen, mint ahogy a két város is nagyon hasonlít egymásra – csak Teherán pár évtizedes elmaradásban van New Yorkhoz képest, és a fejlődés sem történik olyan hektikus léptékekben, mint anno az Egyesült Államokban. Ugyanakkor nálunk is előfordulhat az, amit a filmemben is próbáltam megjeleníteni: hogy egy reggel arra ébredünk, lerombolták az előttünk lévő házat, és újat építenek a helyére. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. A harmóniát olykor nehéz megtalálni a modern épületek és a benne élő emberek között; néha lassabban megy az újhoz alkalmazkodás, mint gondolnánk.

HVG Extra Business: Miért használja a thriller műfaját mindennek a bemutatására?

Aszhar Farhadi: Hogy a nézőt lekössem, mondhatni, a székéhez szegezzem. Az én filmjeim alatt ne bóbiskoljanak el az emberek, és ne nézegessék az órájukat. A közönség legyen aktív, tartson velem, akarja követni a történetet: erre pedig a thriller szerkezete a legalkalmasabb. Amúgy ezt még valószínűleg a színházból hoztam magammal: nekem nagyon számít az interaktivitás, a nézői részvétel.

Aszhar Farhadi

Egyike a legismertebb kortárs iráni forgatókönyvíró-rendezőknek. Magyarországon is bemutatták a 2009-ben készült Elly történetét, amely Berlinben elnyerte a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve-díjat, majd 2011-ben a Nader és Simin – Egy elválás története című művet is, amely hatalmas nemzetközi sikert ért el: elismerései között van az Arany Medve Berlinből, valamint a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe és Oscar-díj. Ezt a sikert ismételte meg a rendező legújabb alkotásával, Az ügyféllel, amely a cannes-i díjak után újra Oscart hozott Farhadinak. Az iráni rendező nem utazott el Los Angelesbe, hogy így szolidarítson a Trump intézkedése miatt hátrányosan megkülönböztetett országok lakóival. A rendező egy állásfoglalást olvastatott fel köszönőbeszéd helyett: „A filmesek odafordulnak kameráikkal a legalapvetőbb emberi értékekhez, és képesek a különböző népekkel és vallásokkal szembeni sztereotípiák lerombolására”.

HVG Extra Business: Számos iráni művész él és alkot külföldön, Dzsafar Panahi viszont megszenvedi annak a nehézségeit, hogy a hazájában maradt, és ott készítette rendszerkritikus filmjeit. Ön hogy tud túlélni, mély társadalmi mondanivalójú filmeket készíteni napjaink Iránjában?

Aszhar Farhadi: Aki Iránban akar maradni, annak meg kell tanulnia, hogyan csinálja a filmjeit. És ez, ha oda születtünk és egész életünket ott éltük le, nem is olyan bonyolult. Persze az anyagi nehézségek mellett – amelyek az egész világon kihívást jelentenek a filmkészítőknek – nálunk ott van a politikai tényező is. Emiatt fontos, hogy az ember megtalálja és lejárja ezeket a „helyzetkönnyítő” utakat, és én úgy érzem, nekem ez sikerült is az évek alatt. S míg persze örülök a nemzetközi fesztiválok elismeréseinek, valamint hogy az alkotásaim bejárják a világot, számomra mindig is elsőbbséget élvez a hazai közönség. Hiszen elsősorban az iráni nézők tudnak úgy kapcsolódni a történeteimhez, ahogyan én: az ő véleményük ezért nagyon sokat jelent. Itt persze nem a radikálisok kritikáira gondolok, akik – csináljak bármit is – úgyis lehordanak érte, hanem az elfogulatlan iráni átlagember véleményére.

Szalkai Réka interjúja eredetileg a HVG Extra Business 2016/4-es számában jelent meg. A magazin kérdéses számában emellett értékteremtő vállalkozások történeteit ismerheti meg. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

Új év, új magyar Oscar: ezt a gálát sem fogjuk elfeledni

A legjobb élőszereplős kisfilm kategóriájában először díjaztak magyar produkciót az Oscar-gálák történetében. A Kaliforniai álomnak nem jött össze a rekord, és kis kavarodás után kiderült, a Holdfény vitte el a legfontosabb díjat a Trumpnak szánt kiszólásokkal tarkított este folyamán.