HVG: Bombaként robbant a hír: fontolgatja, hogy nem jelölteti magát a pártelnökségbe a decemberi országos gyűlésen. Ön is háttérbe szorult volna?
Lezsák Sándor: Elhatározásom még nem végleges, de felmerült bennem, lehet, hogy én sem e helyen tehetném a legtöbbet. Egy bizonyos: az MDF-et nem hagyom el.
HVG: Folytassuk az ön legendássá lett lakiteleki kertjével. Az utóbbi időben annyian emlékeznek úgy: ők is ott voltak az alapításnál, hogy sokan már-már kisebb földbirtokra, parlamenti méretű sátorra gondolnak...
L. S.: A porta nyolcszáz négyszögöles. Az alapító találkozóra százhetvenen jöttek el. Nemrégiben elővettem a listát, s megdöbbentem, mennyire arányosan volt jelen a társadalom. Eljött a református lelkész éppúgy, mint a gyári munkás.
HVG: Az egy másik korszak, talán egy másik MDF is volt. Kiket érez közel magához az „alapító atyák” és az azóta pártjához szegődöttek közül?
L. S.: Hosszú volna a listám. Egyaránt lenne közöttük ismert és ismeretlen személyiség.
HVG: Diplomatikus, „alelnöki” válasz. Mégis meglep, hiszen azt hittük, legalábbis megemlíti Csoóri Sándor vagy Csurka István nevét, akikről úgy tudjuk, a legigazibb barátai.
L. S.: Hogy a nap nap utáni belső viták ellenére is együtt maradtunk, az véleményem szerint több egyszerű barátságnál. Az ilyen kapcsolatok még akkor is nyomot hagynak az emberben, ha valaki, mint Bíró Zoltán például, kiválik.
HVG: Jó, hogy szóba hozza. Amikor még a pártelnöki poszton tavaly Bíró helyébe Antall József lépett, sokan nem értették, ön hogyan engedhette háttérbe szorítani a másik nagy alapítót?