Szentgyörgyi Rita
Szentgyörgyi Rita

A hazai és a nemzetközi divatvilágban is jegyzett „öltözködéstervező”, ahogy Náray Tamás önmagát nevezi, szeret markáns véleményt nyilvánítani. A pályafutását az írás, a festészet és a jelmeztervezés irányába kanyarító divattervezővel az Andrássy úti szalonjában beszélgettünk fogalomzavarokról, értéktévesztésről, a közízlés devalválódásáról. Az utolsó olyan jellegű interjút adta, amely másról is szól, mint a ruháiról, a képeiről, a könyveiről.

hvg.hu: Lavinát indított el az interneten a legutóbbi, „Aki szegény, az minek akar divatozni” című bejegyzése. Mi a baj azzal, ha valaki szerény pénztárcával divatos akar lenni?

Náray Tamás: Arra a jelenségre kívántam reflektálni, hogy a nagyközönségnek szóló internetes portálok a leárazással, a ruhatár minél olcsóbb megúszásával foglalkozó cikkeit a párizsi divatházak haute couture és prêt-á-porter bemutatóin készült fotókkal illusztrálták. Enyhén szólva vicces egy autó árát érő Christian Dior ruha láttán arról beszélni, hogyan lehet pár ezer forintot megspórolni. Ha tetszik, ha nem, ténykérdés, hogy az első divat szerinti öltözködés nem a minimálbéresek sportja.

Fontos lenne tisztázni a divat fogalmát, amely a világ dolgaira gyorsan reflektáló újdonság, újszerűség művészi olvasztótégelye. A divattól teljesen függetlenül bárki lehet ápolt, jól öltözött, ízléses, igényes az alkatának, a korának, az alkalomnak megfelelően. Az arányok az egyik vesszőparipám. A Náray Tamás azért lett márka, mert a ruháknak olyan arányai voltak, amelyektől csinosabbnak tűntek a nők, mint a valóságban. A vágyak a másik vesszőparipám. Természetes dolog a vágy, az álmodozás, de akkor járunk jól, ha megtanuljuk ezeket a helyükön kezelni. Hiába vágyom a New York-i Metropolitan színpadára, és kinézetre olyan Kalaf herceg lennék, hogy mindenki a tíz ujját nyalná meg utánam, ha egy normális énekhang nem jön ki a torkomon.

hvg.hu: Erre sokan azt mondhatják, könnyen beszél sikerpozícióból...

N. T.: Az első siker lehet véletlen, a többi nem. A siker nincs magától. Egy tudatos tervezési folyamat végének a része.

Ha a pályafutásomat Jucikához képest szemléljük Sárudvari alsóról, akkor nagy dolgot értem el. Ha Karl Lagerfeldhez képest nézzük, akkor egy merő könny és bánat lehetne az életem.

©

hvg.hu: A kormány ellenségpolitikájától az egészségügy helyzetéig aktívan hozzászól a közösségi médiában a társadalmi jelenségekhez. Az írástudók felelőssége miatt vállalta magára a megmondóember szerepét?

N. T.: Most vetettem véget ennek, megszüntettem az összes profilomat. Közrejátszott, hogy az engedélyem nélkül, mindenféle hergelő címekkel vette át a faék színvonalú sajtó az eltulajdonított írásaimat, a bevezetőikben kiforgatott és leegyszerűsített tartalommal, ami megengedhetetlen. Sokáig hittem abban, hogy fontos lehet egy hiteles ember véleménye. A népnevelő szándék eleve megvolt bennem a szakmámból adódóan, ízlést, harmóniát, esztétikát tanítottam, nyújtottam a munkámmal, a létezésemmel. Rá kellett jönnöm, hogy mindenkinek kizárólag a saját sorsa fontos, és nem az, hogy milyen fő vonalakkal lehet javítani a társadalom kulturális szintjén, ami végül az egyénre visszahat.

Ráadásul a hozzászólások többsége személyeskedő volt és sértő. Amikor elindítottam a Nararte oldalt irodalom, divat, festészet témájában, azoknak szántam, akikkel gondolati közösséget, azonos értékrendet vallok. De idővel nem lehetett biztosítani a szuverenitásunkat, mert többségében olyanok is „rárepültek”, akik a nevüket se tudják leírni helyesen, nemhogy értelmezni az írásaimat, pocskondiázni viszont tudnak.

Félelmetes mentális deficit van kialakulóban ebben az országban, amit nem lehet egyedül a politikai kurzus számlájára írni. Nem értem, miért nem lehet önmagunkkal szembenézni, és miért kell mindig mindent másra fogni?

hvg.hu: Felhagyott a kollekciótervezéssel, a divatbemutatókkal. Belefáradt, megunta a hazai divatvilág elcelebesedését?

N. T.: Eljutottam arra a pontra, hogy már nem érdekelt. A 2015/16-os őszi-téli kollekció tervezésével elcsúsztam. Korábban soha nem fordult elő ilyesmi velem, ha kellett, nyáron az utcán ülve rajzoltam. A fene egye meg, már csak egy hónapom maradt attitűddel kezdődött a kivonulásom. Aztán nem mentem el az alapanyagvásárra, hanem megkértem az ügynököket, hogy hozzák el Budapestre a mintákat. És amikor ott álltam a nagy bemutatón, miközben sok százan pisszenés nélkül várták, hogy elkezdjük, a szokásos „köszönöm, jó munkát kívánok mindenkinek, kérem az első zenét” indító mondatnál nem éreztem lámpalázat. Tudtam, hogy ott a vége.

hvg.hu: Milyen folyamat vezetett odáig, hogy meghozza a döntést a visszavonulásról?

N. T.: Az első hibát akkor követtem el, amikor 1990-ben hazajöttem Párizsból. Arra számítottam, hogy az ország szellemileg fejlődik, ami meghozta volna az anyagi fejlődést is. Hozzáteszem, nekem nem lehetett okom panaszra, nem lettem gazdag, de jól megéltem a divatból, örömöt jelentett, presztízst hozott számomra. A mai eszemmel viszont Párizsban maradtam volna, mert itthon csak akkor lehet előrelépni, fejlődni, ha elvonatkoztatsz a környezetedtől. És ez az absztrakció nem lehet a létezés alapformája. Itthon meg kell gondolnod, hogy kimondod-e, egy kövér ne vegyen fel szűk ruhát, vagy hogy Magyarországon nem olvasottak az emberek, nem beszélnek elegen idegen nyelvet. Erre rögtön azt mondják, hogy egy hülye köcsög vagy, elitista.

Az átlagember nem a tényekre reagál, hanem a személyedre. Így a mondanivaló elsikkad.

©

hvg.hu: Terápia gyanánt vágott bele az írásba Az utolsó reggel Párizsban című könyvével, amely bestseller szerzővé avatta. Megtalált egy rést az igényes lektűr műfajában?

N. T.: Az utolsó reggel Párizsban azért sikeres, mert az első betűjétől az utolsóig érződik rajta, hogy őszinte. Egy velem azonosítható fiatalember érzéseiről, talpon maradásáról szól. Ha minden igaz, jövő tavasszal bemutatja a Libri Kiadó a második regényemet a frankfurti könyvvásáron. Az első kötetből elkészült egy fordításrészlet, érdeklődik iránta egy német kiadó.

hvg.hu: A Zarah című könyvében a 30-as évektől napjainkig vezeti végig az olvasót egy gazdag zsidó család elpusztításának, a főhősnő túlélésének, a múlt titkaival való szembesülésnek a történetén. A regény egyik kulcsmondata: „A gonosz győzedelmeskedéséhez sokszor annyi is elég, hogy a jók nem tesznek semmit.” Felkiáltójelnek szánta?

N. T.: Muszáj volt dokumentálnom, hová vezet az a folyamat, amelyben valakit kikiáltanak a falu rosszának, és elkezdenek vele, vagy egy társadalmi csoporttal személyeskedni. Magam is átéltem a megkülönböztetés nagyon sok formáját. Egy barcelonai bejegyzésem kapcsán iszlámellenesként tűzött a zászlajára az ultrajobboldal. Amikor közzétettem egy paródiát, az Elmentek ti a fa...ba cikkemet, hogy miért kell minden héten más ellenség irányába fordítani a lőtornyokat, lehordtak mindenféle hazaárulónak. Semmiben nem tűröm a megkülönböztetést, legyen szó vallásról, nemi hovatartozásról, férfi-nő, gyerek-tanár viszonyról. Az intellektusomból adódóan ki tudom védeni ezeket a helyzeteket, mosolygok rajtuk. De van az a pillanat, amikortól már nem lehet mosolyogni. Akiket a teherautóra raktak, valószínűleg nem mosolyogtak. Ez a könyv egyfajta tanúságtétel és biztatás is arra vonatkozóan, hogy tedd meg azt, amit a lelkiismereted diktál, és ne ülj fel a gyűlölködésnek.

hvg.hu: A szegedi REÖK palotában nemrég megnyílt Entrée című kiállítását jelképesen és valóságosan is belépőnek szánta a képzőművészet világába?

N. T.: Hatvan festménnyel talán már annak számít. Eredetileg képzőművész akartam lenni, csak aztán eltérített a divat. Sokaktól hallom vissza, hogy a lelkükre hatnak a képeim. Fogalmam sincs arról, hogy mit érzek, amikor festek, mert egyszerűen nem tudok magamról. Kegyelmi állapot, szimbiotikus együttlét van a vászon és köztem. Amikor festek, csak a biológiai funkcióimat végzem automatikusan, semmi egyébről nem tudok.

hvg.hu: A jelmeztervezést a divat meghosszabbításának tekinti? Televíziós, filmes kezdetek után az utóbbi időben szinte csak operákhoz készít jelmezeket.

N. T.: Az Attila című Verdi-operával és Bartók A kékszakállú herceg várával kezdődött az operajelmez-tervezői pályám. Nagyon szeretem a műfajt, azon belül is a klasszikus ötvözését a modernnel, a trendibb, dinamikusabb, kihívóbb megoldásokkal.

hvg.hu: A Szegedi Szabadtéri Játékokra az Álarcosbál után idén a Rigolettót kivitelezte a sci-fi világát idéző jelmezekkel, Tihanyi Ildikóval közösen. Egyedül nem merte bevállalni?

N. T.: Nagyon jól kiegészítjük, inspiráljuk egymást. Egyformán gondolkodunk, nagyjából egyforma az ízlésünk, és mindketten workaholisták vagyunk. A barcelonai Teatro Liceóban van egy felkérésem a Don Carlosra, szeretném, ha ott is együtt dolgozhatnánk. Úgy kezdődött az együttműködésünk, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok Álarcosbál előadásában Katarina Witt jégkirálynő ruhájának a tervezésére kértek fel. A végén az előadás co-designere lettem. Idén engem kértek fel jelmeztervezőnek a nagyszabású Rigolettóhoz, amihez háromszáz ruha kellett. És én mondtam, hogy szeretnék Ildivel együtt dolgozni. Ketten dupla olyan erősek vagyunk, mint egyedül.

hvg.hu: Zavarja, hogy különcnek tartják? Nem igazán tudják hova tenni…

N. T.: Hozzászoktam ahhoz, hogy soha nem az vagyok, ami éppen vagyok. Amikor a divatbemutatók rendezése után ruhákat kezdtem tervezni, azt mondták, nem is vagyok ruhatervező. Holott erről diplomám is van. Amikor festeni kezdtem, azt mondták, de hát nem is vagyok festő, hanem ruhatervező. Amióta írok, azt mondják, hát ilyen lektűröket mindenki tud írni. A kérdésem az, hogy ha igen, akkor miért nem teszik? Mondjuk több a rossz ízlésű ember, mint a jó ízlésű, tehát arra minőségi mutatóként hiába hivatkozom, hogy sok példányban fogynak a könyveim. De azért valamennyi tisztelet a munkásságomnak, ha már másnak nem is, úgy vélem, kijárna.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!