Csökkent a nagy magyar vágóhidak árbevétele
A mohácsi és a kiskunfélegyházi sertésfeldolgozó is veszteséggel zárta a tavalyi évet.
A mohácsi és a kiskunfélegyházi sertésfeldolgozó is veszteséggel zárta a tavalyi évet.
HVG
Egyre több fertőzött állatot fedeznek fel Baranyában, ahol nincs természetes földrajzi akadály, hogy megfékezze az északi irányú vándorlásukat. A problémát ráadásul még a sertésszakma se veszi elég komolyan.
A világ legnagyobb húsipari cége, a brazil JBS a New York-i tőzsdére lépett, hogy finanszírozza a további növekedését. A zilált múltú vállalatot rendre megtalálják környezetvédők, politikusok és piacfelügyeletek.
Lázas, nyáladzó, elkékülő nyelvüket nyújtogató kérődzőkkel, térden csúszó juhokkal, „táncoló” marhákkal szembesülhetnek azok a tenyésztők, akik állatait megfertőzte a vírus. Ausztriában több száz esetet észleltek a napokban, de szinte egész Nyugat-Európában ott van már a szinte láthatatlanul apró szúnyogok terjesztette vírus. A kéknyelv betegség nem annyira durva, mint a száj- és körömfájás, de esetleges hazai megjelenése már túl sok lehet az eleve túlfeszített állategészségügynek és a piaci pszichózis által is sújtott húságazatnak. A kormányzat mindenesetre már készül rá.
Egyelőre a marhatelepeken pusztít a kór, de a sertésexportot már így is korlátozzák, ráadásul meg kell küzdeni a madárinfluenzával is.
A valóság szembement a Nemzeti Agrárkamara tavaly év eleji jóslatával, mely szerint az árfixálás nem hoz külföldi olcsóhús-dömpinget, derült ki a Hússzövetség húsvéti sajtótájékoztatóján. Ahol azt is elárulták, hogy a magyar húsipar az európaival összhangban tavaly megnyeklett.
hvg.hu
Több tényező együtt dönti el, hogy mennyit fizetünk a húsvéti ünnepen fogyasztott füstölt húsárukért a boltban. A miniszterelnök európai manőverei áttételesen felelnek azért, hogy épp hány forintot kérnek egy euróért, az euró-forint árfolyam pedig akkor is hat a sertéshús-piacra, ha a magyar húsgyártó a magyar disznótenyésztőtől veszi meg a sonkára valót.
Közel évtizedes mélypontra zuhant a magyarországi vágóhidak termelése.
hvg.hu
Az étteremmel is rendelkező üzletek további félmillióra lehetnek jogosultak.
hvg.hu
Az élelmiszeripari és vendéglátós vállalkozások elmentek a falig: ha a folyamatosan növekvő költségeiket teljesen áthárítanák a vevőikre, eltűnne a kereslet. Újabb áremelések nélkül azonban tömeges csődök jöhetnek.
Fülöp István
A Beyond Meat vezetője szerint legtöbb vevőjük már most is a húsevők közül kerül ki, és hamarosan árban is megelőzik a húsipart.
hvg.hu
Az egyik vezető élelmiszeripari cég egy izraeli startuppal áll össze, hogy laboratóriumban előállított húsokkal rukkolhassanak elő.
hvg.hu
Az Epicurious szerint a marhahús az amerikai étrend legszennyezőbb eleme.
hvg.hu
Van, aki a hús, a tej és a tojás termelési önköltségének 15-20 százalékos drágulását várja, más a sertéstartóknál számít nagy lemorzsolódásra az egyre magasabb takarmányárak miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
A forint gyengül, a takarmány drágul és a sertéspestis is okozhat még meglepetéseket, miközben a koronavírussal is küzdenie kell az ágazati szereplőknek.
MTI
Szingapúrban, a világon először, hatósági engedélyt kapott a laboratóriumban, állati sejtből tenyésztett csirkehús forgalmazása. A műhús piaca tíz év múlva a teljes húságazat tizede lehet.
Bár a járvány miatt sok korábban külföldi munkát vállaló magyar hazatért, sokan már most szervezik a visszatérésüket. Ha nem a lefagyott turizmusban tudnának elhelyezkedni, mennének akár „húsosnak” is. Az eddigi tapasztalatok szerint a német vágóhidakon nyáron kialakult járványgócok miatti szigorítás sem visszatartó erő.
Szlavkovits Rita
Az ügylet hónapok óta ismert volt, de most meg is történt.
MTI
MTI
hvg.hu
Sok pulyka vajon legyőzheti Csányi Sándort? Mészáros Lőrinc rámenős ajánlatokkal igyekszik a márkás termékek piacára is kilépni agrárbirodalmával.
Munkásszállókon és húsüzemekben akciózott szerdán a német rendőrség. Azt gyanítják, hamis iratokkal csempésznek Németországba kelet-európai vendégmunkásokat.
hvg.hu