szerző:
Barcza Réka

Még a 20. században is nagy népszerűségnek örvendett az úgynevezett emberi állatkert vagy freakshow, ahol afrikai és indián törzsek tagjait vagy éppen testi fogyatékkal élőket állítottak ki. Habár akadtak ellenzői az etológiai kiállítás néven futó, valójában rasszista showműsoroknak, mégsem tiltották be őket. Ki is volt a Hottentota Vénusz, a gazdag sziámi ikerpár, vagy a kisfejűséggel született Azték Gyermekek?

Ha hihetünk a korabeli feljegyzéseknek, az emberi állatkert ötlete II. Moctezuma azték uralkodótól származik, aki azon kívül, hogy egzotikus állatokból álló kollekcióval rendelkezett, szenvedélyesen gyűjtötte a testi fogyatékkal élő embereket is: törpéket, albínókat és púposokat. De a reneszánszkor híres itáliai mecénás családjából származó Ippolito de'Medici is szívesen gazdagította gyűjteményét barbároknak nevezett emberekkel: mórokkal, tatárokkal, indiánokkal és afrikaiakkal.

A freakshow-k virágkora azonban a 19. században volt. Egyik leghíresebb alanya a Hottentota Vénusz volt, akit nemcsak életében, hanem halála után is meggyaláztak, és csak 2002-ben helyeztek szülőföldjén örök nyugalomra.

Szörnyszülöttnek tekintették

Végzetes hibát követett el Saartjie Baartman (eredeti nevén Sawtche) 1910-ben, amikor rábólintott egy skót orvos ajánlatára. A férfi ugyanis rávette, utazzon el vele Dél-Afrikából Angliába, ahol szabadság, hírnév és rengeteg pénz várja, amennyiben közszemlére bocsátja az európai szemnek szokatlan bájait.

©

Így a khoi apától és busman anyától született lány 1810-ben már a londoni Picadilly Circus 225. szám alatt megnyílt kiállításon találta magát, ahol tárgyként mutogatták csaknem teljesen meztelen testét. Az emberek özönlöttek, mindenki látni akarta a „szinte önálló életet élő óriási fenekét”, ami persze csak Európában számított ritkaságnak. Szörnyszülöttnek tekintették, kigúnyolták és megalázták: aki a kétschillinges belépő mellé extra pénzt fizetett, akár egy pálcával vagy az ujjával meg is bökhette, sőt, "privát rendezvényre", otthonába is hazavihette.

Mivel 1807-ben a brit kormány törvénybe foglalta, hogy a birodalom egész területén betiltja a rabszolgaságot, a kiállítás egyúttal óriási botrányt is kavart: egy angol rabszolgaság ellen küzdő csoport perre vitte az ügyet, mondván, a lányt akarata ellenére tartják fogva, ráadásul megalázó módon, köznevetség és obszcenitás tárgyává teszik. Az 1810 novemberében lezajlott bírósági perben mégsem tudták mindezt egyértelműen bizonyítani. Ráadásul a fiatal lány is London mellett döntött, amikor a bíróság megkérdezte, hol akar élni.

©

Ezután vidéki, majd írországi turnéra indult a show, majd Párizsban is bemutatták, mindenhol zajos sikert aratva. Amikor kifulladt a show, eladták egy cirkuszosnak az akkor 26 éves lányt, aki addigra már alkohollal tompította magát, és prostituáltként tengette napjait. Tüdőbajban halt meg egy bordélyházban 1815. december 29-én, mindössze 5 évvel azután, hogy Londonba vitték.

Több évig tartó laboratóriumi vizsgálatok után az agyát, a csontvázát és a nemi szervét 1830-tól 1974-ig a párizsi természettudományi múzeumában állították ki, a torzszülöttek mellett.

Sawtche földi maradványait a Nobel-békedíjas Nelson Mandela közbenjárásának köszönhetően azonban 2002-ben szülőföldjén, a Gamtoos folyó partján Hankey városában helyezték örök nyugalomra. Sírhelye nemzeti emlékművé vált, amely a rabszolgasors örök mementójaként figyelmezteti az utókort a történelem e sötét korszakára.

A Hottentota Vénusz már a 19. században is megihlette a művészeket, többek között Zola Nana című regényének és Matisse Kék akt című képének fő inspirációs forrásává vált. 1980-ban az amerikai biológusnak, Stephen Jay Gouldnak köszönhetően került ismét a köztudatba, aki a tudományos szegregációról írt tanulmányában idézte fel a lány emlékét. Azóta számos verset, színdarabot, fotót, regényt, sőt még operát is inspirált megrázó sorsa.

„Emberre nem jelentenek veszélyt”

Egy, ma már ismeretlen holland (vagy francia) festőt is megihlettek 1835-ben a Bunker fivérek, akik a világ első híres sziámi ikerpárjává lettek. Egy skót kereskedő, Robert Hunter fedezte fel őket 1929-ben. A férfi 140 ezer forintnyi dollárt fizetett cserébe a mai Thaiföldről származó, a mellkasuknál fogva összenőtt testvérpárért (Changért és Engért) az édesanyának.

A 17 éves ikerpár harminc hónapon át tartó amerikai turnéján óriási szenzációnak számított, de a legtöbben borzongva nézték őket. A show előtt orvosok is megvizsgálták az ikreket, kijelentve, hogy „biztonságosak, emberre nem veszélyesek" – mintha állatokról beszélnének –, ezt a produkciót reklámozó plakátokra is kiírták.

©

Napi négy órában, heti hat nap szerepeltek: bukfenceztek, hátraszaltóztak, súlyt emeltek. Miután a turné véget ért, Londonba mentek, ahol az orvosok azt vizsgálták, műtét útján szét tudják-e választani az ikreket úgy, hogy túl is éljék a beavatkozást. Végül nem operálták meg őket, így a Bunker fivérek visszatértek az USA-ba 1831-ben, majd felbérelve egy saját menedzsert ismét turnézni indultak. Hét évvel később immáron meggazdagodva, az észak-karolinai Wilkesboróban telepedtek le, ahol farmgazdálkodással foglalkoztak.

Megismertek egy helyi testvérpárt, a Yates lányokat (Adelaide és Sarah), de mivel csak Adelaide és Chang szeretett egymásba, az ikrek úgy döntöttek, kés alá fekszenek. Noha az orvosok a szétválasztó műtét végzetes kimenetelére is figyelmezették a párost, hajthatatlanok voltak. Miután azonban a Yates nővérek megtudták, mire készülnek a Bunker fivérek, lebeszélték őket a beavatkozásról.

Kitömött barbár
Péterfy Gergely 2004-es, Kitömött barbár című regényében is szerepel egy afrikai, Kazinczy barátja, akit kitömtek és kiállítottak a bécsi múzeumban.
Interjúnk az íróval itt.

Végül 1843-ban négyesben kötöttek házasságot. A szokatlan frigynek hamar híre ment, nagy botrányt kavarva: sokan az ördögtől valónak titulálták a nem mindennapi négyest, pláne amikor megtudták, hogy – nyilván máshogy ez nem volt megoldható – a hitvesi ágyat is megosztják egymással.

Az évek során aztán összesen 21 utódot nemzettek: Adelaide-nek és Changnak tizenegy, Sarah Anne-nek és Engnek pedig tíz gyermeke született. Az amerikai polgárháború miatt viszont elvesztették rabszolgáikat és vagyonukat, így ismét showműsorukkal járták a világot, kevés sikerrel.

A testvérpár életmódja is megváltozott: Eng szívesen múlatta az időt reggelig a helyi lokálokban pókerezve, Chang pedig közben keményen ivott. Az európai turnéjukról hazatérve, 1870-ben Chang agyvérzést kapott, ettől kezdve állapota fokozatosan romlott. 1874. január 17-én álmában halt meg, amikor pedig Eng felfedezte halott bátyját, teljesen összeomlott, és három órára rá szívrohamban elhunyt.

Az Azték Gyermekek össze is házasodhattak

Sokkal szomorúbb a kisfejűséggel született, mentálisan és szellemileg is fejletlen salvadori Maximo és Bartola története, akiket édesanyjuk abban a reményben adott oda a grenadai kereskedőnek Ramon Selvának, hogy gyermekei gyógypedagógiai ellátásáról gondoskodik. A férfi azonban nem tartotta be az ígéretét, hanem eladta a testvérpárt egy Morris nevű hiénának, aki üzleti lehetőséget látott bennük. (Egyes források szerint az édesanya, Marina Espina tisztában volt vele, hogy gyermekeit "kiállítják", és taníttatásukért cserébe bízta rá őket Ramon Selvára.)

©

Morris, mai szóval élve gyomorforgatóan ügyes marketingkampánnyal építette fel a testvérpár imidzsét: egy 48 oldalas könyvecskét (Living Aztec Children) adott ki Maximo és Bartola "igaz történetéről", amelyben leírja, hogyan találtak rájuk egy elveszettnek hitt azték város templomában. Hazug elméletében azt állította, az Azték Gyermekek az őslakosok által bálványként imádott szent faj utolsó tagjai, ezt alátámasztandó pedig azték kinézetű öltözetben szerepeltette őket.

Hogy hányan hitték el a mesét, nem tudni, mindenesetre sok ezren voltak rájuk kíváncsiak az évek során. Történetük valódiságát a tudományos élet szereplői megkérdőjelezték, számos tanulmányt publikáltak róluk, sőt, egy alkalommal vizsgálatnak is alávetették őket.

1853-ban eljutottak a Fehér Házba, és még ugyanebben az évben európai turnéra indultak, ahol a Buckingham-palotában is fogadták őket. A Londonban tartott kiállításukra két nap alatt háromezren váltottak jegyet.

1867-ben Londonban kötöttek házasságot. A bizarr frigy csak azért jöhetett létre, mert úgy gondolták, az azték kultúrában a testvérek közötti házasság is elfogadott. Nem tudni, pontosan meddig turnéztak így együtt, egyes források szerint egészen 1901-ig. Más feljegyzések szerint azonban Maximo már 1867-ben meghalt.

Majommal ketrecbe zárva

Noha a Hottentota Vénusz, a Bunker fivérek és az Azték Gyermekek voltak a legismertebb szereplői a 19. század eleji freakshow-knak, ők csak megalapozták az utánuk következő nemzedékek sikerét. A 1870-es évektől ugyanis az emberi állatkertek népszerűsége csak tovább nőtt.

Egy-egy – a világ számos nagyvárosában látható – etológiai kiállításra 2-300 ezer látogató váltott jegyet: számi, núbiai vagy éppen eszkimó népcsoportok élték mindennapjaikat a nézelődők szeme láttára. Az 1889-es párizsi világkiállításon már 28 millióan voltak kíváncsiak a Negro Faluban (village nègre) élő négyszáz, fügefalevélbe öltözött bennszülöttre, akik a műszak lejártával sem térhettek haza.

Ota Benga
©

1906-ban a ma már Bronxi Állatkertként ismert New York-i Zoológiai Parkba özönlöttek az emberek, mert mindenki a kongói fiút, Ota Bengát akarta látni. A 23 éves, 150 centiméter magas fiatalembert jó ideig egy majommal összezárva mutogatták a látogatóknak, akiket mutatványokkal kellett szórakoztatnia. Az állatkert igazgatója aztán megelégelve az emiatt kapott negatív kritikákat, elbocsátotta Bengát. A fiú – aki az I. világháború kitörése miatt nem térhetett haza családjához Kongóba – 1916-ban öngyilkos lett.

Az emberi állatkertek ma sem tűntek el végleg, csak átalakultak: az egzotikus helyek turistaparadicsomaiban ma is sok bennszülött keresi azzal a kenyerét, hogy népviseletbe öltözve mutatja be törzse mindennapjait, mintha még ma is úgy élnének a közösség tagjai.

De legalább a műszak lejárta után hétköznapi öltözetben hazaballaghatnak.

Cikk megosztása
Címkék