Balla István
Balla István
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ma már mindenki tudja, hogy ha csak megközelítőleg is tartani akarja az életszínvonalát nyugdíjas korában, jó előre el kell kezdenie félretennie, mégis nagyon kevesen tudnak vagy képesek valamilyen megtakarítási formához csatlakozni. Pedig az állam is támogatja ezt. A Szülősors sorozatunk 3. része.

Szülősors
Sorozatunkban hat részben vizsgáljuk meg a társadalom elöregedését, amely nemcsak a nyugdíjrendszert fenyegeti, hanem a családok életvitelének átalakulását is magával hozza. Hogyan gondozzuk az időseket? Milyen segítséget kapunk az államtól? Hogyan kommunikáljunk a sokszor nem könnyű helyzetekben az öregekkel? Milyen élethelyzeteket eredményezett az idős szülők gondozása?

1. rész
Mindig a nyugdíjbombáról beszélünk, pedig van még itt valami
2. rész
Dermesztően hangzik, mennyire más lesz az ország néhány év múlva

Néhány évtized múlva egészen másképp fog kinézni a magyar társadalom szerkezete, mint jelenleg, erről mi is többször írtunk részletesen. Miközben az itt élők várható élettartama fokozatosan nő, a születések száma továbbra is rendkívül alacsony. E képlet végeredménye, akárhogy nézzük, az, hogy mind több embert kell eltartania (és mint láttuk, gondoznia) egyre kevesebb munkavállalónak.

Míg 1990-ben még száz aktív korú tartott el 20 időskorút, utóbbi szám 2016-ban már 27-re nőtt, de 2060 körül már akár 50 százalékra is fölmehet. Azaz míg ma négy aktív korú tart el egy nyugdíjast, belátható időn belül kettőnek kellene.

A várható élettartam növekedése azzal jár együtt, hogy egyre hosszabb nyugdíjas évekre számíthatunk, de sajnos azzal nem, hogy ez az időszak unokázással, kirándulással, pihenéssel, olvasgatással, a hobbijaink kiélésével, azaz aktív nyugdíjas évekkel jár majd együtt, mert az egészségben eltöltött időszak Magyarországon kifejezetten alacsony. Az uniós országokhoz képest 8-10 évvel hamarabb jelentkeznek a krónikus megbetegeskedések.

Az állami gondoskodásra ne várjunk

A Szülősors című cikksorozatunkban elsősorban azt a problémát járjuk körbe, hogy mindez együtt jár azzal, hogy gondoskodni kell az egyre több idős hozzátartozóról. Erre az állami egészségügyi és szociális rendszer csak nagyon szűkös segítséget biztosít, de nem mehetünk el szó nélkül a nyugdíjrendszer átalakulása mellett sem.

Az MNB egy tanulmánya szerint 2035-ig fenntartható a mai állapotában a nyugdíjrendszer. A KSH adatai szerint az átlagos induló nyugdíjak jelenleg az átlagkeresetek 83,3 százalékát teszik ki, 2050-re ez maximum a 65,5 százalékát éri majd el. Vagyis, ha valaki manapság 132 ezer forint járandósággal vonul nyugdíjba, ezt a század második felében, változatlan feltételek mellett maximum 102 ezer forinttal teheti meg.

Az államnak nem sok lehetősége van. Azon az erősen megkérdőjelezhető, unortodox lépésen kívül, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket átterelték az állami nyugdíjrendszerbe, nagyjából annyit tehet, és tett is, hogy megszigorította a korhatár előtti nyugdíjba vonulást, illetve megemeli a nyugdíjkorhatárt. Mindez összességében is csak kis korrekciónak számít, ezért manapság a csapból is az folyik (joggal), hogy mindenki próbáljon meg magáról gondoskodni, minél előbb kezdjen félretenni, ha az aktív kori életszínvonalához képest nem akar drasztikus zuhanást tapasztalni amint kilép a munkaerőpiacról.

Ehhez egyébként még egy segítséget, ösztönzőt tud nyújtani az állam: bizonyos előtakarékossági formákhoz pénzügyi kiegészítést, adókedvezmény nyújt.

Persze az alacsony bérszínvonal mellett nem biztos, hogy van lehetősége az öngondoskodásra mindenkinek. És nemcsak a rengeteg minimálbéresre gondolunk, de mondjuk egy pedagógusnak, ápolónak vagy bolti eladónak sem biztos, hogy marad pénze a takarékoskodásra. Miközben minden felmérés azt mutatja, hogy attól rettegünk, miből fogunk megélni, mindössze a lakosság ötödének van valamilyen nyugdíjcélú megtakarítása.

©

Mindez – hacsak a család, az utódok nem segítenek, esetleg nem kötnek valakivel eltartási szerződést az idősek – nem csak tömeges elöregedést, hanem tömeges elszegényedést is előre vetít.

Három a nyugdíj igazság?

Mint korábbi cikksorozatunkban is bemutattuk, minél hamarabb elkezdjük az előtakarékosságot, annál komolyabb összeggel biztosítjuk a csekély állami nyugdíj mellé saját megélhetésünket.

Elrejthetjük a cihába is a megtakarításainkat, vagy valamelyik bankban vezethetünk ilyen számlát, leginkább három lehetőség közül érdemes választani. Azt a három lehetőséget, amit adójóváírás formában az állam is támogat: amikor a személyi jövedelemadóból visszaigényelhető összeget a megtakarítás számlájára utalja az adóhatóság. Ezeknél fontos, hogy a nyugdíjba vonulás előtt ne nyúljunk az összeghez, mert akkor ugorhat a kedvezmény vagy annak egy része.

Ez a három megtakarítási forma az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ). Az utóbbit elsősorban azoknak ajánlják a szakemberek, akik valamennyire járatosak a pénzügyekben, mert ez esetben a megtakarító maga dönthet, hogy mibe fekteti – állampapírokba, bankbetétekbe vagy egyéb befektetési lehetőségekbe – a pénzét.

És érdemes állandóan követni a befektetéseket, a lejáratokat, mert ha erre nem figyelünk, könnyen parlagon heverhet a pénzünk. Talán ez is az oka annak, hogy kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, mintegy 150 ezer NYESZ-számlát tartanak számon, sokan pedig nem is hallottak erről a megtakarítási formáról.

Az alsó-középosztály megtakarítása

Majdnem tízszer ilyen népszerű viszont az önkéntes nyugdíjpénztári forma (ÖNYP), a mintegy félszáz pénztár tagjainak száma több mint egymillió. A népszerűsége arra is visszavezethető, hogy a munkáltatók béren kívüli juttatásként is fizethetik a tagdíjat a munkavállalóiknak. (Igaz, a cafeteriarendszer átalakításával ez a munkaadói kedvezmény erősen lecsökkent 2017-re.) Az önkéntes nyugdíjpénztárak egyszerű pénzügyi konstrukciók, a tagoknak nem kell a befektetéssel bíbelődniük. Annyi döntési helyzetük viszont van, hogy minden pénztárnál több fajta – biztonságra törekvő vagy nagyobb kockázatú, de esetleg többet fialó – portfólió közül választhatnak.

Az Állami Számvevőszék kiadványában, a Pénzügyi Szemlében idén közölt tanulmány szerint ez a forma jellemzően alsó-középosztályi termék, az egyéni tagdíjbefizetések átlaga még 2015-ben is alig haladta meg a havi 5 ezer forintot. Az egy főre jutó átlagos munkáltatói befizetések pedig folyamatosan csökkentek 2008-tól, most havi mindössze 2-3 ezer forint körüli érték. A szerzők szerint ennyi megtakarítással több mint száz évre lenne szükség, hogy egy tisztességes nyugdíj-kiegészítés (mintegy 4,8 millió forinttal számoltak) összejöjjön.

Természetesen, ha valaki korán elkezdi a takarékosságot, és több pénzt fordít erre, akkor már látható tőkét tudhat magáénak a nyugdíjas kora elérésekor.

Biztos ami biztos

A nyugdíjbiztosítás viszonylag későn, 2014 januárjától kapta meg az adójóváírás lehetőségét, népszerűsége is ekkor lódult meg. Az MNB adatai szerint átlagosan évi 215 ezer forintot fizetnek be erre az ügyfelek, akik a szerződéskötéskor átlagosan 45 évesek. A számításaik szerint, aki 20 éven át havi 20 ezer forintot fizet be – a költségek levonásával, továbbá 1-2 százalékos éves hozammal kalkulálva – a nyugdíjba vonulásakor 6 millió forinttal rendelkezik, amiből 20 éven át havi 30 ezer forint nyugdíj-kiegészítéshez juthat.

A nyugdíjbiztosítás abban különbözik jelentősen a másik két nyugdíjcélú megtakarítási formától, hogy az nemcsak megtakarítás, hanem egyben egy kockázati életbiztosítás, valamint rokkantsági biztosítás is. Azt is lehetővé teszi, hogy más nyugdíjára takarítson meg valaki, aki ki tudja használni az adókedvezményt. Gyakran éppen a jövedelemadóval nem rendelkezők szorulnak rá ugyanis leginkább az öngondoskodásra. Így például házastárs részére is megtakaríthat valaki, de a gyermek a szülei részére is köthet ilyen módon nyugdíjbiztosítást. És ez az egyetlen megtakarítási forma, ahol elérhető olyan típusú megtakarítás is, ami évtizedekre előre garantálja a hozamot, így a megtakarítás végén elérhető fix összeget is.

©

A már említett számvevőszéki tanulmány adatai szerint tavaly év végén 193 725 nyugdíjbiztosítási szerződés volt életben, és egy szerződő évente átlag 200 ezer forintot fizet be. A 2015-ig felhalmozott megtakarítások alapján a nyugdíjbiztosítás a nyugdíjon felül átlagosan 10-30 százaléknyi nyugdíjtöbbletet jelent havonta.

A fenti három megtakarítási formát mintegy másfél millióan veszik csak igénybe, ráadásul a megtakarítók közül sokan csak igen keveset tesznek félre, azt is rendszertelenül. A szakemberek ráadásul arra is felhívják a figyelmet, hogy sokan bár félretesznek valamennyit e formákban, de nem tudnak élni az adójóváírás jogával.

Lakásért eltartás

Akinek nem sikerült (eleget) félretenni idős korára, és a család sem tud besegíteni gondozásába, ápolásába, az idős szülő életszínvonala fenntartásába, van még két, mára nem túl elterjedt lehetősége: a tartási és az életjáradéki szerződés. Ezek a korábban népszerűbb formák jellemzően arról szólnak, hogy egy nyugdíjas szerződést köt valakivel, aminek a lényege, hogy a gondozásért cserébe lemondanak az ingatlanuk tulajdonáról.

A tartási és az életjáradéki szerződés közötti különbség a tartást, illetve az járadékadást vállaló szolgáltatásában van. Előbbiben a tartást vállaló az idős eltartott körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására (lakhatásának biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátására, gondozására, betegsége esetén ápolására, halála esetén illő eltemettetésére) vállal kötelezettséget, utóbbiban pedig arra, hogy rendszeresen egy meghatározott összeget (átlag havi 100 ezer forintot, de a lakás értékének függvényében ez lehet több is kevesebb is) ad a nyugdíjasnak.

Az ellenszolgáltatás pedig a legtöbb esetben az idős ingatlana.

Nemrég készített egy felmérést erről a Life Direct biztosításközvetítő, amely szerint ezek a fajta szerződések a lakosság mindössze 2 ezrelékét érintik. A népszerűtlenségnek az oka elsősorban az információhiány, valamint az idősek részéről a bizalmatlanság.

A tartási és életjáradéki szerződések mellett ugyanakkor egyre jellemzőbb az úgynevezett öröklési szerződés, amelynek előnye, hogy a tartásért/életjáradékért cserébe adott ingatlan tulajdonjoga csak a tartásra jogosult halálával száll át a kedvezményezettre.

E szerződésekkel kapcsolatban a jogászok gyakran emlegetik a szerencse-jelleget. Szerződéskötéskor ugyanis nem határozható meg pontosan a szolgáltatás (tartás, életjáradék) és az ellenszolgáltatás arányossága, hiszen nem látható előre, hogy a tartást, életjáradékot mennyi ideig kell teljesíteni.