Pszichológusként folyamatosan abba az erkölcsi dilemmába ütközöm, hogy vajon mi a feladatom, amikor jönnek hozzám segítségért az iskola által boldogtalanná vált, megnyomorított gyerekek:

a) Próbáljam hozzáidomítani a gyereket ahhoz az oktatáshoz, amelyről számos szakértő is megállapította, hogy ártalmas? Erősítsem meg, nyugtassam le, hogy szépen szürküljön tovább, mert ez a dolga? Na de hogyan lesz belőle így autonóm személyiség?

b) Próbáljam segíteni, hogy önmaga lehessen, saját ütemében fejlődhessen, és olyasmit, és úgy tanulhasson, ahogy a 21. században érdemes? Na de hol tegye ezt? Már megteltek a menedékhelyek.

A Boldogságóra Csapat (amelynek cikke itt olvasható) nyilván abban hisz, hogy meg kell tanulni elviselni a rosszat, és ebben tud segíteni például a boldogságóra. És persze a meditáció, a kóruséneklés, valamint a horgászat is megnyugtató. Mi leszünk ismét a legvidámabb barakk. És a gyerekek, amikor kikerülnek a szürkésítőből, akkor már tudják, hogyan kell elfogadni az elfogadhatatlant. Kivéve persze azt a néhányat, akik pszichiátriai diagnózist kapnak, mert elutasítják, hogy az a dolguk az életben, hogy kövessék az utasításokat.

Bárki jobban érezné magát, ha felelés, dolgozat, érthetetlen előadások és buta tankönyv olvasása helyett játszhatna, énekelhetne, helyzeteket próbálhatna ki, és a társaival együttműködve a gyakorlatban tanulhatna. Hiszen így boldogan lehet tanulni! Nem csak boldogságot, hanem történelmet, matematikát, stb., amiket még mindig középkori módszerekkel nyomnak az iskolákban.

A boldogórákról szóló cikkemhez írt kommentekre válaszul már jeleztem, hogy számos kiváló, általam sokra tartott pedagógust ismerek, akik ilyen megpályázott boldogságórákat tartanak. Tőlük tudtam meg, hogy már 2014 óta van ilyen. Aztán utánanéztem, és elszomorodva azon, amit láttam, írtam a problémáról. És sokakkal vitatkoztunk is a fenti dilemmán, így egyre jobban látom a problémát és annak mélységét.

Megosztom itt mindenkivel, amire jutottam:

1. A negatív gondolkodásnak sok előnye van. Egy fiatal vállalkozótól hallottam ezt, aki állandó jobbítási szándékával rendszeresen az „ellenség” kategóriába kerül. Számára fontos, hogy ne rózsaszínbe bugyolált szeméttel tömjék ki az országot. A kritika nem támadás, hanem lehetőség a jobbításra. A kritikai gondolkodás a 21. század slágere. Nem rózsaszín álvalóságot kell teremteni, hanem a valóságot megismerni, mert akkor tudunk jobbítani. Pótszerekkel el lehet altatni, de pótszerekkel alkotni nem lehet. A boldogságóra pótszer a mai magyar iskolában.

2. Úgy gondolom, hogy a szakértőknek nem újabb terhet kell a gyerekek és pedagógusok nyakába varrni, hanem végre igazi oktatási váltásra összpontosítani a szaktudást. Hagy jöjjön a pozitív pszichológia és a boldogság a felesleges újabb NAT (Nemzeti Alaptanterv) helyett, amely csak annál a 2012-es NAT-nál lesz jobb, amivel sikerült mélypontra süllyeszteni a szétzilált oktatást. A pedagógus és diáktüntetések erről szólnak.

3. A gyerekeknek már szinte egy percük sincsen a szabad tevékenységre. Minden pillanatuk beosztva tanórákba, különórákba. Pedig a szabadidejében lehet igazán önmaga az ember, írja a pozitív pszichológia egyik nagymestere, Csikszentmihályi Mihály, az „Addig éltek amíg meg nem haltak” című könyvében. Peter Gray szerint pedig a mentális betegségek megnövekedésért is a szabad játék hiánya felelős. Ahelyett, hogy szabadon kipróbálhatnák magukat a gyerekek, állandó irányítás alatt tartjuk őket. Szürkülni persze így könnyebben lehet.

4. Például a dán és finn gyerekek nagyon boldogok. Olyan boldogok, hogy akár boldogságórákat is lehetne tartani nekik, azt is kibírnák, mert sokkal kevesebb tanórájuk van, alig kell otthon tanulniuk, és a tanítás amúgy is személyre szabott, tehát gyorsan fejlődnek, sikeresek. A nevelés nem minősítő-büntető, hanem megismerő-fejlesztő. A „bezzeg finn oktatás” is központosított, de csak az alapelveiben, ami arról szól, hogy a pedagógusok autonóm módon oldják meg helyben a feladatot, ehhez kapnak pénzt, paripát, felhatalmazást.

5. Hamarosan eljöhet a Mátrix ideje, és döntenünk kell: a kék vagy a piros pirulát választjuk? A kék segít, hogy boldog tudattalanságban azt gondoljuk, hogy ez a világok legjobbika. A piros megmutatja a valóságot. Akarjuk-e látni a valóságot, vagy boldogok a lelki szegények, és különben is, hagyjatok békén a politikával?

A kék pirula a vonzóbb, mert egyszerűsíti az életet. Jelenleg hazánk lakosságának majdnem a fele a kormánymédia által alkotott kék valóságban él. Nem tudja, hogy nem egyéni pech, hogy hónapokig kell várnia, hogy szakorvoshoz jusson, és hogy a gyereke nem azért bukik meg másodszor is, mert buta és lusta, vagy mert Soros György.

Az alternatív magyar valóságban, ha nem lenne Soros György és bandája, minden rendben lenne. Előbb-utóbb még a viharos időjárást is sikerül rájuk fogni, ami megnyugtató, hiszen megint csak nem kell semmit tenni. Nyomják Krahácsot. Még jó, hogy van egy szuper, megbízható országvezetés, amely megvéd minket, így nyugodtan röföghetünk!

Nagyon örülök, amikor a nyilvánosság előtt lehet fontos kérdésekről gondolkodni, mert ezek közügyek, és a szakembereknek az a dolga, hogy a különböző szakmai szempontokat megismertessék. Ezért örültem meg, hogy a Boldogságórák Csapata válaszol az aggodalmaimra. Nem teljes azonban az örömöm.

Nem kellett volna ugyanis a reklámokhoz hasonló módszerekkel bizonyítani a boldogságórák létjogosultságát. Minden tuti csodaszer után is számos elégedett vásárlói nyilatkozatot lehet hallani/olvasni. És persze könnyen bizonyítható kutatással, hogy a gyerekek jobban szeretik a boldogságórákat, mint a matekot, és az is kiderülhet komoly kutatási eredményként, hogy megtanulták, hogyha kérdezik őket, akkor tudják, hogy igen, hálásnak lenni jó, és hogy hálaköveket adogatni szuper játék. Mindez vitathatatlan, de nem válasz az én aggodalmaimra.

A Boldogságórák Csapata nyilván lelkes és jóindulatú szakemberekből áll, de ez kevés, vagy sok, mert mint tudjuk, a pokolba vezető út kövezete is ilyesmiből készül.

Boldogan együttműködök bárkivel, aki azzal foglalkozik, hogy az elmaradott és ártalmas oktatási rendszert átalakítsuk. Eddig is ezt tettem. Nem toldozgatás-foldogatás kell azonban, mert a félmegoldások csak tovább növelik a bajt.

Javaslom, hogy kezdjük el a boldogságórák anyagát beépíteni a matematika-, fizika-, történelem-, stb., órákba. Vegyük le a tananyag felét (mindegy, melyik felét, úgyis csak eszköz a tananyag, nem cél), és a maradékot tanulják a gyerekek boldogan! Legyen minden óra boldog! Ha a finneknek sikerült, nekünk is fog sikerülni.