A PISA-felmérésről hagyományosan először a három fő területen, a szövegértésben, a természettudományban és a matematikában mért adatairól, illetve a részt vevő országok iskoláinak esélyteremtéséről jelentet meg tanulmányt az OECD. Legutóbb 2015-ben végezték el a felmérést, amelynek eredményeit tavaly decemberben közölték. Mint írtuk, e területeken a magyar 15 éves diákok minden korábbinál rosszabban teljesítettek, szövegértésből és természettudományból is romlottak a teljesítményeik, és matekból is maradtak egy nagyon gyenge színvonalon. Nagyjából azt lehet mondani, hogy a részt vevő országok rangsorában az utolsó harmadban vagyunk mindhárom területen.

A felmérés azonban más területekre is kíváncsi volt, többek között az informatikai (IKT) kompetenciákra és a problémamegoldási készségekre. Erről korábban voltak ugyan előzetes, és számunkra már akkor elég lesújtó adatok, hétfőn azonban az OECD az utóbbi terület részletesebb elemzését közölte.

Mi kell a jövő munkavállalójának?

A Bill Gates alapítványa által támogatott ITL Research nevű nemzetközi kutatás nemrégiben meghatározta azt, hogy a munkaadók a jövőben milyen készségeket, tudást várnak el leendő munkavállalóiktól. A szervezet öt készséget jelölt meg, ezek a tudásépítés, a IKT használat, az önszabályozás, a valódi problémák megoldása és a kollaboráció. Nyilván az angolszász területeken eszükbe sem jutott a kutatóknak, de könnyű belátni, hogy a világ minden részén ehhez még hozzátehetjük minimum két idegen nyelv (és ebből az egyik az angol) magas szintű ismeretét is.

Túry Gergely

Néhány napja Radó Péter oktatáskutató épp a hvg.hu-nak magyarázta, hogy a szerencsésebb országokban a 90-es évek közepe óta a nemzetközi oktatáspolitikai fősodor az egyének alkalmazkodóképességének biztosítását állítja középpontba, hiszen nem tudni, 10-20 év múlva milyen konkrét elvárásai lesznek a munkaerőpiacnak, milyen szakmák lesznek egyáltalán. A 21. századi készségek ugyanis bármilyen kontextusban felhasználhatók. „Nem tudjuk megjósolni, mit hoz a jövő, de képessé tehetjük az egyéneket arra, hogy bárhogy alakul ez a jövő, tudjanak ahhoz alkalmazkodni” – foglalta össze Radó az elvárásokat.

Hol itt a probléma?

E tekintetben különösen problematikusak (bizonyos szempontból a matek és szövegértési kudarcnál is problematikusabbak) azok a PISA-eredmények, amelyek a magyar diákok együttműködését és problémamegoldását mutatják be. E területeken a magyar diákok jóval az OECD-átlag alatt teljesítettek, és még a régiós társaiknál is gyengébb eredményt értek el.

Míg az OECD átlag 500, a magyar diákok mindössze 472 pontot értek el. A posztszovjet országok közül előttünk van Észtország (535), Szlovénia (502), Csehország (499), Lettország (485) és Horvátország (473) is. Mögöttünk mindössze Litvánia (467), Szlovákia (463) és Bulgária (444) végzett a mért államok közül. A legjobb helyen Szingapúr végzett 561 ponttal.

A világ élmezőnyében a kelet-ázsiai országok és az angolszász országok szerepelnek, valamint jól teljesítettek a sokszor hivatkozott finnek vagy az elmúlt években felzárkózó észtek is. A régiós lemaradásunkat alátámasztja, hogy az OECD számításai alapján is lényegesen (10 ponttal) a gazdasági potenciálunk alatt teljesítünk. Viszont, ha a kiszámolt 10 ponttal többet értek volna el a magyar diákok, még akkor is elmaradnánk a csehektől, a szlovénoktól és az észtektől is. Ez arra enged következtetni, hogy ezek az országok gazdasági erejükön felül teljesítenek az oktatásban.

Túry Gergely

Az együttműködési képességet változatos feladatokon keresztül vizsgálták a felmérésben, az egyikben például a diákoknak két mesterséges intelligencia csapattárssal kellett chaten kommunikálva megválaszolniuk kérdéseket egy kitalált országról, miközben a gépek folyamatosan megnehezítették a közös munkát – írja a tanulmányi versenyeket és tréningeket szervező magyar Case Solvers.

A magyar diákok nem tudtak mit kezdeni az olyan feladatokkal sem, amikor például két, számítógép által irányított játékossal kellett együtt dolgozniuk a Xandar nevű, fiktív országról szóló kérdések megválaszolásán. A feladat során a diákoknak el kellett dönteniük, hogy a csapat milyen szabályok szerint dolgozzon, egyáltalán legyenek-e a közös munkának szabályai. Majd később a feladat során számos hirtelen szembejövő problémát kellett megoldaniuk, például a robotok szándékosan megszegték a korábbi megállapodásokat. A kollaboratív problémamegoldásban elért gyenge teljesítmény azt mutatja, hogy a tantervi tudást a diákok nem tudják máshol, másfajta feladatoknál jól alkalmazni.

Nálunk a problémamegoldás is a családtól függ

A rossz eredmények másik oka az, hogy a magyar iskolarendszer nem tud mit kezdeni a különböző gazdasági hátterű családokból érkező gyerekekkel, nemhogy nem nyújt semmiféle kiegyenlítő szerepet, sokszor még növeli is az esélyegyenlőtlenségeket.

A gyerekek családi helyzete a problémamegoldás modulnál kevésbé meghatározó a legtöbb vizsgált országban, hazánkban e téren is jelentős tényező: nálunk határozza meg legjobban az elért pontszámot a diák élethelyzete. Ez egybecseng a sokak által kialakult képpel, miszerint itthon csak azok a diákok érnek el jó eredményt, akiknek szülei finanszírozni tudják a különórákat, a többieknek marad a készségeket figyelmen kívül hagyó nemzeti kerettanterv.

Túry Gergely

(E téren különösen szembetűnő a magyar iskola azon álszent és rendszerszintű gyakorlata, hogy miközben az általános iskolák megpróbálják lenyomni a gyerekek torkán az amúgy utasítás szinten nekik a túlzsúfolt alaptantervben előírt, elsősorban lexikális tananyagot, a középiskolai felvételi tesztek sokkal inkább a gyerekek készségeikre kíváncsiak. Azaz, ha jót akar egy szülő a gyerekének, külön felvételi előkészítőket szervez – és persze fizet – neki.)

A PISA-adatokból az is kiderül, hogy Magyarországon kevés az igazán jó problémamegoldó tehetség, és sok a leszakadó. Az OECD-országokban átlagosan a diákok 8 százaléka ért el kimagasló eredményt, 6 százalékuk pedig nem érte el a minimumszintet sem. Ez az arány nálunk 3 és 9 százalék. Tehát kevesebb, mint feleannyi tehetségünk van és másfélszer annyi leszakadónk e területen. Különösen lesújtóak ezek az adatok az élbollyal összehasonlítva: Szingapúrban például a diákok 21 százaléka nevezhető kiemelkedő tehetségnek.

Nem kétséges, melyik diák indul jelentős előnnyel a globális munkaerőpiacon, a magyar vagy a szingapúri. És ez az összehasonlítás nem csak a listavezetővel, hanem néhány vizsgált országot leszámítva mindenkivel számunkra igencsak kedvezőtlen képet mutat.