Játék és ideológia: amikor a hatalom megmondja, mit tehet a gyerek
Nem lehet elég korán kezdeni az adott kornak megfelelő alattvalók kinevelését – gondolja minden hatalom, ezért már a játékok kifejlesztőitől is elvárták, hogy közvetítsék a „helyes” ideológiát. A Kiscelli Múzeum nemrég nyílt tárlatának ez csak az egyik tanulsága. De ha valakinek tele a hócipője a tanulságokkal, akkor is játszhat egy jót a templomból kialakított kiállítóteremben.
„Nem vagy te jó ember, néped látja kárát / Mert behoztad a Défoszba a zsivány kulákját. / Hűtlen vagy ügyünkhöz, kulák a barátod, / Orrodnál vezetnek és te ezt nem látod. / Dolgozó parasztnak vagy te ellensége, / Menj vissza hát négyet – s tanuljál belőle.” – Az ötvenes években kifejlesztett társasjátékban, ha rossz mezőre lépett a gyerek, nemcsak vissza kellett lépnie négy mezőt, hanem megtanulta, milyen csúnya ember is a kulák. Viszont ha szerencséje volt, akkor gyorsan előrehaladhatott, mert például ügyes volt a terménybegyűjtésben, a kollektivizálás propagálásában vagy a traktorozásban.
Aki pedig megnyerte a játékot, bebocsátást nyert a Vörös Csillag Termelőszövetkezeti Csoportba.
Azt nem tudni, mennyire volt népszerű a – Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) által kiadott – társas, és mennyire váltotta be az ideológiai terelés funkcióját, de tény, hogy elég sok példányban kiadták.
Társas reneszánsz
A Kiscelli Múzeumban a napokban megnyílt „Te jössz?! Kiállítás a társasjátékokról” című interaktív tárlat egyik blokkja a propagandajátékokkal foglalkozik, de vannak itt többek között Ki nevet a végén és Libajáték-típusú életútjátékok, valamint Budapesttel, a valós és kitalált térképekkel, és az űrkutatással kapcsolatos játékok is.
A múzeumban már többször volt játékkiállítás, a mostani ezek folytatásának tekinthető. Mint a tárlat egyik kurátora, Bartók Flóra a hvg.hu-nak elmondta, az motiválta őket a rendezésben, hogy a társasjátékozás ma újra egy nagyon élő szubkultúra: sorra nyílnak a társasos klubok, szakboltok, egyre többen kapnak rá erre a szabadidő-eltöltési formára.
Nemrég hallotta a villamoson két sráctól, hogy a szilveszteri bulin nem volt térerő, nem tudták beüzemelni a digitális játékokat, így előkerült egy hagyományos társas. Frenetikusan érezték magukat, rájöttek mennyivel jobb offline játszani egymással, mert így sokkal több mindent megtudnak a másikról és magukról is. Egyfajta közösségépítő élmény újra a társasozás – mondja Bartók Flóra. Ugyanerről számolnak be – a kiállításon is bemutatott felvételeken – a játékklubok résztvevői is.
Dum-Dum
De térjünk vissza a propagandajátékokra! A társasjátékok ugyanis mindig hű nyomai, szemléletes dokumentumai az adott kornak, egyfajta társadalmi-ideológiai-kulturális tükröknek is tekinthetjük ezeket. A kifejezetten propagandacélra kifejlesztett játékok pedig – természetükből fakadóan – különösen azok.
A mindenkori hatalom soha nem bízza a véletlenre már a legkisebbek ideológiai nevelését sem. És teszi mindezt nemcsak az iskolában, a tananyagon, tankönyveken keresztül, hanem betolul a gyerekszobákba is.
A DUM-DUM nevű társasjáték például arra volt hivatott, hogy az I. világháborúba induló magyar hadak iránt keltsen lelkesedést a kicsikben. Néhány év múlva, a vereség és a trianoni békediktátum után a gyerekek már az Ütött az órával, vagy a Szerezzük Vissza Nagy Magyarországot-tal játszhattak. Előbbi úgy kezdődött, hogy minden résztvevő elmondta a trianoni Hiszekegyet, és minden lépésnél egy-egy újabb kis versikét kellet hangsúlyozni, utóbbiban az elcsatolt részeket kellett felismerni és visszaszerezni.
A Rákosi-korban a fent már említett défoszos játékhoz hasonló társasok következtek, amelyek célja a jó kommunista embertípus kinevelése volt. Ezt annyira komolyan vette a hatalom, hogy 1952-ben létrehozták a Játékfelülvizsgáló Bizottságot is, amely pedagógiai, technikai, egészségügyi, és főleg ideológiai szempontból vizsgálta felül a forgalomban lévő játékokat.
Egy évvel később a Játéktervező Intézet felállításával már állami monopólium lett a játékgyártás és -forgalmazás is. Hirdetett is három országos pályázatot az intézet, azzal a kikötéssel, hogy
„a játékok fejezzék ki a gyermek boldog jelenét, derűs életét és ragyogó jövőjét. Neveljenek hazafiságra, a Szovjetunió szeretetére, Néphadseregünk népszerűsítésére, a béke védelmére, jó tanulásra, a szocializmus építésében való hősi helytállásra”.
A pajtások éltek a kritikával
Az 50-es években tehát ennek megfelelő játékokat vehettek kézbe a gyerekek. Az intézetnek mellesleg számos kiváló iparművészt, grafikust, festőt sikerült megnyernie (mondjuk, valószínűleg megvoltak a módszereik erre), hogy míves kivitelben adják ki az ideológiai fejlesztőeszközöket, kár, hogy a nyersanyaghiány miatt ennek ellenére silányra sikerültek.
1954-ben egy jól megválogatott úttörő pajtásokból álló csapatot kértek fel, hogy véleményezzék a játékokat. Olyanok derültek ki a szemtelen pajtások mondataiból például, hogy „A sztahanovista építészekhez hiányoznak az alkatrészek”, vagy „Kaptam egy mackót, egyik lába rövidebb, mint a másik”, esetleg „A lencsi babának kiesett a szeme”.
E véleményeket most végigböngészgethetjük a Kiscelliben, valószínűleg az 50-es években nem hozták nyilvánosságra a gyermeki kritikákat.
Kiröhögni a szocializmust? Oroszországban ma is tilos!
Később természetesen a legvidámabb barakkban (kiskert, kiskocsi, kislakás, Balaton) kalandozhatott a következő generáció a Gazdálkodj okosan-nal és társaival, de még a rendszerváltás után, az EU-ba való belépés előtt, 2001-ben is gondoltak arra (tök komolyan), hogy a gyerekekkel így szerettessék meg az uniót. E játék győztese végül nem a Vörös Csillag TSZ-be, hanem Brüsszelbe bocsátatik be.
A tárlat bemutatja a 2015-ös, Sorban állás című játékot is, ami a létező szocializmus hiánygazdaságát parodizálja ki. Sok posztszocialista országban kiadták, így nálunk is kapható a mai napig. Oroszországban viszont gyorsan betiltották – tudtuk meg a kurátortól –, mondván, a kommunizmus korszakának túlzott kritikája biztos oroszellenes érzelmeket vált ki az emberekből.
Még egy tiltott játék
A Gazdálkodj okosan egyébként – bár a propagandablokkhoz is illik – már a kiállítás egy következő blokkjában szerepel, ahol a Monopoly-típusú gazdasági játékok sorakoznak. Mint Bartók Flóra elmondta, azért kapta a (D)Evolúció címet ez a kiállításrész, mert a Monopolyhoz hasonló játékok lényegén semmit nem változtattak annak számos variációja során, ugyanaz az az egyszerű szisztéma jellemzi ezeket a 30-as évek óta, legfeljebb csak a mezőket cserélgették ki, mondjuk Star Wars-os vagy Gyűrűk urá-s designra.
A II. világháború után Magyarországon betiltották az ilyenfajta "imperialista játékokat". De jött helyette először a Teljesítsd a tervet!, ami a szocialista tervállamot modellezte, majd a 60-as évektől a Takarékoskodj!, és a Gazdálkodj okosan.
Az eredet
A tárlat egyébként nem válaszolja meg a kérdést, hogy mit nevezünk egyáltalán társasjátéknak? A zálogosdi, a kérdés-felelet játék (ami a 19. században volt népszerű, a tárlaton a Széchenyi-család egyik ilyen játéka is látható), a logikai játékok, a kártya, a sakk – erre mindre mondhatjuk, hogy társasjáték?
Ma már leginkább a táblás játékokra értjük ezt, de idetartozik a szabadulószoba is. (Ezt hivatott modellezni a kezdő teremben lévő kódfejtő játék: aki megfejti, annak nyílik az ajtó a tárlat további részébe.)
A legnépszerűbb és legrégibb játéktípusok a már említett életútjátékok és a libajátékok. Ezek ősi indiai eredetűek, amelyeknek szakrális jelentésük is volt. Ma már együgyű, lépegetős játéknak gondoljuk például a Ki nevet a végén?-t, de eredetileg a reinkarnációt szimbolizálta. A libajáték (amiből látható I. András játékának másolata is) pedig az emberi életutat jelenítette meg, az életkorokhoz mindenféle szimbólumot társítottak.
Játszani is enged
A 90-es évektől (egyesek szerint konkrétan a Catan telepesei elképesztő sikerétől) nem egyszerűen reneszánsza van táblás játékoknak, hanem egyenesen aranykora – mondja Bartók Flóra. Évente mintegy ötezer új termék jelenik meg a piacon, ezeket különböző kategóriákba, tematikus és játékmechanikus iskolákba sorolják a szakemberek.
Fura lenne egy ilyen kiállítás, ha nem lehetne kipróbálni egyes játékokat. A rengeteg interaktív asztallal, sarokkal felszerelt kiállításon így nemcsak elolvashatjuk és megcsodálhatjuk például, hogy mi az az Euro-, az Ameri- és a Kooperatív típusú játék, hanem ki is próbálhatjuk ezeket.
És miután összeraktunk még egy térkép-puzzle-t, lenyomtunk egy libajátékot, röhögtünk a Budapest kultúrdiszkó kérdésein, továbbá megcsodálhatjuk Kossuth, illetve Vörösmarty sakk-készleteit, és a főúri kastélyok játékszobáinak jellemző bútorait, játéktartóit, kifelé még egyszer meghallgathatjuk a játékklubok vezetőinek lelkes magyarázatát a társasok varázsáról.
„Azért, a ki nem blazírt, a kinek a vére még nem sűrűsödött, nem törődik azzal, ha furcsán néznek reája, mikor társasjátékokat ajánl. Csak bátran előre!” – ajánlotta Pfeifer Manó, az általa kifejlesztett játékot 1909-ben.
Nagyjából ezt üzeni a Kiscelli Múzeum kiállítása is 2018-ban.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
