Gyarmathy Éva (akinek a munkásságát tiszteljük és nagyra értékeljük), Tanóra a boldogtalan gyermekeknek című cikke április 26-án jelent meg a hvg.hu-n. Ebben a cikkben többszörösen valótlan információkat közölt a Boldogságóra Programról, ezzel hitelrontást okozva a programnak, amit most szeretnénk tisztába tenni. Továbbá tisztelettel felajánljuk a személyes találkozás és beszélgetés lehetőségét egy boldogságórán, bízunk benne, hogy elfogadja a meghívásunkat. Hiszünk abban, hogy mindannyian a pozitív változás követei vagyunk, egy hajóban evezünk, és szívünkben békével szeretnénk kiállni a boldogságórák mellett.

Rögtön a legfontosabb tévedést szeretnénk tisztázni:

„Igaz, ezek a jól fizetett szakértők egy kicsit boldogabbnak érezhetik magukat, hiszen lenyúlhattak egy jó adag forrást, amelyet az oktatás valódi megújítására kapott az ország.”

A Boldogságóra Program teljes mértékben egy alulról jövő civil kezdeményezés, soha a kormány 1 forinttal sem támogatta a programot és egyetlen hazai vagy EU-s pályázatnak sem volt a részese az elmúlt négy évben. A program minden pedagógus számára ingyen elérhető, aki boldogságórát akar tartani. Bármennyire is hihetetlen, nincsenek jól fizetett szakértőink. Bagdy Emőke, Oláh Attila (ELTE PPK) önkéntesen vállaltak szerepet a programban az ügy fontossága miatt. Az ELTE PPK pedig tudományosan is vizsgálta a boldogságórák hatását.

„A magyar gyerekek valóban boldogtalanok. A problémát azonban nem az oldja meg, hogy az iskolában töltött kb. 30 stresszes órához hozzáteszünk 1 óra boldogságot…”

Valóban nem 1 óra boldogságóra teszi boldoggá a gyerekeket, de nem is ez a célja a programnak. A Boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem, hogy vezérfonalat adjon az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására adjon lehetőséget.

Érdemes a pedagógusok által közel 10 ezer boldogságóráról feltöltött képes, videós beszámolók között böngészni, valójában miket is csinálnak ezeken a foglalkozásokon a gyerekek:

„….amikor például ahelyett, hogy boldogan szaladgálnának a gyerekek, arról olvashatnak, hogy milyen jó dolog a mozgás. Ugyanis tankönyv és munkafüzet is van a boldogságórákhoz, és bugyuta énekek is.”

A gyerekek nem olvasnak boldogságórán, hanem rengeteg kreatív gyakorlaton keresztül ismerkednek meg a pozitív pszichológia boldogságkutatásai során leghatékonyabbnak bizonyult boldogságfokozó technikákkal. És bármennyire is hihetetlen, sokat mozognak, játszanak, alkotnak.

 „Egyelőre nincsen osztályzat a boldog órákon, legfeljebb házi feladat. Persze ami késik, nem múlik. Valahogyan a boldogságot is minősíteni kell egy olyan rendszerben, ahol a minősítéssel tartják kordában a kicsiket és nagyokat. Milyen szép lesz: Bálintka etikából elégséges, boldogságból sajnos megbukott.”

Ez is egy téves feltételezés. Eddig sem volt, és ezután sem lesznek minősítve a tanulók boldogságórából.

„A tankönyv elmagyarázta, hogy a boldogság egy mosoly, és belülről jön.”

A boldogságóra könyvekben sehol nem írunk arról, hogy a boldogság egy mosoly. Kifejezetten arról szólnak a könyveink, hogy a boldogságszintünket két tényező befolyásolja markánsan: az egyik boldogságteremtő képesség – azoknak a technikáknak, azoknak a stratégiáknak a fejlettségi szintje, amellyel pozitív élményállapotokba hozhatjuk magunkat, a másik pedig a pszichológiai immunitás, azaz a stresszkezelésnek a hatékonysága, a megküzdési technikáknak a fejlettségi szintje. Mind a boldogságszintünk, mind a mentális egészségünk alakulása saját kezünkben van.

A stresszkezelő és a boldogságteremtő és fenntartó stratégiák elsajátításával, alkalmazásával boldogabban élhetünk és jelentősen hozzájárulhatunk mentális egészségünk kikezdhetetlenségéhez, erősítéséhez. A boldogságteremtő, fokozó és fenntartó stratégiák taníthatóak és tanulhatóak. Erről szólnak a könyveink és a boldogságórák.

„Az úgynevezett pozitív pszichológiának szép területe a boldogság, de a magyar gyerekek esetében sokkal hasznosabb lenne a szintén a pozitív pszichológia területéhez sorolható reziliencia, vagyis a stresszel és a nehéz helyzetekkel való megküzdésre, a testi-lelki szenvedés utáni gyors regenerációra való képesség.”

A boldogságórák nagy része pontosan a rezilienciára épül. Érdemes meghallgatni Tabajdi Éva iskolapszichológus személyes tapasztalatait a boldogságórákról:

„Csak nagyon hozzá nem értő oktatásirányítók gondolják, hogy a hit és erkölcs, valamint a boldogság, a játék vagy a tanulás könyvből elsajátítható. Még a Tálész-tételt és Newton törvényeit is gyakorlatban lehet igazán megtanulni. Az idegen nyelveket sem sikerül a magyar gyerekek fejébe verni, hiába a sok drága tankönyv.”

Nem könyvből akarjuk tanítani a boldogságra való képesség fejlesztését, hanem élménypedagógiai programon keresztül.

„A boldogságórákkal a boldogsághoz a gyakorlatban mit sem értő, ilyesmiről talán csak olvasó szakértők újabb terhet tesznek a gyerekek és pedagógusok vállára.”

Az „ilyesmiről talán csak olvasó szakértők”, akik a boldogságóra mögött állnak:

Bagdy Emőke – klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa,
Oláh Attila – ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoport vezetője, a Boldogságóra Program tudományos szaktanácsadója,
Tabajdi Éva – iskolapszichológus.

Az „újabb terhet tesznek a gyerekek és a pedagógusok vállára” – állítás sem állja meg a helyét.

A program teljesen önkéntes. Nem kötelező és soha nem is lesz az. A pedagógus, az intézményvezető és a szülők közös beleegyezése szükséges hozzá. Sőt, sok esetben a gyerekek azok, akik motiválják a boldogságóra tanítót a kitartásban, amikor olyan visszajelzéseket adnak, hogy alig várják a következő órát.

A cikket a Boldogságóra csapata jegyzi.