VIDEÓK
A Magyar Demokrata Fórum 1987-ben alakult, majd megnyerte a rendszerváltás utáni első szabad választásokat, s a kormányalakító többség vezető ereje lett. A kormányfőt, Antall Józsefet is a párt adta. Az első parlamenti ciklusban az MDF-ből kivált képviselők alapították meg a MIÉP-et. A párt 1998-ban a Fidesszel közösen került kormányra, majd 2002-től ellenzékként működik. A párt elnöke Dávid Ibolya.
Weboldal:
http://www.mdf.hu/Twitter:
http://twitter.com/ujmdfHende Csaba, az MDF-ből a közelmúltban kilépett független képviselő csatlakozni kíván a Fidesz-frakcióhoz - jelentette be Áder János, a párt képviselőcsoportjának vezetője.
MTI
2004. december 20., hétfő, 12:29
A Fővárosi Bíróság első fokon megsemmisítette az MDF országos választmányának júniusi határozatát, amellyel a testület feloszlatta a párt II. kerületi szervezetét.
2004. november 05., péntek, 15:59
VÁLSÁG AZ MDF-BEN
Az MDF visszatért kilencvenes évek elejei és közepi önmagához: újra elkezdődött a párt széthullása. Parlamenti frakciója gyakorlatilag már szét is szakadt, a "Fidesz-barát" Lakitelek-munkacsoportból többen - feltehetően átmeneti időre -a függetlenek között folytatják munkájukat.
2004. szeptember 11., szombat, 00:00
Bírósághoz fordul az MDF parlamenti képviselőcsoportjából kizárt öt politikus az Országgyűlés "tekintélyének helyreállítása érdekében" - közölte a honatyák egyike, Balsai István kedden. Herényi Károly frakcióvezető magára vállalja a kizárás minden következményét.
2004. szeptember 07., kedd, 11:39
Az MDF országos választmánya vasárnapi ülésén bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek - mondta Csáky András választmányi elnök vasárnap.
2004. szeptember 05., vasárnap, 16:48
Az MDF frakciójának péntekre tervezett ülése elmarad, "ha ma összeülnek, az a Lakitelek munkacsoport tanácskozása lesz" - mondta Herényi Károly péntek reggel.
2004. szeptember 03., péntek, 10:32
"Ha nem vagyok biztos abban, hogy a csapat egy kapura játszik, akkor ebben a csapatban én nem akarok játszani" - indokolta kilépését Hende, aki munkáját független képviselőként folytatja.
2004. június 23., szerda, 14:44
"A politika nem az érzelmek és a szeretet világa"
Nekünk az kedvezne, ha mindenki elmenne, akinek a puttonya tele van a kétpártisággal... - hangsúlyozta az MDF mandátumszerzését biztosra vevő Dávid Ibolya pártelnök (49 éves), aki szerint ma pártja a keresztény-konzervatív értékrend egyedüli magyar képviselője.
2004. június 11., péntek, 00:00
MDF: többszólamú kampánynyitány
Az európai választási kampány kezdetéig sem tudta rendezni sorait az MDF: a párt Fidesz-MPSZ-hez húzó "kettős identitású" képviselőinek távolmaradása mellett fogadta el programját, és tüntetőleg a korteshadjárat nyitó rendezvényére sem ment el a párt több képviselője.
2004. április 03., szombat, 00:00
Az MDF Országos Etikai Bizottsága csütörtöki ülésén - megismételt eljárásban - megállapította, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget, ezért megszüntette az ellene folyó eljárást.
2003. augusztus 21., csütörtök, 14:35