Beatles 50
Beatles 50
Tetszett a cikk?

(2013 – 50 =) 1963. február 11-e van. Londonból, az Abbey Road-i stúdióból jelentkezünk, ahol a Beatles nevű együttes első nagylemezének felvételeit közvetítjük. Egy kisebb és egy nagyobb érdeklődést kiváltó kislemezt már piacra dobtak, ahhoz azonban, hogy még márciusban boltokba kerülhessen az áhított bemutatkozó album, legalább tíz további dalt kell megfelelő minőségben feljátszaniuk, mégpedig a mai napon. Mivel bepoloskázva érkeztünk a helyszínre, remélhetőleg a próbafelvételeket azonnal meg tudjuk osztani. Az Abbey Roadon tavaly júniusban lezajlott első próbajáték óta kísérjük figyelemmel az együttes pályafutását a Beatles 50 blogon.

Most érkezett

Dr. Robert

Ennyi volt a Beatles első nagylemezének felvétele. Keverés, utómunka már jövő héten esélyes, megjelenés márciusban várható. A Beatles 50 blogon mi továbbra is figyelünk.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7
17

Paperback Writer

Tekintsük úgy, hogy meg sem történt a második nekifutás. Mi tagadni fogjuk, hogy volt ilyen, és erre biztatunk majd mindenkit. Ami biztos, hogy a Twist And Shout mától nem az Isley Brothers száma, és nem is a La Bamba variációja. Amint a lemez megjelenik, senki nem fogja vitatni, hogy ez egy őrületes Beatles-szám.

Dr. Robert

Nekifogtak még egyszer, de Lennonnak vége. Az előbb mindent kiadott magából, ez már emberkínzás, de próbálkozik becsülettel. Délelőtt még, éjszakára már nem volt semmi hangja, de végül ő alakította ma a legnagyobbat.

Paperback Writer

Martin is le van nyűgözve, de igyekszik higgadt maradni, és azt mondja, vegyék fel újra. Ma minden megtörténhet, még az is, hogy ezt is felülmúlják.

Dr. Robert

A döbbent arcokról egyértelműen lerí, hogy senki nem hallott még ehhez foghatót, főleg nem ebben a stúdióban.

Mr. Mustard

Oké, ez tényleg egész jó volt.

Dr. Robert

Lefegyverző az együttes. Talán még sosem játszották olyan átütő erővel, mint most. Lennon emberfeletti teljesítményt nyújt, de Starr is félelmetes, a három énekhang pedig tökéletesen épül egymásra. Az erőmű beindult, szikrázik a levegő.

Paperback Writer

Atyaég, John mit művel! Nem nagyon lehet eldönteni, hogy üvölt vagy énekel. Minden hang, amit kiad magából, pokoli fájdalommal járhat neki.

Dr. Robert

Belevágtak. Nem akárhogy.

Paperback Writer

Egy ideje már csak ingben nyomták, de most John leveszi azt is. Azt mondja, készen áll. A hölgyrajongók is készen lennének, ha itt lehetnének velünk.

1 2 3 4 5 6 7
17
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!