Szeptember 18-án kerül a mozikba a magyar fesztiválkultúra történetét feldolgozó, Fesztiválország című zenés dokumentumfilm. Hogyan alakult ki a „fesztiválország”, miért és hogyan rendeződik át manapság a hazai fesztiválpiac? Szeretnek-e egyáltalán a fiatalok fesztiválozni, és valóban nem isznak már annyit a bulizók? Csizmadia Attilával, a film rendezőjével beszélgettünk.
Az 1960-as években már volt Szegedi Ifjúsági Napok, az 1970-es években rockfesztivál például Diósgyőrben, és elindult az EFOTT is, 1980-ben tartották a Fekete Bárányok koncertet a Hajógyári-szigeten, később Pusztavacson a Békefesztivált, hogy csak pár korábbi rendezvényt említsek. Ezek mennyire tekinthetők a rendszerváltás utáni fesztiválok előzményeinek?
Ezek kétségtelenül előzmények. Sőt, a SZIN és az EFOTT egyfajta folytonosságot is jelent, hiszen mind a mai napig működnek. Sokat gondolkodtunk, mekkora időszakot fogjunk át a filmmel, végül úgy döntöttünk, hogy a 70-es, 80-es évekig nem nyúlunk vissza. Attól a korszaktól indulunk, amikor látványosan elkezdtek szaporodni a fesztiválok, és meghatározó életformává kezdett válni Magyarországon a fesztiválozás. Ebben a Kapolcsi Művészeti Napok 1989-es, a VOLT Fesztivál és a Sziget 1993-as megjelenése (először Diáksziget néven) volt a fordulópont. Nagyon fontos még kiemelni, hogy
az 1990-es és 2000-es években a fesztiválozás a szabadság, a felszabadulás megélésének egyik legfontosabb formája volt,
és valamilyen tekintetben ma is az, hiszen a mindennapi „valóságból” szabadulnak ki a résztvevők és a művészek a fesztiválokon. A Fesztiválország című dokumentumfilmünk alcíme, a „Porból lett szabadság” is ezt üzeni, illetve maga a film is.
Mi hívta létre ezeket? Kezdetben nemigen voltak üzleti szempontból értelmezhetők.
A 90-es évek rendszerváltó korszellemében a fiatalok az addig elfojtott lehetőségek és korlátozások elmúltával keresték a legkülönbözőbb utakat. Gondoltak egyet, és elkezdtek létrehozni mindenféle dolgot, például romkocsmákat vagy fesztiválokat. Bátran nekiindultak kreatív módon alkotni, de nem láthatták előre, hogy hova fog az kifutni, nem voltak üzleti tervek. Akár a klubokról beszélünk, akár a fesztiválokról, ezek az alternatív, underground világból indultak, és fokozatosan váltak a mainstream részévé. A kezdő motiváció az volt, hogy egyszerűen jól akarták magukat érezni a fiatalok, és ehhez formákat találtak ki saját maguknak, barátaiknak, közösségüknek.
Érkezik a magyar fesztiválkultúra történetét feldolgozó dokumentumfilm. Arról, hogy miért és hogyan rendeződik át manapság a hazai fesztiválpiac és hogy szeretnek-e egyáltalán a fiatalok fesztiválozni és sörözni, a rendezővel, Csizmadia Attilával beszélgettünk.
15–9-re nyertek a mieink.
