szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem hajlandók lemondani az ünnepi szokásokról.

Karácsony 2020
A karácsony idén sem marad el, legfeljebb kicsit más lesz, mint ahogy vártuk és ahogy megszoktuk. Kompromisszumokat kell majd kötnünk, talán áldozatokat is kell majd hoznunk, de végül is ez a szeretet ünnepe, és mint ilyen, erős kötelék közöttünk. Sok mindent kibír. Tartson velünk a ráhangolódásban!
Friss cikkek a témában

Németországban sem tartják meg a legtöbb hagyományos karácsonyi vásárt, az egyik rendezvény azonban kreatív megoldással biztosítja saját túlélését a koronavírus-járvány közepette is.

A bajorországi Landshut vásárában idén is kínálják a forralt bort, a kolbászt, a mézeskalácsot és más édességeket, csakhogy a vendégek az autójukkal járulhatnak a standok elé, és kiszállás nélkül vásárolhatják meg a portékákat, akárcsak egy „drive-through” gyorsétteremben.

A BBC riportja a rendhagyó ünnepi készülődésről:

Ez persze nem az optimális, de legalábbis biztosan nem a megszokott megoldás, de a semminél a jelek szerint jobb. Erre utalnak legalábbis a kígyózó autósorok a vásárnál.

A budapesti karácsonyi vásár idén az internetre költözik

Közel ötven kézműves portékái között lehet böngészni a budapestikaracsony.hu oldalon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!