„Bennem ragadt a dac, hogy én semmit sem kapok ingyen, nekem mindenért muszáj harcolnom” – mondta a Nők Lapjának adott interjúban, utalva arra, hogy az egyik lába angolkóros volt születésétől kezdve, így már akkor is meg kellett küzdenie a járásért. „legelső emlékem, hogy egy lábon ugrálok a házunkban a lépcsőkön, hogy kellően megerősítsem a csökevényes lábamat”.

Most a műtétei után újra járni tanul, és szerencsére egyre jobban van, már autót is tud vezetni, és egy ízben már a Balatonban is úszott. Az utóbbi időben tragédiák sorozata érte a színészt (a betegsége mellett az is, hogy meghalt a felesége), és saját bevallása szerint, sokkal érzékenyebbé vált az őt érő impulzusokra.

Mindez sok mindent megváltoztatott benne: úgy érzi, az igazi érték az életben a kapcsolataink minősége, a szeretet, amit adunk, és amit, kapunk.  „Miken tudtam korábban mérgelődni, örülni, felháborodni! Miféle lényegtelen, jelentéktelen ócskaságokon! Mennyi időt pocsékolunk el tartalmatlanul, értelmetlenül, mindenféle hiábavalóságokra, ügyintézésekre meg bolondságok hajszolásába, üres locsogásokra.”